Golem

A Gólem – Első rész – A múlt

back to home pdf share

 

Van egy nagyon régi téma, ami végigkíséri az emberiséget az élet anyagi síkon tett útján. Külső szemlélőként azt látjuk, hogy ez a téma mindig más köntösben jelenik meg a korszakok során, a lényeg azonban mindig ugyanaz marad.

A Gólem egy zsidó legenda szereplője. Egy rabbi formázta agyagból és életre keltette. Mi, nyugati emberek, nagy valószínűséggel Mary Shelley regényén keresztül ismerkedhettünk meg ezzel a témával, melynek címe: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz. Vagy – ami még valószínűbb, - azokon a filmeken keresztül, amelyek ennek a könyvnek az alapján születtek.

Akkor értjük meg, hogy tényleg egy nagyon régi témával van dolgunk, ha visszakanyarodunk Lemúria, illetve Mú ősi kontinenséhez. Az ezoterikusok úgy vélik, hogy Lemúria hatalmas földrésze 850 ezer évvel ezelőtt süllyedt az óceán fenekére, és Ausztrália, Madagaszkár, valamint a Húsvét szigetek ennek a földrésznek azon maradványai, amelyeket nem nyeltek el a hullámok.

Jan van Rijckenborgh a következőket írja egy Ausztráliáról [1] szóló cikkében:

„A lemúr ember rendkívül primitív és tömény, állati személyiségét monádok vagy mennyei lények hatották át, akik 90%-ban még az eredeti életterületükön éltek. Azokban az időkben az eredeti emberiségnek egy része a teljes anyagba süllyedés, az involúció folyamatában volt. A mennyei ember még nem tűnt el; Prométheusz még nem volt teljesen megkötözve. Az emberiségnek ez a része azonban már létre hozott – isteni útmutatás nélkül – egy olyan primitív, tömény, rosszul megformált személyiséget, amelyik nem rendelkezett személyes intelligenciával. Ez az állati teremtmény olyan volt, mint egy gólem, egy robot, egy élő, hús-vér automata, amelyet a félisteni teremtője irányított. Ez a „robot” félisteni teremtőjének fáradhatatlan eszköze volt, a hanyatló isteni ember játékszere, egy olyan eszköz, amelynek segítségével képes volt a dialektikus világ sűrű anyagát kezelni. Ily módon, ez az állati rabszolga a saját monádjának különleges és bizarr elképzeléseit és megbízásait hajtotta végre oly mértékben, amennyire csak a sűrű anyag ezt lehetővé tette. Hatalmas, különös formájú városokat épített és óriási szobrokat faragott vulkanikus kövekből, melyek a monádot ábrázolták.”

Láthatjuk tehát, hogy azokban az időkben az emberiség egy része az anyagba süllyedés szintjén állt. A lemúrok ennek az involúciónak a kettős lényei voltak. Valaki megkérdezheti: miért csinálták ezt, miért választották ezt az utat? Ez valóban kulcskérdés. Nos, úgy tűnik, nekünk, embereknek belső késztetésünk van arra, hogy utánozzuk a Teremtőt. Isteni gyökereinknél fogva teremtők, istenek vagyunk. A következő kérdés az, hogyan ismerjük fel ezt az isteni adottságot? Lemúria a rossz példát, a földön megvalósított mennyei álmot tárja elénk.

Kiderült, hogy a valóság egészen más. Mi történt? A mennyei lény egy járművet teremtett, egy anyagi személyiséget, és azt gondolta, hogy ez a teremtmény idővel olyan isteni emberré fog fejlődni, amelybe beleköltözhet és élhet általa. Ez egy érthető ám veszélyes kísérlet, mivel a monádnak nem lett volna szabad kinyilvánítania isteni mivoltát az anyagi világban. Egy olyan utat választott, ami nem neki volt szánva. Fizikai teremtménye, akit az anyagi volta miatt az anyagi törvények irányítottak, hatalmába kerítette a monádot. A mennyei lény csapdába esett egy hús-vér burokban és nem volt képes többé megnyilvánulni. A saját teremtményében megkristályosodott és egy „holt szemű képpé” vált.

A Húsvét sziget szobrai ily módon egy torz iróniáról tanúskodnak. A lemúr személyiség, a robot létrehozta alkotójának, a monádnak az anyagi képét. Azonban nem ismerte fel, hogy saját jövőjét véste kőbe. Nem tudta, hogy egy napon olyanná válik majd, mint ezek a szobrok: mozdulatlanná és cselekvésképtelenné. Most pedig ezek a szobrok egy kis szigeten állnak, amit még nem nyeltek el a hullámok. Reménytelenül merednek a távolba, arra várva, hogy valaki jön, és megszabadítja őket a börtönükből.

A Húsvét sziget rejtélyes szobrai megragadják a képzeletünket és a tudatalattinkhoz beszélnek. Ezek a szobrok ugyanakkor számos történelmi és tudományos elképzelés tárgyát is képezik. A helyi lakosok legendái szerint azonban, ezek a szoborkolosszusok egyszer csak maguktól jelentek meg a szigeten. Spirituális szempontból nézve a legenda igazat mond, hiszen nem a mennyei fény-ember volt-e az, aki leereszkedett és elkezdett kísérletezni az élet anyagi területén? Szabad akaratából és egy eltorzult életfelfogás következtében került ide.

Figyelemre méltó, hogy a Prométheuszra való utalás mind Jan van Rijckenborgh idézetében, mind pedig Mary Shelley könyvében szerepel. Prométheusz a görög mitológia alakja, a neve azt jelenti „Ő, aki előre gondolkodik”. Prométheusz ellopta a tüzet az istenektől, hogy az embereknek adja, mivel úgy érezte, hogy az emberek túlságosan hiányosan lettek megteremtve. Büntetésként Zeusz a sziklákhoz láncolta őt, ahol nappal egy sas csipkedte a máját, ami az éjszaka folyamán mindig meggyógyult. Prométheuszt végül Héraklész szabadította meg, aki megölte a sast.

Az egyetemes szellemi igazságok néha mítoszokba vannak rejtve. Láttuk, hogy a lemúr korban az isteni ember, a tüzes szellem-lélek leereszkedett az anyagba, egy anyagi teremtménybe, melyet kísérletként hozott létre. A manasz elhagyta a mennyei világokat és egy anyagi lénybe költözött. Mi lett az eredménye ennek? A sziklához lett láncolva, az anyaghoz, amelyben szenved, ahol isteni tüzének az utolsó szikrájából a természeti erők lakmároznak. Nem túl nehéz rájönni, hogy mi magunk vagyunk (a leláncolt Prométheusz) ennek a fejlődésnek az eredményei. Prométheusz, a lényünk mélyén szunnyadó valódi személyiségünk, hozzánk van láncolva.

Prométheusz és Lucifer között bizonyos párhuzam vonható: mindkettőnek a tettei lázadók és kísérletezők. Mindketten a Fény hordozói, de szellemi tüzüket mindketten arra a próbálkozásra vesztegetik, hogy egy földi birodalmat hozzanak létre. Látjuk tehát, hogy a személyazonosság és az utánzás témája nagy szerepet játszik az ember fejlődésében. Ki vagyok? Honnan származom? Mi a sorsom? Melyik utat válasszam?

Ha valaki megkérdezi önöktől: „Ki vagy?” Mit válaszolnak?

A cikk második részben azt fogjuk megvizsgálni, hogy a jelenlegi létünk ad-e valamiféle választ ezekre a lényegbevágó kérdésekre.

 


[1] Pentagram 2008-4

back to home pdf share