Plum Cake

Egy különös élmény 1. rész: Egy szokatlan találkozás

back to home pdf share

Brigitte Bergengruen (a nevet a kiadók megváltoztatták) egy szokatlan találkozásról számolt be:

Noha sok évvel ezelőtt történt, ez az élmény mindig tisztán megmarad az emlékezetemben: Egy délután, amikor kivettem a szilvás pitémet a sütőből, csengettek. Gyorsan az ajtóhoz siettem és kinyitottam. Egy fiatalember állt ott különböző újságokkal a kezében. Mivel az elmúlt évek során már kétszer vettek rá magazinok előfizetésére, amik aztán olvasatlanul hevertek szerteszét, úgy döntöttem, hogy többre nem fizetek elő. A fiatalember elmondta, hogy kényelmetlen helyzetben van. Szüksége van az előfizetésekre, különben kidobják az állásából és nem tudja, hogy akkor miből fog élni. Én ezután sem álltam kötélnek, viszont megkértem mondja el, hogyan került ebbe a helyzetbe. „Hosszabb ideig börtönben voltam és próbaidőre elengedtek”, vallotta be. „Nem fizetek elő semmire, de nem fogadna el tőlem egy szelet frissensült, hazai szilvás süteményt?” ajánlottam fel neki némi furcsa érzéssel. A fiatalember arca felragyogott: „Nem is tudom mikor ettem ilyet utoljára. Ó, igen, nagyon szívesen megkóstolnám!”

Felkísértem a vendégemet a lépcsőn és megkértem, hogy foglaljon helyet a konyhaasztalnál, majd felvertem a tejszínhabot és kávét főztem. Beszélgetésbe elegyedtünk az elmúlt időkről. Különösen az anyjáról beszélt, aki alkoholista volt és nem sokat törődött vele. Láthatóan élvezte a meleg süteményt éppúgy, mint a beszélgetést, noha hamarosan mennie kellett és én az ajtóhoz kísértem. Elmondta, hogy milyen jól esett neki a vendéglátás és megjegyezte: „Bárcsak olyan anyám lett volna, mint ön. Nem is tudom, hogyan köszönjem meg önnek. Megengedi, hogy búcsúzóul megöleljem?” Beleegyeztem, de mintegy mellékesen megkérdeztem tőle, hogy miért ítélték el. „Megöltem egy asszonyt. Gyilkos vagyok.” válaszolta csendesen. „Azt hiszem, ezek után nem fogja megengedni, hogy megöleljem.” Egy rövid ideig haboztam, de amikor belenéztem a szemébe, kétségtelenül tudtam, hogy ebben a pillanatban én vagyok az anyja. Így aztán hagytam, hogy átöleljen, majd megfordult és elment. Még láttam, ahogy könnyeket töröl ki a szeméből.

Körülbelül egy évvel később egy rendőrtiszt csöngetett be hozzám. „Mi történt?” kérdeztem izgatottan. „Semmi különös”, nyugtatott meg. „Van itt valaki, akit Münchenbe viszünk, a börtönbe. Az volt a kívánsága, hogy szeretne elköszönni öntől.” Távolabb a rabszállító kocsiban a magazinárus fiatalember ült megbilincselve, egy másik rendőr őrizetében. Beleegyeztem, mire hozzám vezették őt. „Mi történt?” kérdeztem tőle. „Visszaestem” válaszolta lesütött szemmel. „Megölelne engem még egyszer?” kérte. Habozás nélkül a karjaimba zártam és szívből megöleltem a fiatalembert.

Vajon mi válhatott volna belőle

back to home pdf share