Emberi kapcsolatok az eljövendő Vízöntő korban 1. rész

Van-e helyük a »vízöntő értékeknek« a földi életben?

Emberi kapcsolatok az eljövendő Vízöntő korban 1. rész

Most, hogy fizikailag és lelkileg is megküzdöttünk a távolságtartás alapvető követelményeivel, a Vízöntő értékeinek ismeretében fontos lenne kiderítenünk, hogy a rezgésszint növekedése eszmeileg milyen irányba mutathat:

 Miért?

Mert emberi kapcsolatokról van szó.

Miért?

Mert az embertársak közötti viszony minden földi élet számára lényeges.

Felmerülhetne a kérdés:

          Van-e helyük a »Vízöntő értékeknek« a földi életben?

Még nincs, láthatólag még nincs, és talán messzebb vagyunk tőlük, mint valaha.

Vegyük például a harmincegy éves újságírót, Jia Tolentino-t (The New Yorker). Szerinte a jelenlegi értékeink a túlélésünk szempontjából ártalmasak. Könyvében, melynek címe Trick Mirror (Trükkös Tükör) (1) többek között azt állítja:

          Korosztályom számos tagjához hasonlóan sérülékeny, rémült, bizonytalan felnőtté váltam, mert kiskoromtól fogva azt láttam, hogy a csalás kifizetődő.

 

Felvilágosodás és romantika

Mindazonáltal számos társadalmi jelenség tanúsítja a rezgésnövekedést, melynek az volt a célja, hogy felemelje Európát és ezáltal a világot. A tizennyolcadik század végétől ez a felemelkedés főleg az emberi tudatra összpontosult. S hogy ebben a naprendszerünkből jövő Uránusz sugárzásnak volt-e szerepe, vagy másféle oka volt, azzal most nem foglalkozunk.

Vegyük például az 1789-et követő időszakot. Számos megfigyelés szerint ez az időszak kulturális szempontból a Felvilágosodás és Romantika kora, mire valaki erre azonnal felkiált, hogy ez a Felvilágosodás és Romantika nem segítette az emberiséget az egység, szabadság és szeretet felé vezető úton, illetve a szabadság, egyenlőség és testvériség útján. Idealista megközelítésük ellenére mind a francia forradalom, mind pedig az amerikai függetlenségi háború épp az ellenkezőjéhez vezetett, és ugyanez érvényes a legutóbbi két évszázad felszabadítási próbálkozásaira is. Valójában az emberi tudat rezgésnövekedése nagyon gyorsan a tetőpontjára hágott, onnan pedig a harc és erőszak durvább világi viszonyaiként pattant vissza. Ezért sokan úgy jellemzik a felvilágosodás és a romantika korának impulzusait, mint

téves erőket a Vízöntő értékek felé vezető hosszú úton.

 

A klasszikus mérték már történelem

Pitagorász és Platón emelkedett elvei, a szép, igaz és jó mértéke, az elvont elvek konkrétumaiként a tiszta arányokban, az egész számokban, a tökéletes alakban és szabályos testben nyilvánult meg. Konkrétumok, melyek megpróbálták megtestesíteni az ideált. Andreas Kinneging érdekes könyvében, melynek címe A láthatatlan mérték (2), a szerző ezekből a klasszikus mértékekből indul ki, melyek Pitagorásztól, Platóntól, Arisztotelésztől és Szent Ágostontól származnak. Megállapítja, hogy a felvilágosodás és a romantika messze elmarad a szinte isteni elvektől – azoktól az elvektől, melyek tisztán és világosan megkülönböztetik a jót a gonosztól. A klasszikus értékektől, melyek többé-kevésbé ismeretesek a számunkra. A felvilágosodás és a romantika viszont a fogyasztás és önzés hatalmas megnövekedéséhez vezetett.

Mindazonáltal, különösen a utóbbi néhány száz év során, többet tanultunk az úgynevezett fix értékek, a „jó” és a „rossz” viszonylagosságáról, ami által az antik kor cáfolhatatlan távlatai is más fényben tűnnek fel. A szép, a jó és az igaz, Platón és Pitagorasz magasztos mérföldkövei, viszonylagossá váltak.

 

Az ősanyag interkozmikus éterei

A fent említett konkrétumok középpontjában az éter, mint formaalkotó erő fogalma állt. Jan van Rijckenborgh Az eljövendő új ember című könyve (3) XV. fejezetében rámutat arra, hogy az éteri feltételek csupán a fizikai szférán és annak visszatükröződési szféráján kívül tiszták, és ennél fogva teljesen más természetűek, mivel ott az interkozmikus éterek közvetlenül az ősanyagból keletkeznek. Következésképpen a Vízöntőbe való belépés idején, a mi konkrét valóságunkban, a jóság, szépség és igazság megnyilvánulásait nem szabad oly módon megközelítenünk, mintha azok megfelelnének az eredeti értéküknek. Egyéni munkálkodásukat illetően biztosan nem.

 

A puszta illúzió hangja

Ami érvényes volt az ókorban, annak mértékei nem tarthatók fenn a mi korunkban. Példa erre Pitagorasznak a hangok tiszta arányairól szóló zenei elképzelése. Eszerint az elképzelés szerint mindig egy „pitagoreus szünet”-et használtak arra, hogy a rezgés, a rendszer jó legyen. Ez a rendszer nem állhatta meg a helyét, mivel a tudatosság modulációk alkalmazását tette szükségessé minden kulcsban: így a hangarányok nem tarthattak az általuk képviselt tiszta számértékig, ezért meg kellett „kurtítani” őket, azaz csökkenteni kellett egy kissé, így a hangok, az oktávot kivéve, a „kerek” számszerű arányok alá csúsznak. Ez rezgési arányaikat tekintve lebegőkké tette őket, az egyik arány rosszabb, mint a másik. A tizenhetedik században Simon Stevin kitalált valamit ezzel kapcsolatban: mivel a lebegő hangolás átlagossá vált, úgy hogy egy hozzá hasonló lebegő hangzás született, egy szinte alig hallható fals temperálást lehetett csinálni: így született meg a jól hangolt zongora. Már csak egy olyan nagy komponistára várt, amilyen Bach volt, aki egy sor munkáján keresztül képes volt illusztrálni a maximális modulációk univerzumát.

Egy másik példa, amit Kepler hozott be a köztudatba, a nap körül keringő bolygók pályája, ami Platón elképzelésével szemben, nem kör, hanem ellipszis alakú. De még az olyan lényeges arányok, mint a pi és a phi (aranymetszés) sem tiszta számokon alapulnak egyáltalán, és a mi életterületünket alkotó éterek korlátozott valóságában a szépség csupán hazugság. Egy csodálatos francia falu szépnek és romantikusnak tűnik a messzi távolból, de ha közelebb megyünk, meglátjuk a valóságot, a bűzös istállókat és a járhatatlan utakat, ahogy J. van Rijckenborgh is azt írja a Kínai Gnózis magyarázatában (4), hogy

a csúnyaság csak a szépség jelenlétének a bizonyítéka.

Ugyanúgy a rossz is annak a bizonyítéka, hogy a jó valójában nem jó.

     No és az igazság, mivé lett az elmúlt századokban?

Egyre világosabbá vált, hogy az igazság csak azokból az elfogadott felfogásokból áll, melyek a polgári „civilizáció” fenntartásához szükségesek. Ahogy Nietzsche mondja:

          Az igazságok olyan illúziók, melyeknek illúzió voltát elfeledték, elcsépelt metaforák, melyek szó szerint elvesztették erejüket. (5)

 

Az egység, szabadság és szeretet egymással kapcsolatban áll

A Vízöntő útján haladó rezgésnövekedés nem tűri el az ókori mértékeket. Olyan ez, mint az Ótestamentum, aminek meg kellett volna újulnia bennünk, de nem tud, mert a boroshordók régiek. Az új igazság nem adható meg puszta definícióként, megingathatatlan, szilárd formulaként. A Vízöntő időszak számára az igazság egy szerves egység, ami mindennel összefüggésben áll. Az egység, szabadság és szeretet egyenlő oldalú háromszöge (Pitagorasznak hála!). De ügyeljünk az összefüggésekre: mert nincs egység szabadság nélkül, sem szeretet egység nélkül, és szabadság sincs szeretet nélkül.

 

A rezgésnövekedés egybecseng a „férfias nővel”

A jelenlegi rezgésnövekedés tudatos cselekvést eredményez. Olyan létállapotot és cselekvési állapotot, aminek mindenképpen köze van az emberekhez. Ez olyan létállapot, melyet a tűzéter lát el energiával, az első éter, amit kivontak a megszállott dialektikus természetből. Az emberi fajokat azonban a kettősség fogalma irányítja: az ember messze nem egyértelmű és ez a kettősség fogalmából következik, ami például a nemek elválasztottságában jut határozott kifejezésre.

Vajon ez lenne a helyzet mindenütt az interkozmikus étertérben a bosszúálló dialektikán kívül? A tükröződésmentes tisztaság birodalmaiban éppúgy létezne a nemek elválasztottsága, mint ahogy azt mi itt a földön ismerjük? Különösen, ami az emberi élethullámot illeti, ami mindennek ellenére más kozmikus valóságokban is létezik? Úgy tűnik nem ez a helyzet, legalábbis Jacob Boehme szerint. Boehme androgün, kétnemű égi emberről beszél, a „férfias nőről” (6). A Vízöntő ezért arra kér minket, hogy váljunk transzfigurált emberré, amilyenek eredetileg voltunk, akiben mind a két nem, a férfi és a nő egyaránt jelen van. Ebben segít nekünk az ember és a föld rezgésnövekedése, ami már folyamatban van, de meg kell tanulnunk egységből élni, ami elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szabadsággal és a szeretettel.

 

A tűz újjáalakítja a természetet

A Vízöntő valójában nem egy ember, hanem emberi lény. Egésszé vált ember, akiben a nő és a férfi kémiailag egyesült a tűzéter által. A profán asztrológiában Aquarius (ami révészt, vízhordót jelent) a legnőiesebb férfi és a legférfiasabb nő. „A birodalom völgyében” él, amiről a Tao Te King beszél:

 Aki ismeri férfias erejét, miközben megtartja nőies finomságát, az a birodalom völgyévé válik. (7)

Az eredeti (férfi-nő) egységhez való visszatérés azonban nem gyerekjáték, olyannyira nem, hogy az ezoterikus alkímia tüzes folyamatként beszél róla, melynek során a test, lélek és szellem egy újfajta egységet képez. A keresztény kinyilatkoztatásban ez a tüzes folyamat egy szellemi erőtől függ (ő az, aki a kettőt eggyé teszi) és ez a szellemi erő a szabadsághoz kapcsolódik (ahol az Úr szelleme van, ott van a szabadság). Ennek okáért nem annyira az eredeti egységhez való „visszatérésről”, inkább egy új egységbe való „előrehaladásról” van szó. Ami az „Úr szellemének” erejében (remélhetőleg mihamarabb) közeledő egyesítő folyamat által történik.

 

(folytatjuk 2. rész)

 

1. Jia Tolentino: Trükkös tükör, HarperCollins Publishers 2020

2. Andreas Kinneging: De Onzichtbare Maat (A láthatatlan mérték), Uitgeverij Prometheus 2020

3. J. van Rijckenborgh: Az eljövendő új ember, Rozekruis Pers, Haarlem 2017

4. J. van Rijckenborgh & Catharose de Petri: A kínai gnózis, Rozekruis Pers, Haarlem 1987

5. F. Nietzsche: A nem erkölcsi értelemben vett igazságról és hazugságról, Createspace Independent Publishing Platform 2015

6. J. Boehme: Párbeszéd az érzékek feletti életről, Kessinger Publishing 1992

7. Lao Ce: Tao Te King, 28. fejezet

 

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: szeptember 10, 2020
Szerző: Frans Spakman (Netherlands)
Fénykép: Sabine Löwer auf Pixabay CCO

Illusztráció: