A hős utazása az emberiség egyetemes története. Minden idők összes kultúrájában oly kevés változással szerepel, hogy a nagy mitológiai szakértőnek, Joseph Campbell-nek az az ötlete támadt, hogy monomítosznak nevezi el.
A történet egy válságos helyzettel kezdődik. Baljós erők veszik át a hatalmat egy messzi, távoli galaxis ismeretlen világában lévő mesebeli birodalom fölött, és a győzelmük véglegesnek tűnik. Ebben a szörnyű helyzetben megjelenik egy figura a színen, aki egyáltalán nem hasonlít a szokásos „hős” típusra: a hős alaptípusa kezdetben egyáltalán nem bátor, nem is tapasztalt, hanem meglehetősen gyenge, félénk és tudatlan.
Származása vagy ismeretlen vagy nagyon különös (szeplőtelen fogantatás, híres, régen meghalt szülők, talált gyermek, stb.). Hamarosan újabb szereplők jelennek meg az őstípusok arzenáljából: a bölcs, idősebb mentor, a nyers, agyafúrt magányos farkas, a tiszta, szintén önálló, de még törékeny női figura és még sokan mások. Amikor a hős előtt felfedik végzetes küldetését, ő először rémülten elutasítja azt. Ekkor viszont drámai események történnek, melyek rákényszerítik, hogy útra keljen a segítőinek a társaságában. Az ő támogatásuk teszi lehetővé, hogy a hős felülmúlja önmagát, aztán úgy tűnik, hogy katasztrofálisan csődöt mond, csak hogy végezetül sikerüljön legyőznie az ellenfelét, akit gyakran meg is vált a folyamat során.
A hős utazása tehát három fő részre tagolható: indulás, beavatás, véghezvitel. A végső győzelem teljes megszabaduláshoz és megújuláshoz vezet, ami teljesen meghaladja a szokásos kereteket, így a nyelvi korlátokat is. Ezért a történet sokszor látszólag banális módon végződik, vagy akár teljesen nyitott marad.
A bennünk lévő őstípusok
A lélekelemzés úttörőinek nagy érdemük van abban, hogy kikövezik az utat a hős utazásának a megértéséhez. C.G. Jung-nak köszönhetjük az őstípusokról való ismeretünket, míg Sigmund Freud álomfejtései érthetővé tették számunkra a tudatalattink képtárát. Összehasonlítva az emberiség mitológiáját az álomfejtés eredményeivel, Campbell felismerte, hogy az egyéni vagy a kollektív fejlődés bármely szintjén, mindkettő ugyanazokat az eseményeket mondja el ugyanazokat a képeket használva. Ez ösztönözte Campbell-t Junghoz hasonlóan arra, hogy rájöjjön, az álmok egész egyszerűen egyéni mítoszok – a mítoszok pedig kollektív álmok.
Nem kell hozzá nagy ugrás, hogy észrevegyük a kapcsolatot, miszerint a hős utazásának számtalan, nagyjából egyöntetű elbeszélése valójában egy személyen belüli folyamat metaforikus ábrázolásának tekinthető. A felszínen mindegyikünk a saját egyéni életének a hőse, illetve hősnője. Alaposabban megnézve azonban rájövünk, hogy a hős és társai, segítői és ellenfelei az emberi lélek megszemélyesített nézeteit képviselik. Ebből a szempontból nézve a hős utazása egy belső önmegvalósítás metaforájává válik, – egy olyan önmegvalósításé, aminek a megtételére, úgy véljük, mindenkit elhívnak a maga idejében.
Úgy gondoljuk, hogy valamilyen módon, talán a tudata mélyén, mindenki szükségét érzi annak, hogy alávesse magát ennek a folyamatnak. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a hős utazásának ismert ábrázolásai az irodalomban és a filmekben évtizedek óta annyira népszerűek.
A Star Wars forgatókönyve
Vessünk egy pillantást az eredeti Star Wars trilógiára ebből a szempontból. A három film: az Új remények (1977), A Birodalom visszavág (1980) és A Jedi visszatér (1983), a hős utazásának három óriási lépése, világosan összecseng korunk és kultúránk egy másik nagy trilógiájával, J.R.R. Tolkien művével, A gyűrűk urával, ami szintén egy hősi utazásról szól. George Lucas-t, a Star Wars alkotóját nagyban befolyásolta Joseph Campbell-nek az emberiség mitológiájával kapcsolatos monumentális munkája.[1]
A „Star Wars” (Csillagok háborúja) cím egy kissé félrevezető: itt nem hatalmas plazmagömbök és szuper forró gázok összecsapásáról, hanem a csillagok birodalmában, a csillagvilágban zajló kataklizmaszerű, totális, kozmikus harcról van szó.
A belső világegyetem
Az évezredek során különböző kultúrák ismerték a mikrokozmosz fogalmát, az „ember szerkezetét” a maga teljességében. A mikrokozmoszban időről időre személyiségek testesülnek meg, látszólag soha véget nem érő folyamatban, élettapasztalataik lényegét hagyva hátra. Ezekből a hátrahagyott tapasztalatokból születnek a „csillagok”, energiaösszpontosulások a mikrokozmosz felszínén, egy egyéni belső „égboltot” alkotva, ami az egész kozmikus és makrokozmikus megnyilvánulást tükrözi. Jelenlegi életünk során a mi személyiségünk tartózkodik a mikrokozmosz közepén, melyet hatalmas, tudatalatti erők vesznek körül: ez egy (belső) „Föld”, ahonnan ezeket a „csillagokat” „szemléljük”. Amikor az ember aláveti magát annak a folyamatnak, amiről a hős utazása beszél, akkor az egész mikrokozmosz alapjában véve megváltozik, megújul és megszabadul: „És láték új eget és új földet, mivel a régi ég és a régi föld elmúltak vala, és a tenger nem vala többé.” (Jelenések 21:1) Először azonban ez az égi szféra „csillagok háborújának” a színterévé válik, – erre utal a Csillagok háborúja kifejezés.
Ez az egyetemes emberi misztérium nem a mi jelenlegi, énközpontú személyiségünket akarja „megvilágosítani”. Nem az a célja, hogy még sikeresebbek legyünk, hogy jobban érezzük magunkat, boldogabbak legyünk a jelenlegi állapotunkban, hanem a mikrokozmosznak kell visszanyernie az eredeti „szent” (azaz teljes, egész-séges) állapotát. Kezdeti szakaszában ez a folyamat valóban egy háborúhoz hasonlítható a fenti értelemben, mivel egzisztenciális konfliktus alakul ki a „jó” (azaz megszabadító, megújító) és a „rossz” (azaz megkötő, korlátozó, öncélú, különbségtevő) belső erők között.
A szükség tettre sarkall
A hős belső utazására akkor kerül sor, amikor az ember szükségét érzi, hogy alávesse magát ennek a folyamatnak és elhatározza, hogy aktívan támogatni fogja azt. Miközben a külső élete nagyjából változatlan marad, a képletes hős elkezdi utazását az ember belső világaiban. „Társak” kísérik és segítik, azaz olyan belső nézetek, melyek az ember belső nyugtalansága során aktiválódnak.
Az eredeti Star Wars trilógia egy olyan helyen kezdődik, amit legtöbben, tudatosan vagy tudat alatt, tapasztalatból ismerünk. Az egész „galaxis” a gonosz „Galaktikus birodalom” kezében van, amelyik egy Halálcsillagot készül működésbe hozni, – egy hold méretű űrállomást, ami képes egy egész bolygót elpusztítani. A mikrokozmikus égbolton megjelenik egy rendkívül természetellenes „csillag”, ami a többit képes elnyomni, sőt el is pusztítani.
A Jó oldal erői azonban még nem semmisültek meg teljesen: egy rejtett, titkos bázisról – egy másik mikrokozmikus „csillag”/erőkoncentrátum, amelyik kivonja magát a Birodalom hatóköre alól, egy (kisebbségben lévő és haderejét tekintve gyengébb, de a puskaport bátorsággal és rokonszenvességgel pótoló) Lázadó Szövetség gerillaharcot folytat a nála sokkal hatalmasabb ellenfelével. És sikerül is jelentős győzelmet aratniuk: lázadó kémek elrabolják a Halálcsillag terveit. Leia hercegnő – a női elem, kifinomult érzelmi intelligencia, aki a történet során további nézeteket fog megjeleníteni, – hazafelé tart a tervekkel. Darth Vader azonban, a történet fő ellensége és a Birodalom Császárának jobb keze, követi, elfogja és a Halálcsillagra hurcolja a lányt. Leiának azonban sikerül elrejtenie a terveket egy robotban, – droidban, ahogy a Csillagok háborújában nevezik. Ez a droid, R2-D2, egy robotpár egyik tagja, mely komikus párosnak tűnik, de valójában fontos belső nézeteket testesít meg.
R2-D2 lényegében egy intelligens, önműködő eszköztár és egyben minden problémát megoldó szerkezet. Bináris hangokkal kommunikál, csiripel és füttyög, ami a hallgató számára értelmetlen, de a film többi szereplője tisztán érti, amit mond. Társa, C-3PO, egy aranyozott, emberszabású droid, aki mindig egy kissé kirívónak tűnik, a poros, „szakadt” kinézetű filmhelyszíneken belül. C-3PO egy tolmácsrobot, hatmillió nyelvet ismer (vagyis: minden nyelvet) és beleprogramozták az illemtant, ért ugyan a gépek kezeléséhez, de valójában nem rendelkezik kiemelkedő intelligenciával: ítélkező, pedáns és aggodalmaskodó, de sohasem érti az adott helyzet lényeges pontját. Nevezzük felvilágosulatlan, automatikusan ítélkező erkölcsnek, R2-D2-t pedig gyakorlatias intelligenciának. Ők együtt egy nagyrészt még teljesen korlátolt elmét képviselnek.
Miközben Leia hercegnő hajóját elfogják a Tattooine sivatagos bolygó felett, a két droidnak sikerül egérutat nyernie egy mentőkapszulában és a bolygó felszínén landolnak. Végül egy farmer kezébe kerülnek, aki nem más, mint Luke Skywalker („ő, aki az égben jár”, sokat sejtető név) bácsikája. Luke, akinek fogalma sincs a származásáról és örökségéről, szabadságról és a Birodalom elleni hőstettekről álmodozik, de jelenleg még arra sincs esélye, hogy a bolygót elhagyja.
Az indulás
Amikor Leia hercegnő a terveket elrejtette, egy segítségkérő üzenetet is hagyott egy bizonyos Obi-Wan Kenobi, – egy korábbi Jedi lovag – számára, aki szintén a Tattooine-on tartózkodik. R2-D2 kimenekül a sivatagba és Obi-Wan keresésére indul. Egy drámai kereső- és mentőakció után Luke, R2-D2 és C-3PO találkozik az idős remetével, Ben Kenobival, aki hamarosan elárulja, hogy valójában ő az a bizonyos Obi-Wan, akit keresnek. Obi-Wan elmeséli Luke-nak, hogy az apját az ő korábbi barátja és tanítványa, Darth Vader árulta el és ölte meg. Átadja a fiúnak az apja fénykardját (egy kard, melynek pengéje fényből van, lebilincselően erőteljes jelkép) és arra kéri, hogy csatlakozzon hozzá az útja során. A Hős előtt tehát feltárul a küldetése. Luke-ot elfogja a félelem és nemet mond. Ahogy a hősök történeteiben és a mindennapi életben történni szokott, a feladat túlságosan nagynak tűnik. A sors azonban közbeszól: a birodalmi csapatok követték a droidok nyomát a farmig, megölték Luke gyámszüleit és felégették a házukat. A Hős hontalanná vált. Luke elcsüggedve, mivel nincs hova mennie, csatlakozik Obi-Wan-hoz.
Ez a kétszeres gyökértelenség – az ismeretlen származás és az otthon elvesztése – az őstípusú hősök állandó jellemvonása. Ezek a jellemvonások az ember központi elemének természetfeletti eredetére céloznak.
Obi-Wan Merlinre, Gandalfra, Dumbledore-ra, illetve az Isteni színjáték Vergiliuszára emlékeztet: a bölcsesség és tapasztalat ősi, belső elemére, amelyik önmagában és önmagától nem képes bejárni a megújulás és megszabadulás útját, de feltétlenül segít annak megvalósításában.
Mivel Obi-Wan, Luke és a droidok nem akarnak feltűnést kelteni, egy csempészt bérelnek fel, hogy vigye el őket a hajóján: Han Soló-t és a másodpilótáját, Csubakkát, aki nem az emberi fajhoz tartozik. Ők ketten képviselik az egó akaratának két nézetét: a pragmatikus önérdeket és a vadállatot.
Az én önző akarata nem képes úrrá lenni a mikrokozmosz állapotán, de ravasz és bűnös erő által elért egy bizonyos, viszonylagos, „törvényen kívüli” működési szabadságot, ami azt jelenti, hogy mentes azoktól a korlátoktól és szabályoktól, amik mindig megkötik az ember kezét. Kettejük hajója, a Millennium Falcon (Ezeréves Sólyom), a galaxis leggyorsabb hajója. Mostantól fogva a megújulásra vágyó elmét szolgálja és hordozza. A Sólyom, kormányrúdjánál Hannal és Csubakkával, könnyedén kisiklik a hatalmas és nehézkes birodalmi hajók karmai közül.
Luke, Obi-Wan és a droidok felszállnak Han és Csubakka hajójára és Leia hercegnő otthona felé veszik az irányt. Intelligencia, erkölcs, tapasztalat, egó és akarat csatlakozott a hős belső eleméhez és most, egy jármű birtokában (emlékezzünk ennek a fogalomnak a használatára az indiai tanításokban) viszonylag szabadon képesek átszelni a mikrokozmosz hatalmas belső terét.
S kezdetét veszi a kaland…
[1], Joseph Campbell: Az ezerarcú hős, Novato/CA, 2008
