coming age

Emberi kapcsolatok az eljövendő Vízöntő korban 2. rész

back to home pdf share

A fejlődés magasabb dimenziói

Michel Desmarquet könyvében a Thiaoouba Prophecy-ben (1) vázolja ezeknek az osztatlan emberi lényeknek a csodálatos tulajdonságait. Véleménye szerint a Teremtő csak az emberi lényeknek adta meg az újjáalakulás, hermafroditává válás lehetőségét. A tökéletesedés útján lévő lény szellemileg a fejlődés kilenc szakaszán megy keresztül. A szakaszok az egyetemes valóság dimenzióinak felelnek meg bolygói szinten éppúgy, mint lélekenergetikai szinten. Az emberi lény Desmarquet szerint az ötödik dimenzióból él, egy kissé több nőies, mint férfias tulajdonsággal rendelkezik, különösen ami a megjelenését illeti: arcát és mozgásának eleganciáját többnyire a harmónia és szépség értékei határozzák meg, ami által inkább férfias nőnek, például nőies apródnak tekinthető.

A könyv a Mindenség teremtőjének szóló nagymértékű tiszteletadással fejeződik be, melyet hermetikus formában tolmácsol, a tiszteletadás minősége és értelme Hermész Dicsőítő énekéhez (2) hasonlít.

 

Szeretet és együttérzés

Ha az emberi tudat a Vízöntő érékei felé halad, hogyan megy végbe az egység, szabadság és szeretet rezgésnövekedése? Ha a Krisztus impulzus tűzétere asszimilálható, mi a szerepe a szeretetnek ebben?

A Krisztus impulzus olyan szeretet, ami egy magasabb egységből és szabadságból figyeli a világot és az emberiséget. Ebben a században egyre világosabbá válik, hogy ez a figyelmes szeretet nem annyira személyes szeretet. A vízöntő szeretet többnyire személytelen és nem foglalkozik az egyénnel. Az empátia a túlzott ragaszkodáson keresztül negatív érzelmeket szíthat az emberben, az „együttérzés” viszont részvételt jelent. Az együtt érző „figyelem” pozitívan fókuszált marad, de sugárzó erőként nem kapcsolódik szükségtelenül (hosszú időre) figyelme tárgyához. Rutger Bregman azt írja könyvében, az Emberiség, egy reményteli történet-ben:

          Mérsékeld az empátiádat és gyakorolj együttérzést,

és figyelmet szentel a lényeges különbségnek.

Míg a Halak korszaka a következő három értékben telt:

          hit, remény és szeretet, de leginkább a szeretet (4),

Addig a Vízöntő tanítása így szól:

          egység-szabadság-szeretet és leginkább szeretet.

 

A ragaszkodásmentesség megóv a veszteségtől

A Vízöntő rezgésben a szeretet formája nem a ragaszkodás, egyszerűen azért, mert nincsen vesztesége. Mert nincs mit „megragadni”. Annak értelmében, hogy amit megfogsz, azt el is veszíted, de amit elengedsz, az veled marad. És végül a misztérium: amit elengedsz, az visszatér hozzád. Megújulva. Ez a

mindent megkapni, mindent odaadni és ezáltal mindent megújítani (5)

energiagazdálkodása.

A magasabb valóságban a ragaszkodásmentes szeretet természetes állapot. S ez a szeretet csak szabadságból adható, sugározható és adományozható. Az egység nem tartja a szabadságot zálogként, mert abból indul ki, hogy

      az én atyám házában sok lakhely található (6):

Ez egyértelműen Vízöntő megállapítás. Ha az egység zálogként kezelné a szabadságot, az csak kierőszakolt egység lenne, és nem az alárendeltség vége, ez a Vízöntő élmény egyik legfontosabb tulajdonsága.

 

Rabszolgaság?

Ehhez arra van szükség, hogy tudomásul vegyük jelenlegi rabszolga állapotunkat: felismerjük, hogy rabszolgák vagyunk és mi magunk is hozzájárulunk ennek a rabszolgaságnak a meglétéhez és fenntartásához. A digitális információtól való függőség általában és a mobiltelefon különösen jó példának tekinthető erre. Nem mintha a pénzügyi-gazdasági „rendszer” jobbágysága kevésbé lenne az. A jelenlegi világjárványt tudatosan és tudat alatt arra használják, hogy ezt a függőséget támogassák: a mobiltelefonon kívüli, iPad, laptop és számítógépes kommunikáció egyre bonyolultabbá válik. Például egy olyan „egészségvédő” applikációt terveznek, amit az embernek feltétlenül le kell töltenie.

Pozitívan nézve azt is mondhatja valaki, hogy a társadalmi távolságtartás, - egy újabb intézkedés, amit a társadalom úgy tűnik önmaga ellen követ el, - a Vízöntő lélek modern szeretetrezgésével egyetemben a személytelen figyelmet támogatja. Végül is az együttérzés kétségtelenül továbbra is lehetséges, a negatív empátia pedig a fizikai kontaktus hiányával gyakran elkerülhető. És a Viktória korabelinél is nagyobb fizikai távolságtartás egyértelműen csökkenti az emberek egymás iránti figyelmét, valamint az egymáshoz, a dolgokhoz és a tárgyakhoz való ragaszkodásukat.

 

Félelem terjesztés

Közelebbről nézve azonban mindenki rájön, hogy ebben a tekintetben szó sincs semmiféle szabadságról. A társadalom távolságtartásának alapja a félelem és az irányítani vágyás. Mindkettő ellentmond a Vízöntő által való lélekfejlődés kiinduló pontjának. A magasabb értelemben vett szeretetnek ilyen alapon semmi esélye sincs.

Az eljövendő Vízöntő korszakban az emberi kapcsolatok nagy része a fordulat, vagyis a folyamatban lévő rezgésnövekedés során, az emberi tudat fejlődésének előrehaladásától függ majd. Ez gyakran egy ’asztrális’ tényezőhöz kapcsolódik: a világosságerők bennünk való tevékenységén keresztül való növekedés vajon a ténylegesen megélt egység szintjére emel-e minket, vagy hagyjuk magunkat visszatérni egy újabb dialektikus kezdőponthoz, míg a mindenki küzdelme mindenki ellen véget nem vet az egésznek?

 

A „megfigyelő” önmegvalósítása

Az a személy, aki „kikapcsolja” magát ezen az egységen belül, újdonsült függetlensége nyomán egy nagyon fontos képességre tesz szert. Ezt általánosságban úgy nevezik, hogy „önmegvalósítás” és ez lényegében egy kiváló Vízöntő „tett”. Nyilvánvaló, hogy az önmegvalósításhoz szabadságra van szükség, feltéve, hogy ez a szabadság szeretettel és egységgel jár együtt. Itt az érzékelésnek van központi szerepe.

Ugyanakkor van valami különös dolog az emberrel, mint megfigyelővel kapcsolatban. A megfigyelő részt vesz a valóság kialakításában, segít az általa megfigyelt valóság megformálásában. Az ember saját nézőpontja, mint megfigyelő, az általa megélt valóság számára meghatározó. Egyfajta kvantum működésű látásmódról van szó, ami a megfigyelő, mint lehetséges teremtő lény, nagyfokú fontosságát közvetlenül meghatározza. A megfigyelés ezáltal mágikussá, teremtő tetté válik, ami egyben formát és tartalmat is ad a valóságnak.

Természetesen vagyunk annyira józanok, hogy belássuk, ez a teremtő felfogás nem képes átfogni az egész valóságot. Nem mondhatja azt az ember: „mindent én teremtek” ez értelmetlenség. Az anyagi valóságot nem lehet egyszerűen anyagtalanítani vagy egy régi kifejezéssel élve „átszellemíteni”. Az ember nem alakíthatja át a valóságot valami egészen más dologgá a „mágikus látása” által. Ez valamiféle ábrándozás lenne.

Viszont „megtölthetjük” az anyagi valóságot a figyelmünkkel és ennek bizonyosan van hatása. Ha az ember valakire vagy valamire figyelmet fordít, az mágneses energiával jár. Ez az energia általában szimpátiával vagy ellenszenvvel van tele, mivel tökéletlen és éretlen elképzelésünk van arról, hogy mi a jó és mi a rossz.  Felfogásunk még nem jutott el a „érdektelen megfigyelés” állapotáig. Ez olyan megfigyelést jelent, ahol az ember vágya és akarata nem áll saját maga és a megfigyelés tárgya közé.

 

Öt érzékszervre való korlátozottság

A megfigyelés mágneses rezgésszintjét az határozza meg, hogy melyik érzékszervünk, például a szem vagy a fül (többnyire adottság kérdése), játszik szerepet benne. Olyan ez, mintha egy mágneses vonalat húznánk. Ez a vonal a tudatunkból ered. Mindez nagyon közvetlenül és rendkívül gyorsan történik. A figyelem azonban kétirányú, nem csak odafigyelni lehet valamire, hanem valami fel is hívhatja a figyelmünket, úgy is mondhatnánk, hogy az ember megnyílhat a világ sugárzásai számára – aminek hullámhosszban és frekvenciában mérve korlátozott határa van. Ez a határ természetesen első sorban attól függ, hogy a tudatunk mennyi benyomást képes feldolgozni, másrészt pedig a napi életünktől. Ha az ember nem képes több benyomást feldolgozni, mert a figyelme elkalandozik vagy elfárad, akkor jobb, ha részletekre osztja és elraktározza későbbre a dolgokat. Sokkal fontosabb azonban az odafigyelés, illetve a kapott figyelem minősége. Mert a tudat ezzel tud építkezni, részt venni a teremtésben most, hogy eljött az ideje a Föld és az emberiség asztrális tényezője megnövelésének.

A figyelem energiájának van egy természetes határa, amit át lehet lépni. A művészetben ez a határ a mű szépségében tükröződik: a szépség szintjén a kapott impulzussal gyakran „érzelem” is jár, ami azt jelenti, hogy az esztétikus impulzus olyan erősen megérint minket, hogy könnyeket csal a szemünkbe. Ha sikerül ilyen élményhez jutnunk, akkor a tudatunk felemelkedik, vagy nagy csend és harmónia érzése keletkezhet bennünk. Miért jelent ez egy bizonyos szempontból határt? Mert a szépség impulzusát nem lehet tovább elviselni, mivel az ember ösztönösen érzi, hogy itt valami olyasmiről van szó, ami az érzékek számára felfoghatatlan. Az ember, amikor meglátja, szinte azonnal tudja, hogy a szépséget nem képes felfogni. Ez a természet szemlélése közben is megtörténhet. A szépség, emelkedett minőségénél fogva azonnal kizárja a tudatot, és ennek senki sem képes ellenállni. Ez Stendhal szindrómája: a szépség elviselhetetlen.

Hasonló a helyzet egy igazán magas rezgésszintű energiára való odafigyelés esetén, amit a szervi tudatunk már nem képes befogadni. Az embert ilyenkor álmosság fogja el és egyszerűen elalszik.

 

Magasabb lélekminőség által való teremtés

Ezért nagyon fontos, hogy figyelmet fordítsunk a teremtésben való részvétel minőségi követelményeire az „ugrás”, illetve rezgésnövekedés során, ami most a légkörünkben zajlik. Magunkba kell, hogy úgy mondjam „töltenünk” az új energiákat, hogy a Vízöntő új emberi értékei kialakulhassanak bennünk. Az egység, szabadság és szeretet egyenlő oldalú és dinamikusan összefüggő háromszögében a teremtésben való részvétel elkerülhetetlen. Ha azonban különálló egységre, szabadságra vagy szeretetre törekszünk a dialektikában, akkor a törvényes határok szükségszerűen gátolják a haladásunkat. Bármennyire is meghat minket a szépség látványa, vagy elbágyaszt az igazság hallása, szemeink és füleink akkor érzékelésük során ezekbe a határokba ütköznek.

    Miféle érzékelés vezethet olyan tárgyilagos szemlélethez, melynek során akaratunk és vágyaink nem állnak közénk és az érzékelésünk tárgya közé?

Itt a lélek érzékeléséről van szó. Arról az érzékszervről, ami által intuícióhoz juthatunk, nevezetesen a harmadik szemről, ami a magasabb dimenziók felé vezető kapu és ugyanakkor kapcsolatban áll az egységgel és a szeretettel.

    E szerint a felfogás szerint a teremtésben való részvétel vágyak és akarat nélkül való? Létrejön valami, vagyis van energiaáramlás, amikor minden mozdulatlanná vált és elcsendesült a semlegesség és kívülálló szemlélet által? Lehet ilyen körülmények között együttműködni a teremtésben?

Igen, lehet. Mivel az új tudat a Mindenség akarata szerint alakul, ami most a lélek érzékelése, a harmadik szem által uralkodik. Az egyedül való, korlátlan teremtő akarata és vágya teljesül, aki egyenlő azzal az emberrel, aki elhagyta a kettősséget és belépett Egység teljességébe. A Szeretet teremtő ereje rajta keresztül, energiaáramlatként, adja át magát a valóságnak. Ez a szeretet nem kapcsolódik tárgyakhoz, sem emberekhez vagy a természethez, hanem csak árasztja a világosságerőket, hogy lehetővé tegye a Vízöntő átalakító munkáját.

 

 

1. Michel Desmarquet: Thiaoouba Profécia, Arafura Publishing 1993

2. J. van Rijckenborgh: Az egyiptomi ősgnózis 2. kötet, 33. fejezet, Rozekruis Pers, Haarlem 2017

3. Rutger Bregman: Emberiség, egy reményteli történet, Bloomsbury UK 2020

4. Pál 1. Korinthoszbeliekhez írt levele 13:13

5. J. van Rijckenborgh: Az egyiptomi ősgnózis, 3. kötet, 13. fejezet, Rozekruis Pers, Haarlem 2017

6. János 14:2

back to home pdf share