shell

Hétköznapi kaland - mit tapasztaltam a munkahelyemen

back to home pdf share

Olyan volt az egész, mint egy kalandregény, amiben a „jók” harcolnak a „gonoszok” ellen – ezt éltem meg a munkahelyemen néhány hónappal ezelőtt. Őszinte, hiteles vezetőket bocsátottak el… Kinek voltak útjában? Kinek a céljait akadályozták? Ha egy vállalat a mai gazdasági rendszerben nem tudja növelni a részvényárfolyamát, akkor beleavatkoznak az ügyeibe. Első a pénz.

Azt mondtam magamnak: a becsület a legjobb politika, a jó végül győz, a hazugságokat leleplezik. Mindent megtettem azért, hogy megteremtsem a saját munkahelyi világomat – optimizmussal, megpróbálva, hogy negatív gondolatok ne férkőzzenek hozzám. Miért kellene hallgatnom a kollégák és az ügyfelek kétkedéseire? Miért kellene hagynom, hogy az állandó aggodalmak és találgatások befolyásoljanak, miért kellene aggódnom a fluktuáció, elbocsátások, szabad foglalkozásúak rövid távú alkalmazása, külső vállalatok kisegítő személyzete miatt, a folyton változó arcok miatt és a pletykák miatt, hogy a vállalatot bezárhatják? Miért kellene hagynom, hogy azok az emberek, aki személyesen megtámadtak engem, lehúzzanak a saját szintjükre?

Hát nem. Elhatároztam, hogy hű maradok önmagamhoz, élem az életem, végzem a munkám, figyelmet fordítok arra, amire kell és megpróbálok kiegyensúlyozott, mindig jó kedélyt sugárzó emberekkel teremteni kapcsolatot. Nem azt tanították nekünk, hogy a munkahelyen rugalmasságra és állóképességre van szükség?

Hagyjuk, hogy szeretet járjon át mindent. Az embereknek erre van szükségük. Magabiztosságot és optimizmust árasszunk, ne félelmet. Akkor megfelelő, jó alaphangulat alakul ki a szanatórium lakói, valamint az alkalmazottak és a vezetők között. Hídként szolgálni mindenki számára, a munkahely vezetősége felé éppúgy, mint a takarító személyzet felé, hídként szolgálni az idősebbek számára, közeledni a szívükhöz… ugyanakkor beilleszkedni a munkatársak közösségébe is.          

                                                                                                        

Miért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk?

Ezek a jó szándékok vezettek és erre törekedtem. Ám észrevétlenül kialakult bennem valamiféle belső szenvedés. Miért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk? Miért vannak ezek a félreértések, gorombaságok és sértések? Egyszerre „mély seb” nyílt a biztonságérzetemen, egy seb, ami nem zárult be. Minden ami ellenem irányult, ebben a sebben halmozódott fel sok egyéb dologgal együtt. Kezdtem belesüllyedni a félreértésekbe. Közel álltam a kiégéshez. Nem tudtam többé tárgyilagos maradni, úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Betegállományba kerültem.

Így aztán volt időm elgondolkodni és beszélgetni a barátaimmal. Nagyobb gyógyulást jelentettek a számomra, mint amit egy terapeuta adhatott volna. A természetben töltött idő erőt adott nekem. Eltöprengtem az emelkedő rezgésen – az emberek gyakran azt hiszik, hogy már nincs elég idejük – és az ebből fakadó nyugtalanságon, növekvő agresszivitáson és fokozódó aggodalmon.

Minden azt sugallja nekünk, hogy tartsunk szünetet. Szükségünk van intuícióra, ösztönös megérzésre önmagunkkal, a világban végzett feladatunkkal és a számunkra kiszabott úttal kapcsolatban. Albert Einstein azt mondta: „Az intuíció isteni ajándék, a gondolkodás pedig a hűséges szolgája. Paradox módon manapság a szolgát kezdtük el imádni, és visszaélünk az isteni ajándékkal.” No, de mi van ha az isteni ajándék hiányzik? Akkor csak a szolga marad.

Lényem mélyén megrezdült az érinthetetlen önvalóm. Valami, ami mások számára elérhetetlen és még számomra sem látható. Valami bennem, valami védett, magamba zárva, mint egy gyöngy, mélyen meghatott engem. – Valami kimondhatatlanul értékes dolgot éltem át önmagamban.

Megállni és megtalálni ezt a bennem lévő lényt, megérezni, ráhangolódni, fokozatosan kapcsolatba lépni a középpontommal, most ez tűnt a legnagyobb kalandnak a számomra. A zavaros élet közepette átélni a nyugalommal való kapcsolatot, megtapasztalni az egyre gyorsabban forgó kerék közepét, a csendet a zaj közepette, ennek a lehetősége nyílt meg a számomra. A csend, melyben az isteni, a kimondhatatlan megélhető.

Válsághelyzetem felébresztette bennem azt a meggyőződést, hogy minden kalandos káosz hátterében szent rend uralkodik, ahol a jó és a rossz összeolvad az „egyedüli jóban”. A hétköznapi kaland kozmikus békébe ágyazódott.

back to home pdf share