Jarad felriadt álmából és körülnézett:
– A fenébe, a második világban vagyok!, majd megpróbált újra elaludni.
Eszméletlenül zavarba ejtő volt két testben élni, de az még zavarba ejtőbb volt, hogy a két test két különböző világhoz tartozott. Annyira vágyott arra, hogy végre ugyanabban a testben ébredjen minden nap, mint ahogy bárki más, és csak egyszerűen élje az életét.
De ez nem volt mindig így, ebben biztos volt, vagy mégis? Képtelen volt felidézni, mikor kezdődött ez az egész, úgyhogy az is lehet, mindig is két teste volt, de nappal csak az egyiknek volt tudatában. Szerencsére a két teste ugyanolyan méretű, azonos a formájuk is, így a dolog egyedül csak őt zavarta. Senki más nem vett észre semmit.
Ma tehát a második testében volt, hacsak fel nem tud emelkedni az első számú testébe, ami persze nem mindig járt sikerrel. Az első teste könnyebb, nyugodtabb volt, és békés, eseménytelen világ vette körül. Olyan világ, ahol nem voltak ellentétek, ahol minden simán, tökéletes időzítéssel folyt. Ott nem volt stressz, se aggodalom. Ezzel szemben a kettes számú teste kiszámíthatatlan volt, örökké változó, és egyik túlzásból a másikba esett. Ez a test nem ismerte a békét, de az a világ sem, amelyben élt. A két test és a két világ között nem volt könnyű az átjárás, kivéve ha spontán módon történt, ahogy néha, különösen alvás közben.
Nap közben szinte lehetetlen volt váltani, ezért Jarad legtöbbször megadta magát annak a testének, amelyikben ébredéskor találta magát. Felfedezte, hogy az átjutás az egyik testből a másikba, a sűrűbb, második testből a könnyebb elsőbe egy belső elvre, egy őbenne lévő magra való nagyon pontos összpontosítást igényel, ami nem mindig ment simán, különösen akkor nem, ha izgatott vagy szórakozott volt valamiért. Így aztán sokszor könnyebb volt egyszerűen csak létezni, és elfogadni az aznapi valóságot és vele azt a világot, ami az aktuális testéhez tartozott. Az első test, persze mindig vonzóbb volt, és nagyobb belső örömet is jelentett számára. Néha azonban, amikor reggel elszundított a kettes számú testében, mégis az első testében ébredt föl. De előfordult az ellenkezője is, és ezt minden áron el akarta kerülni!
Ma tehát itt van a kettes számú testében, egy folyton változó világ veszi körül, és tudja, hogy nem lehet elszundítani. Talán később… Ilyen lehetőséghez azonban csak a napi tevékenység megszakításakor jutott. Rövid pihenő, néhány percnyi szundikálás, és máris az első testében van, ahol béke veszi körül. A nap pedig megy tovább. Ugyanaz a nap, ugyanazok az események, mégis két teljesen különböző világ, két teljesen különböző test. Az egyik test, a kettes számú, végigküzdi a napot, amit bonyolultnak, kaotikusnak érzékel, mivel a kettes számú világ már csak ilyen, míg az első test számára az egész csak gyerekjáték. Képes nyugalommal fogadni bármilyen nehézséget, mert az egyes számú világ maga is nyugalmat áraszt.
Nem tudta, mikor kezdődött ez a két testben való élet, azt sem, mikor lesz vége, de a lelke mélyen érezte, hogy egyszer vége lesz, vége kell, hogy legyen. Választania kell, és most már ez a választás egyre könnyebbnek tűnik. Természetesen az első testet választaná, aminek a fenntartása kezdetben, persze sok erőfeszítéssel járna. Tudja, hogy a korábban felismert belső összpontosítás, a belső magra való tudatos irányulás, ami mindannyiszor nagy örömmel töltötte el, nagy erőfeszítéssel jár.
Ezt a magot táplálnia, gondoznia és védelmeznie kell. Figyelem és törődés kell ahhoz, hogy növekedjen, hogy növekedhessen, de valójában már növekszik is. Erősebbé válva az elsődleges testet arra ösztönzi majd, hogy vegye át a vezető szerepet az életében, és hagyja a második testet fogyatkozni, háttérbe húzódni, hagyja, hogy csak csendes követő, legyen ahelyett, hogy irányítani akarna.
Ez egy belső folyamat lesz, és fokozatosan megy végbe, de már most is tart. Közeledik a győzelem!
