two in one

Kétféle idő két különböző világ számára

back to home pdf share

A Kolumbusz felfedezése előtti Közép-Amerikában az indiánok kétféle időmeghatározást használtak, a tonalt és a nagualt. A tonal a napi élet ideje, melyben egy óra hatvan percből áll, amit azért használunk, hogy tervezés és rendszerezés által valamiféle rendet teremtsünk és az életünk zavarba ejtő kiszámíthatatlanságát szabályozzuk. Ehhez az én-vezérelte gondolkodási gépezetünket használjuk, ami elhiteti velünk, hogy az életünk „elviselhető”. A városok és a szervezetek a tonal idő szerint működnek.

A nagual egy folyékony, belső idő. Nagual időben az időérzékelésünk az óra által mért időnél hosszabb vagy rövidebb lehet. A tonal egydimenziós idő. A nagual két dimenzióból áll: a mi belső dimenziónkból és a mögötte lévő második, nem e világi dimenzióból, ahová csak a nagual segítségével lehet eljutni.

A nagual ugyanakkor az intuíciónk tárolóhelye és ezáltal egy magasabb tudat felé vezető ajtó. Ha nem jut időnk arra, hogy visszavonuljunk a nagualba, akkor hiperérzékennyé, kiégetté és depresszióssá válunk.

A nagual földönkívüli dimenziója más néven „az ismeretlen végtelenség”, amit nem lehet szavakkal kifejezni. Ezt az ember csak belsőleg tapasztalhatja meg. A tudomány rendkívül vicces módon megpróbál egy mesterséges nagualt teremteni, amelynek segítségével egy úgynevezett „virtuális valóságot” alkot. Micsoda kifejezés!

Hogyan juthat el valaki a tonal külső idejéből a nagual belső idejébe és ezáltal a másik világbeli nagualba?

Az első lépés egy kíméletlen őszinteséggel végzett alapos vizsgálat, amelynek során az ember saját magával szembesül, melynek során megismeri a gátló körülményeit éppúgy, mint a szellemi képességeit. Ezt a vizsgálatot a bennünk lévő „megfigyelő” segítségével végezhetjük el. Ez egy elfogulatlan megfigyelés, ami a lélek szemeivel történik. A lélek csodálatos eszköz, melynek segítségével egy bizonyos távolságból tekinthetünk önmagunkra.

Ez valami egészen más, mint az „önkritika”, ami az ego rendszerünk egyik al-személyisége, melynek számára semmi sem elég jó.

Noha a lélek megfigyelései a nagual alatt csendben történnek, ennek ellenére ez egy dinamikus folyamat. Határozottságot és bátorságot igényel, hogy szembenézzünk (és foglalkozzunk) az olyan lényeges kérdésekkel, mint „Ki vagyok? Mit jelent számomra az élet? Mi igaz számomra a létezésben? S valóban ez lenne az Igazság? Mi marad belőlem, ha feladom a szerepeimet és a fontosságomat? Mi az én legmélyebb lényegem és vágyam?”

Ezek a kérdésék fognak felmerülni a kereső számára a nagual idő során.

Őrizzük meg ezeket a kérdéseket elevenen a lélek csendjében. A válaszok nem lesznek nagyon örvendetesek az ego számára, mivel az élet színházában viselt maszkjaink és szerepeink kíméletlenül leleplezésre kerülnek. Folytassuk csak csendben a megfigyelést és ne a gondolkodásunk segítségével válaszoljunk a kérdésekre.

A kérdéseknél maradva az életről, a világról és az emberről, magunkról alkotott ítéleteink és meggyőződéseink nagy valószínűség szerint egymás után szét fognak foszlani. Csak ezután lehet megtenni a következő lépést és hatékonnyá tenni azt saját magunkban: a Másik világbeli Nagual megszentelt csendjének dimenzióját. Ez a dimenzió egy másfajta Valóságot fog létrehozni.

Az ebbe a valóságba való belépésnek és a benne maradásnak az egyetlen módja minden „igazságunk” elengedése. S meglepő módon, még a szellemiségről alkotott elképzeléseink is el fognak tűnni, mert azok is csak további korlátok voltak azzal az ürességgel szemben, amelybe az önátadás juttat minket, ahol a valódi szellemiség megtapasztalható.

Az ember egyetlen társa ezen az úton az igazság utáni őszinte vágya. Rumi szavaival szólva:

Míg a valótlan nyugtalanná teszi a szívet, az Igazság örömteli nyugalmat ad. A szívek közötti ablakban kigyullad az a fény, ami elválasztja a valóságot a valótlanságtól. [1]

[1] Rumi – Masnavi II 2737

 

Ez a cikk a Pentragram 2016/4. számában jelent meg először.

back to home pdf share