river

Félelem, korona és én

back to home pdf share

A dolgok súrlódnak egymással, tükrözik egymást és összetartoznak. Azt mondják, hogy az ember mindennek a szintézise. Gyakorlatilag minden tükröződhet benne és reakciókat válthat ki.

A korona megpendít egy húrt. Az élőlények legkisebbike megmutatja az embereknek, hogy kik ők valójában. Először is megjelenik a félelem. De mi az, hogy – félelem? Az ember válasza valamiféle fenyegető dologra. Ezúttal a támadó láthatatlan. A korona a háttérből működik. Ugyanakkor mi magunk vagyunk a háttér is.

Az ember mindig a személyisége szerint reagál. Most maszkot viselünk. Mondhatnánk azt is, hogy „perszónák” vagyunk. A „person” szó a latin „personare” szóból ered, ami azt jelenti „áthangzik”. Valami „áthangzik” a maszkon keresztül, valami a háttérből, - az életállapotunk. Testünk a lélekkel együtt minden maszknál bonyolultabb. A látható és láthatatlan világ erőinek óriási skáláját képes kifejezni, mind egyénileg, mind közösségileg.

 

A korona megmutatja a homályos, árnyékos részeinket

Egy újságban a következő mondatot olvastam: „A múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy eddig minden járványban bűnszervezetek győzedelmeskedtek.” Ezt rólunk is el lehet mondani. Kevés olyan ember van köztünk, aki bűnöző módjára viselkedik, de a »sötét oldal« mindegyikünkben jelen van. Ez a sötét energia elhatalmasodhat a tudatunkon olyan erők által, melyeknek nem vagyunk tudatában. Aztán felébred bennünk a fojtogató félelem. Mi magunk vagyunk a fenyegetés és a tőle való félelem is. Nem véletlenül léteznek azok a törvények, melyek arra szolgálnak, hogy megfékezzenek minket. Ám mindenki önmaga számára jelenti a legnagyobb fenyegetést.

 

A bennünk lévő mélység időnként kitör belőlünk

Ilyenkor egy bizonyos távolságot tartunk egymással szemben. Mindegyikünkben van azonban egy olyan szint, ahol valójában Egyek vagyunk mindenki mással. Minden élő dologgal. Van egyfajta szellemi „talajvíz” - az élet, az Egyetlen élet hordozóereje. Ha ez hatni kezd, akkor lényünk Szeretetté és Egységgé válik és akkor a bizalom, hűség és áldozatkészség forrásai kezdenek felfakadni.

Ezt a talajvizet a felszínre hozhatjuk, de alá is merülhetünk, hogy elérjük. Ez a bennünk lévő félelmen és sötétségen keresztül történik. Aztán a forrásból víz csordogál, keresztülcsöpög a félelmünkön és keserűséggé, ellenségességgé, bizalmatlansággá – és a szeretet egyéb mérgezett vizeivé válhat. Mi magunk játsszuk a szerepet és láthatjuk, hogyan valósul meg mindez. A félelem veszi át a főszerepet a játékban. Mi vagyunk az áldozatok – ugyanakkor a nézők is.

Ily módon azonban a dolgok érzékelhetővé válnak. A sötét nézetek felszínre kerülnek és megfigyelhetjük őket. El akarnak hatalmasodni a tudatunkon, de megvan a lehetőségünk arra, hogy egyszerűen csak szemléljük őket. Mit kezdünk azokkal az erőkkel, melyek meg akarnak ragadni, vagy már meg is ragadtak minket? Hogyan használhatjuk a cselekvésre lehetőségeinket?

 

Az átalakulás lehetősége

Megszabadító világosság villan fel bennünk, egyfajta ébredés. Mindenben, ami történik, lehetőség van, az átalakulásunkra való lehetőség!

A félelmet, a megfejthetetlent, a kísértetiest – mindezt hordozhatom, kézben tarthatom, saját lényemként, önmagamként ismerhetem fel.

Természetesen nem csupán ez vagyok, hanem tudatos lény, aki messzebbre lát, mélyebbre hatol. A tudat is, mint minden más, egy tükröződés bennem. Az egyetemes tudat „kristályának” egy csiszolt lapja, mely eltávolodott a nagy óceántól, a forrás vizeitől. Ez a tudat nagyon könnyen pocsolyává válik, de arra is képes, hogy megtisztítsa önmagát és megtapasztaljon valamit abból, amit tükröz. Képes megnyílni a forrás számára. Ebbe az irányba lépek, megragadom az alkalmat és magammal viszem azt, amit felismertem önmagamban.

A csatorna megnyílik, szinte elönt. Élő víz ömlik belém. Elmos sok mindent, ami felhalmozódott bennem. A gát leereszkedik. Ez fájdalmas, igen az. El kell engednem azt, ami vagyok, és el kell engednem a félelmet is, ami a részemmé vált. Segítenem kell annak a lénynek a megformálásában és teljessé válásában, amivé válni fogok.

A korona késztetett engem erre. Köszönet neki érte. Újfajta hullámzást élek át, az öröm hullámai koronaként csúcsosodnak. Ez a kis vírus egy újfajta, egységhez vezető folyamatot indíthat el. S akkor értelme volt mindannak a szenvedésnek, amit sokak számára okozott, vagy hogy pontosabban fogalmazzak: amit mi magunk okoztunk önmagunknak.

back to home pdf share