Heart

A hős kardja – a béke kardja

back to home pdf share

Minket, embereket nagyon sokszor megérint a Béke kardja. Néha gyengéden, amire harmonikusan reagálunk, máskor pedig keményen, szinte elviselhetetlen gyorsasággal és magas rezgéssel, ami felkavar és nyugtalanná tesz minket (noha azt hisszük, hogy mindenre jól fel vagyunk készülve). Néha egy betegség kell ahhoz, hogy helyreálljon az egyensúlyunk, ha ez egyáltalán lehetséges.

A béke kardjának az a célja és szándéka, hogy békét teremtsen, belső békét – de ehhez először egy utazásra van szükség, egy utazásra, ami a káosz tengerén keresztül vezet.

A béke kardja hétszer sújtott le erre az emberre. Minden alkalommal teljesen váratlanul és rejtélyes módon. Az első csapás éjszaka történt, amikor mélyen aludt, aztán hirtelen nagy ijedtséggel felriadt, mert úgy érezte, hogy egy erős és csodálatos erő hatol be a szívébe. Talán szívinfarktus? Hívni kéne a mentőket? Egy kis idő múlva a nyomás enyhült és az illető nem értette, hogy mi történt...

Az elkövetkező napjait valamiféle gyászos hangulat, veszteségérzés töltötte be, mintha a kardcsapás valami elemi dolgot vett volna el tőle. A gyász érzése nem múlt el, ereje hullámokban változott.

A következő néhány hét során a béke kardja még kétszer sújtott le a szívre, mindig éjszaka, de most nem okozott akkora riadalmat. Meleg ragyogás vette körül a szívet és a testet, a béke mélységes érzésével töltve el őket. Egy alapvető folyamat kezdődött el. A nappali órákban a világgal, az emberekkel, és a társadalommal való kapcsolata megváltozott, úgy érezte elidegenedett tőlük. Ez nagyon különös érzés volt. A mindennapi élet folytatódott, a személyiség továbbra is tette a dolgát, - de valami megváltozott.

A következő hónapokban három újabb kardcsapás érte, megint csak az éjszaka folyamán – az éjszaka csendjében hirtelen felébredt, de ez most egy másfajta ébredés volt. Belső nyugalom. S ezúttal mindhárom csapás a fejet érte és nem a szívet. Az volt az érzése, mintha egy nagyon magas frekvenciájú és békés erő érintette volna meg. A következő heteket ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor valakit villámcsapás ér, ami következményekkel járt. Az idegrendszer tiltakozott, mélységes zavar keletkezett és a test ellenállási folyamatba kezdett – valami idegen dolog hatolt be a rendszerbe, ami ellen harcolni kellett. Ez a harc hónapokon, talán éveken át tartott. Sok régi emlék, elfeledett tapasztalat merült fel véletlenszerűen. Olyan érzés volt ez, mintha valami felfakadt volna, aminek a tartalma aztán kiömlött.

 

A szabadság megpillantása

Sokféle hatás alakult ki – mélységes szomorúság, belső elmúlás, máskor viszont öröm, valamiféle külső és belső szabadság öröme. Ez utóbbinak először csak röpke pillanatai. Az egyre erősödő érzés, hogy két világban élünk, először csak felszínesen jelentkezett, aztán mélyebben. Az egyik világ, a külső, ami annyira ismerős volt, egy másik világgal vegyült össze, egy belső világgal, ami alapjában véve ismeretlen volt, de mégis létezett. Ismeretlenség, bizonytalanság, zavar. Ennek ellenére növekvő belső nyugalom és béke. Az elengedés, az odaadás, a befelé fordulás mélységes érzése.

Az immunrendszer reagált a feltételezetten idegen behatolóra, védelem alá vette a testet, egyik szervet a másik után, hogy semmi se maradjon ki. Furcsa fizikai tünetek jelentek meg – testi fájdalmak (szívinfarktus?), fejfájás (agyvérzés?), különböző feszültségek, pánikhelyzethez hasonlóak, emésztési zavarok, látászavar. Az orvosi vizsgálatok semmit sem mutattak ki, nem láttak mást, csak az öregedéssel járó hatásokat. Ez valóban rejtély volt, amit a személyiség megpróbált megfejteni.

Aztán egy reggel, ébredéskor egy újabb érintés, egy kifejezetten gyengéd csapás érte. Valami újfajta érzés hatolt be a szívébe, mint amikor egy gyermek születik, és ott is maradt. Valami, amit táplálni kell, amire oda kell figyelni, amit el kell fogadni. Egy élettárs, ami benne él. Létezésének és jelenlétének újfajta tudata, de ugyanakkor számos alkalomé és kísérleté is, hogy ne vegyen tudomást róla. A régi, ismert világ fokozatosan elvesztette fontosságát, szinte néha nehéz volt elviselni, ami egyrészt nehezebbé, másrészt viszont könnyebbé tette a folyamatot, de mindig ott volt az a belső tudás, ami lehetővé tette, hogy a folyamat tovább haladjon. Élettapasztalattá vált.

Aztán jött egy újabb érzés, de ezúttal nem egy ismeretlen helyről, - hanem önmagából. Kezdetben, azon a reggelen, amikor ez történt, pánik fogta el, de aztán többször megismétlődött, mire megértette, hogy ez ugyanaz a békés erő, de ezúttal belülről jön, a saját lényéből. Megint csak a szívre, a fejre és a testi szervekre irányulva. A kezdetben mindent elborító pánikérzés fokozatosan csökkent, lassan elcsitult, és az új belső lényre irányulva mindig elmúlt. Egy új kezdet érzése volt ez, egy fordulóponté, ami még nem teljesen ismert, csak tapogatózás, de már annak a belső nyugalomnak és bizalomnak az érzése, hogy minden rendben van. Kifejezett kapcsolatérzés a világgal, emberiséggel, egy szellemi kapcsolat érzése. A mindenséghez való tartozás belső ereje.

back to home pdf share