Hans Andersen

Andersen és a „tündérmesék”

back to home pdf share

Ki ne emlékezne olyan mesékre, mint A császár új ruhája, A rendíthetetlen ólomkatona, A fülemüle, A bátor szabólegény, Az öntelt kisegér, A kis hableány vagy A rút kiskacsa?

Ezek közül a hétköznapi nyelven elbeszélt sokatmondó és érzelmekkel teli kis történetek közül bizonyára sok töltötte be gyermekkorunkat, átsegítve minket a fejlődésnek ezen az érzékeny időszakán.

Andersen legszebb meséi, az ismert, hagyományos tündérmesékhez (Hófehérke, Hamupipőke, Csizmás kandúr, Piroska és a farkas, stb.) hasonlóan olyan üzeneteket hordoznak, melyek különböző szinten hatnak a gyerekek személyiségére és segítenek nekik a bonyolult élethelyzetek megoldásában.

Akik nincsenek hozzászokva a gyerekekkel való bánásmódhoz, vagy túlzottan idealizált képet alkotnak róluk, azok talán meglepődnek, – vagy még a puszta feltevését is egyszerűen elutasítják annak, hogy a gyerekek is szenvedhetnek „belső konfliktusoktól”. Pedig ez így van. A felnőttekhez hasonlóan a gyerekeket is érhetik időről időre alantasabb és erőszakosabb emberi megnyilvánulásokból eredő támadások, melyek feszültséget, önmagukban való csalódást, vetélkedést, önbizalomhiányt, stb. okozhatnak.

Mivel a gyerekek nem értik meg, hogy mi zajlik le bennük, általában az egészet zavaros érzelmek – félelem, harag, gyűlölet és bűntudat – formájában élik át. Sok hagyományos mese, melyeket „tündérmeséknek” hívunk, ezekről a belső konfliktusokról szól. A gyerek a tündérmesékben találja meg azokat a kulcsokat, melyek hozzásegítik, hogy uralkodni tudjon ezeken a belső konfliktusokon és át tudja vészelni azokat. Ugyanígy Andersen meséi között is találhatunk jó párat, ami az ember legfontosabb élethelyzeteit, legmélyebb dilemmáit érinti.

Vegyük például „A rút kiskacsát”, amit a gyermekpszichológusok gyakran használnak fogadott gyerekeknek segítségül, mivel a kiközösítés témáját érinti, az olyanok kiközösítését, akik kinézetük miatt, vagy valamilyen más oknál fogva „mások”, mint a többiek.

A rút kiskacsa, amit Andersen 1845-ben írt, az emberi természet fejlődésének alapvető leckéje. Ki ne érezte volna már valaha az életében, hogy a körülötte lévők „elutasították”? Ki ne érezte volna már magát „furcsának”, mintha kilógna, mintha olyan világban élne, ahol nem érzi otthon magát? Alapvető értelemben, ezek kétségtelenül a lélek érzései, mivel a lelkünk valójában kívülállónak, átmenetileg kitaszítottnak érzi magát az anyagi világban.

Nem kell mélyebben belemerülnünk a témába ahhoz, hogy felismerjük, a rút kiskacsa sorsa, amelyik esetlensége és „rútsága” miatt folyamatosan gúny tárgya, később pedig hattyúként új egyéniséggé válik, pontosan a gyerek növekedési folyamatát ábrázolja.

Másrészt a mese az író saját életének egy szakaszát festi le: azt, hogy eredetileg alacsony származás ellenére hogyan válik hírnevessé és ennek megfelelően tiszteletre méltóvá. Andersen szegény családból származott, apai részről árván maradt tizenegy éves korában és még be sem töltötte a tizenötöt, amikor Koppenhágába utazott, hogy szerencsét próbáljon operaénekesként, táncosként vagy színészként a város királyi színházában. Rossz testi felépítése, zilált megjelenése és szegényes ruházata folytán gúnyos visszautasításra talált. Szerencsére megnyerte Siboni mester támogatását, aki megfelelő anyagi segítséget ajánlott fel neki ahhoz, hogy komédiákat kezdjen írni, melyek, először úgy tűnt, senkit sem érdekelnek.

1828-ban kapta meg a diplomáját, majd többszöri kudarc után feladta azt az elképzelését, hogy színész legyen és teljesen az írásnak szentelte magát. A siker 1835-ben érte el, amikor közzé tette első regényét (A rögtönzőművész) és a „Kalandos mesék gyerekeknek” első kötetét, amit a közönség nagy lelkesedéssel fogadott.

Gyerekkorának borzalmasan szegény körülményeit tükrözi a „Kis gyufaáruslány” (1845), ami a gyermekirodalom egyik legszomorúbb meséje. A történet az író édesanyjának az életét meséli el, akinek kiskorában kéregetnie kellett, s egyetlen fillér nélkül tért haza, mert szégyenében az egész napját sírással töltötte.

A „fülemüle” című mesében is találunk néhány életrajzi ecsetvonást: a történet állandó szerelmi csalódásai nyomán született, konkrétan egy huszonhárom éves énekesnő iránt érzett viszonzatlan szerelme nyomán, aki „a svéd csalogány” néven vált ismertté.

Természetesen Andersen meséi nem pusztán személyes jellegűek, hanem tiszta, egyetemes üzenetek árnyalatai is átragyognak rajtuk. Így van ez „A császár új ruhája” című mesével is, – ami az emberi képmutatást tükrözi humoros formában –, valamint „A rendíthetetlen ólomkatonával”, – egy igazi óda a szerelemhez, mely minden nehézségen képes felülemelkedni, vagy utolsó példaként említve „A kis hableánnyal”, ami mesteri módon tükrözi a magasabb élet utáni vágyakozást. A kis hableány története a minden közömbösséget, nagyvonalúságot és önző emberi érdeket meghaladó szerelem felülmúlhatatlan példájává vált.

Látjuk tehát, hogy Andersen meséi nem csupán szórakoztatóak, hanem a gyermeklélek számára valódi táplálékként szolgálnak.

 

back to home pdf share