Művészet és tudatosság, avagy utazás önmagunkba 4. rész

Hogyan hagytuk el a belső teret. Elavult szemléletek és eszmények

Művészet és tudatosság, avagy utazás önmagunkba 4. rész

Álláspont és távlati pont

 

A nyugati művészet kb. i.sz. 1500-tól kezdve a modern időkig a többség iránti szolgálatból és a névtelenségből az én-tudat felé fejlődött. Most az én határozza meg a saját helyzetét és a saját nézőpontját önmaga számára, míg korábban az ember egy olyan belső térben élt, amelyet Isten és az ellentétes erők egyaránt áthatottak és amelyben valahol fent volt a mennyország és valahol lent a pokol.

A nézőpont szóhasználata jellegzetes módon „álláspontról”, valamint „távlati pontról” beszél, ami pontosan kifejezi azt, ahogy az ego látja a dolgokat. A „szempont” határozza meg a „horizontot”. Az álláspont és a távlati pont között van egy rés, amit át kell hidalni, végig kell járni, át kell haladni rajta és meg kell vizsgálni.

Mivel az embernek a földközéppontú kozmoszba való beilleszkedése begubózássá vált, egy olyan állapottá, amin túl kell jutnia és amit el kell engednie, ezért minden, amit korábban hitt, kétségessé vált, és mindent újra felül kell vizsgálni. A tengerek, amiktől korábban féltek, mivel úgy tartották, hogy azok Hádész birodalmának a határai, ma már hajózhatóvá váltak. S a test belsejét, ami azelőtt tabu volt, most felnyitják és tanulmányozzák. Az isteni teremtésben való részesedés elvesztését, valamint a babonáktól való megszabadulást a felvilágosodás korában, ami végül önhitt ateizmushoz vezetett, egy hatalmas és istentelen világegyetemben való elszigetelt és haszontalan lét depresszív élménye követte. Szükségessé vált, hogy az ember újra fölfedezze önmagát.

A tudományos haladás – Darwin evolúciós elmélete, Freud pszichoanalízise és Karl Marx gazdasági elemzése – által a külső világ egy határtalan világegyetemmé tágult, a belső világ pedig mikroszkopikus, idegi és pszichológiai folyamatokra szűkült. A mikroszkóp és a távcső, amivel az ember megpróbálta felmérni, mind egyénileg mind faji szinten, a nagymértékben elveszett biztonságát, optikailag egyenértékűvé vált. A nukleáris fúzió, az anyag és az energia közeli kapcsolatának világrengető bizonyítékaként egy korábban sohasem hallott lehetőséget, a teljes alkotó képesség vagy a teljes pusztulás lehetőségét hozta el megrázkódtató módon az emberi tudat számára.

A művészet tüzes rakéta sebességével fejlődött a reneszánsz kora óta, amikor az én megjelent. Ennek az érzésnek a kezdeti bűvölete még mindig jelen van az emlékezetünkben és elraktározódott a kor munkáiban. A világosság azonban eltűnt, mert a forradalmi előrehaladás dinamizmusa „túlszárnyalta” a nézőpont eredményeit. Az énközpontú szemlélet és a részek harmóniája elvesztette a jelentőségét. A más kultúrákból származó hatások az európai kultúrát szűkössé és dekadenssé tették. A modern időkben a régi ruha varratai fesleni kezdtek.

 

Elavult szemléletek

 

A 20. század elején az emberiség egy tudományos, pszichológiai, társadalmi, gazdasági, politikai és szellemi kvantumugrással találta szemben magát. Ez új formanyelvet kívánt, amelyben a forradalmi paradigma-váltás megtörténhet.

Egy olyan művészetre volt szükség, ami az illúzió minden ismert formájától mentes, és a megújult emberiség tiszta szellemét egy olyan jövőre készítené fel, ami megszabadult a rabszolgaságtól.

Kandinsky visszatért az ikonfestéshez. A kubizmus a központi nézőpontot elvetette, mivel olyan felszínes látásmódnak tartotta, ami nem felel meg a valóságnak. A képi felületet megújították és saját törvényekkel látták el, amit már nem a térhatás illuzórikus ábrázolása ural. S a modern művészet talán legnagyobb ugrása az absztrakt festészet volt, ami teljes mértékben elfordult a formák látható világától.

Németországban számos nagyszerű szellemi és művészi impulzus látott napvilágot különösen a Bauhausban. A „Harmadik Birodalom” fasizmusa azonban lejáratta ezt a mozgalmat és szembefordult vele. Oroszországban a tömegek felszabadító forradalma diktatúrává vált, ami lerombolta a saját eszményeit.

 

Eszmények

 

Az olyan fogalmak téves használata, mint a fasizmus és a kommunizmus, ami mindkettő nagy hatással volt az emberiségre, megmutatta, hogy az ember alkatilag képtelen az eszmék megvalósítására. Az említett esetekben maga az eszme elavulttá vált és kitörlődött az emberi remények katalógusából nem hagyva mást hátra, mint a boldogulás anyagi ígéreteit. A zsarnokok és a diktátorok rafinált és gátlástalan módon félreértelmezték az esztétikát és a művészetet, ami odáig vezetett, hogy az ember számára általában minden gyanússá vált, ami szép és harmonikus.

Ennek a hatása tükröződik korunk művészetében. A negatív, csúnya és kaotikus egy olyan őszinte kifejezésmód, ami közelebb áll ahhoz a valósághoz, amiben élünk, mint a téves, utópisztikus elképzelések idealizált jövőbeni esztétikája. A csúnya, provokáló és felháborító dolgok nagyobb hatást gyakorolnak a médiára is. Így alakult ki egy olyan számító felfogás, ahol a csúnyaságot valóságként kínálják – annak az elvnek a kifordított nézeteként, amivel szemben állni látszik.

A 19. és 20. század fordulójának legmerészebb alkotásai közül néhány kiemelkedő munka most nagyon magas piaci értékkel rendelkezik. Ennek az időszaknak a heves szellemi fogadtatását manapság „klasszikus modern művészetnek” nevezik.

 

Objektív

 

A megjelenés mögött rejlő valóság keresése folytatódott és a képi ábrázolás szükségszerű követelményeként a természettől való fokozatos elrugaszkodáshoz vezetett. Az objektív felfogás iránti igény, amit a reneszánsz korban fedeztek fel, a kamera alkalmazásával hirtelen megvalósításra került. A kamera objektív lencséjének befolyásolhatatlan üvegszeme segítségével a fotográfia a képet egy olyan fényérzékeny ezüst háttérré tudta rögzíteni, ami mindenféle személyes kifejezés- illetve értelmezésmódtól teljesen mentes.

Ez ugyanakkor az illúzió világának példa nélküli előrevetülése volt, ami később világméretű befolyásoló iparággá vált. A mozi, a televízió, a videó és manapság a számítógép és az általa generált filmek virtuális világa mind olyan élethű, mozgó képeket teremt, olyan valóságot ábrázol, aminek semmi köze sincs a természethez.

A 21. században valahogy a „vissza a jövőbe” helyzete állt elő, mert minden mai látomás a múlt téves látomásaira emlékeztet minket. Ennek eredménye a tájékozódás átfogó hiánya egy kizárólagos, megbízhatónak tűnő értékrenddel, a tőke, a pénzügyi értékek rendjével együtt. Azt tapasztaljuk, hogy a művészet, mint szellemi tájékozódás viszonylag jelentéktelenné vált az illúzióteremtő média diadalával szemben. Mindez azonban kihívást is jelent az ébredező, alkotó ember számára, aki tudja, hogy ő is felelős a jövő alakulásáért.

 

 

(folytatjuk)

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: január 14, 2019
Szerző: Alfred Bast (Germany)
Fénykép: Ruth Alice Kosnick

Illusztráció: