Who am I

Ki vagyok?

back to home pdf share

Ki vagyok? A tükörbeli arcom nem mond semmit. Biztos, hogy ez én vagyok? Vagy egyszerűen csak hozzászoktam ehhez a látványhoz? Nézem a fiatalkori képeimet. Egy fiatal lány néz vissza rám. Nem ismerem fel benne magam. Csak azt tudom, hogy egyszer így néztem ki. Ahogy körülnézek, most éppen ázsiai arcokat látok magam körül. Aztán meglátom a tükörképemet egy kirakatüvegben: egy fehérbőrű nőt látok világos hajjal és kék szemmel. Ez vagyok én? Ki vagyok?

Sohasem volt a testnek akkora kultusza, mint napjainkban. Pedig nincs annyira szükségünk rá, mint a múltban. Legalábbis nem kell, hogy a létünkről gondoskodjon. Ezen a téren a test szinte idejétmúlttá vált. Nem szántja a földet, mint régen, nem cipel nehéz terheket, még csak a fajfenntartáshoz sem feltétlenül nélkülözhetetlen. Mégis, annak ellenére, hogy idejétmúlt, hódolunk neki. Fitnesszel, táplálkozás-kultúrával, wellnesszel, divattal, eleganciával. Szinte nem múlik el nap, hogy ne tennénk valamit érte.

Ez azért van, mert csak egyetlen dolog köt össze minket a világgal: a testünk. Ez az a láncszem, a közvetítő, amelyen keresztül kapcsolatba tudunk lépni másokkal. Azért foglalkozunk vele, mert rajta keresztül akarjuk kifejezni magunkat: a hajszínünktől kezdve az alakunkon keresztül egészen a cipőfűzőnkig. Ide nézz, mivé varázsoltam magamat! Nézd csak, ki vagyok én! Azért van szükségünk erre a testre, hogy másokkal kapcsolatba lépjünk. Ezért próbáljuk széppé varázsolni.

Öntudatilag egyedül vagyunk és segítség nélkül nem tudjuk, hogy más mit érez vagy gondol valójában. Belső lényemben csak én vagyok, egyedül. Az érzelmek tusakodnak egymással. A gondolatok körben keringenek. Ha van lélek, akkor annak ott kell élnie valahol belül. Ezek a dolgok úgy tűnik, nem nagyon vannak rendben. Ha rendet akarunk teremteni, valamiféle rétegező módszerrel, akkor három dolog kerül a felszínre, ami én lehetek: test, lélek és szellem. Ezek azonban ritkán állnak kapcsolatban egymással. Ezért vált annyira népszerűvé az egységük keresése.

Mi a testünkkel vagyunk elfoglalva – a táplálkozásunkkal, az izmainkkal és a bőrünkkel. És a lélek? Mi is az tulajdonképpen? Azt mondják, hogy a szem a lélek „tükre”, ott lehet megtalálni, de hogy miből áll a lélek, az igen csak kérdéses. Sokféle leírás létezik: egyesek éteri anyagról beszélnek, mások energiamezőről, megint mások természetfeletti erőkről. Mindenkinek megvan a maga személyes véleménye. A lélek valami olyasminek tűnik, ami meghatározza az érzéseinket, a gondolkodásunkat és a pszichénket. S mégis, úgy tűnik, a lélek képes átalakulni, hajlítható, akár a testünk. Manapság népszerűek a tudattágító szemináriumok, a csendfogadalmas félrevonulások és a jóga stúdiók, ahol lelki gyakorlatokat végeznek. Ilyen helyeken foglalkozunk a lélekkel – attól függően, hogy van-e időnk, amit rá tudunk szánni.

És mi a helyzet a szellemmel? Itt még nagyobb zavarban vagyunk. Az angol nyelv különbséget tesz az „elme” és a „szellem” között, vagyis az értelem és a szellem között. Ami az értelmet illeti, gondolkodó emberek vagyunk, tehát rendelkezünk értelmi szinttel. Az agyunk segítségével gondolkodunk, reagálunk és elképzeléseket alkotunk. Az agy tárolja a tapasztalatainkat, meglátásainkat, hitünket és a képzeletünket. Így keletkezik a tudat. Az agyunkat ismeretekkel tápláljuk és megpróbáljuk a dolgokat megérteni és szétválogatni. Iskolába és egyetemre járunk, fejlesztjük a képességeinket, folytatjuk a tanulást és időt fordítunk arra, hogy órákra és szemináriumokra járjunk.

Az agymunka az, ami napjainkban meghatároz minket. A legtöbb ember így keresi a kenyerét a mai információs társadalomban. A szellem azonban másképpen fejezi ki magát. Úgy tűnik, inkább kívülről jön, és nem abból a belső káoszból fakad, amit az egónk produkál. Úgy tűnik, valahonnan egészen máshonnan jön.

Ha az embert egy házhoz hasonlítanánk, akkor a testet tekinthetnénk a földszintnek, a lelket az első emeletnek és az elmét a második emeletnek. A háznak a legkülönösebb formái lennének. Néha alul kicsi lenne és felül hatalmas. Néha az alap lenne nagyon széles és a tető rendkívül keskeny. Az egyikben lenne lépcső, ami a szinteket összeköti, míg a másikban mintha megfeledkeztek volna erről vagy mintha önmagába süppedt volna. Az egyik ember jól megépítette a házát és másoknak is helyet ad benne. Más a lehető legszimmetrikusabbra alakította a sajátját, de mintha nem tudná, hogy hogyan rendezze be. Vajon az én házamnak jó-e a kialakítása és harmonikus-e az elosztása? És ki lakik benne? Látom magam, ahogy kinyitom az ajtókat, egyiket a másik után, az értelem ajtaját, a lélekét és a testét. Tiszta tudatosságom által tágasnak érzem magam, úgy érzem „friss levegő” áramlik belém, szellemmel teli levegő, szellem.

Ki vagyok? Megint belenézek a tükörbe. Egy jól karbantartott test vagyok? Vagy egy zaklatott és kimerült lélek? Vagy az intellektuális világom? Vagy valójában a szellem része vagyok, egy átutazó lakója a házamnak? Vagy csak egy látvány vagyok, amihez hozzászoktam? Egy fiatal lány a képen, akit ismerni véltem? Vagy egy kék szemű fehér nő az ázsiai arcok között?

back to home pdf share