Hölderlin Turm

Friedrich Hölderlin: Az élet felén

back to home pdf share

Friedrich Hölderlin 1770. március 20-án született. Ebben az évben ünnepeljük születésének 250. évfordulóját. 1843. június 7-én halt meg. Születésének idején virágzott a német klasszicizmus „aranykora”. A nagy klasszikusok egyikeként halt meg.

Hol találunk igazságot? A vallásban? A filozófiában? A művészetben? Vagy csak a „puszta életben”? Ahhoz, hogy megtudjuk az igazat egy művészről, vajon az életrajzát kell megvizsgálnunk vagy az életművét? Nézzük meg közelebbről.

 

Hölderlin élete

Mit tudunk róla?

Egy kis vidéki városban, a Neckar folyó mentén fekvő Nürtingenben nőtt fel, boldog, álmodozó gyermekkora volt mélyen elmerülve a természet sokrétű szépségében: A suttogó ligetek harmóniája nevelt fel és a virágok között ismertem meg a szeretetet. Isten karjaiban nőttem föl. Ezt szigorú mértékletesség évei követték Maulbronn vidéki iskolájában, majd protestáns teológia tanulmányok a tübingeni egyházi akadémián. Otthagyta azonban az akadémiát, mivel nem volt képes lelkipásztorrá válni, ahogy anyja szerette volna. Vallásossága, ami mély belső forrásból táplálkozott és nem fért össze a protestáns dogma korlátozásaival, nem tette ezt lehetővé.

Ezután az utazás nyugtalan évei következtek, melynek során több helyen vállalt házitanítói állást. Frankfurtban, Jakobus Gontard bankár házában, akinek a fiát tanította és nevelte, találkozott Gontard feleségével, akinek személyében megtalálta tökéletes párját, akire mindig vágyott. Susette olyan kedves és szent, mintha a szeretet papnője lenne, annyira finom és átszellemült, mintha fényből és levegőből lenne szőve. Kettejük között hamarosan bensőséges, nemeslelkű szeretet alakul ki. A sors két évet ajándékozott nekik, azután véget vetett az idillnek. Hölderlinnek távoznia kellett. Először a közelben maradt, ritka, futó találkozások, gyors, fájdalmas levélváltások történtek közöttük. Hölderlin végül önként távozott. Ismét nyugtalanul utazgatott és közeli barátaival élt. Valamiféle változást kezd érezni önmagában: Jaj, szerető, meghitt lélek, távol tőled, elszakadva, a halál szellemei játszanak a szívem húrjain.

Végül a barátai is megérezték rajta a változást. Hölderlin, saját tudatát éberen figyelve, szellemileg egyre jobban megzavarodott. Mégis tovább írt, elszántan, nem kímélve magát. Hosszú elégiákat és himnuszokat írt, legnagyobb és legmélyrehatóbb munkáit – a Padmos című ódát, A béke ünneplését, Krisztus második eljöveteléről való látomását – végül pedig Az élet felén című rövid verset.

Miután megtudta, hogy Susette meghalt, a fájdalom még mélyebbre taszította az őrületbe. 36 éves korában a tübingeni pszichiátriai kórház gondjaira lett bízva, majd egy év múlva egy Zimmer nevű asztalosmester vette át a gondozását. A következő 36 évet egy kis toronyszobában töltötte a Neckar folyó felett, teljesen megzavarodott elmével, melyet időnként megvilágosodott pillanatok váltottak fel. Így érte el a halál végül.

Hölderlin Portrait

Hölderlin portréja

Franz Karl Hiemer alkotása

 

Fél élet

A vers aligha igényel bármiféle magyarázatot, annyira közel áll Hölderlin valós életéhez. Nézzük azonban a vers művészi oldalát. Ebben a lírai önéletrajzban nem szerepel „én” – a szerző rejtve marad, minden jelképesen hangzik (illetve visszhangzik):

Sárga körtéivel

és sűrű vadrózsáival

csüng a tóba a part,

Hölderlin felidézi a természet gazdagságát és adományainak szépségét – a part „belecsüng” a tóba, menny és föld összeér.

Ó, kecses hattyúk,

A költő, aki beszél, „az éneklő hattyú”.

Csókoktól részegülten

A költőt megrészegítik az élet áldásai, a földöntúli dolgok sejtései.

hajtjátok fejetek

a szent józanság vízébe.

Belemerül a mennyei, tisztító, isteni éterbe. De aztán:

Jaj nekem,

Egy felkiáltás! A sors lecsap, az éneklő bárdot némaság fenyegeti, a hattyú, amelyik mennyei vízben fürdött -

hol találok virágokat

ha jön a tél,

… amikor az őrület elhatalmasodik rajta…

És hol van a napfény

és a föld árnyéka?

Hová mehetne az élet örömei, az események kegyes játéka nélkül?

A falak hidegen

és némán állnak a szélben

Hová mehetne a mennyeivel való meghitt párbeszédtől megfosztva? És a fal? Az még nem a vég.

Nyikorog a szélkakas.

A fal mögött az őrület leselkedik.

Micsoda vers, hogyan lehet 73 évnyi életet 14 sorba sűríteni! Benne van ennek az életnek a teljes valósága – és mégsem mond semmit arról a személyről, aki ezt az életet élte és a verset írta. Látjuk tehát annak a példáját, hogy mennyi valóság található a művészetben, ha átalakul, felemelkedik a személytelenségbe – és ezáltal a múlhatatlanságba.

Ami mégis megmarad, az a költők ajándéka (Hölderlin: Memento)

--

 

 

AZ ÉLET FELÉN

 

Sárga körtékkel és vad

 rózsákkal omlik

 a tóba a hegy;

 óh drága hattyúk,

 csókmámorosan

 merül fejetek

 a szentjózan vízbe.

 

Jaj nekem, hol kapok, ha

 tél lesz, virágokat és

ragyogó napot

 és földi árnyat?

 Hidegen állnak

 a néma falak, a szélben

 zörög a szélkakas.

 

            SZABÓ LŐRINC

back to home pdf share