Tree

Kiszabadulás

back to home pdf share

Most jöttem rá, hogy már évek óta meg vagyok rekedve. Tudom, ez nagyon különösen hangzik, mert mondhatná valaki, hogy ezt az embernek biztosan tudnia kellene, de én csak annyit tudok, hogy bele vagyok ragadva a nedves földbe és akármennyire izgek-mozgok, nem tudok kiszabadulni belőle. Még azt sem tudom, hogy kerültem ide. Úgy tűnik nekem, hogy csak mentem és mentem anélkül, hogy bármit észrevettem volna és ki tudja mi minden történt velem. Talán egész idő alatt aludtam, talán amnéziám van, ki tudja? Kétségtelen, hogy nem vagyok már fiatal, ezt tudom, tehát valószínűleg láttam már embereket. Itt azonban nem látom őket. Teljesen egyedül vagyok.

A sár magába szív. Az egyetlen dolog, amit ezidáig sikerült megtennem az, hogy a kezemet a hasamra tettem. Tehát most a jobb kezem a hasamon van és így jobban érzem magam. A bal kezem ellenben beszorult a felettem lévő hatalmas fa gyökere vagy mije mögé. A fa levelei az arcomba csapódnak, valahányszor csak fúj a szél.

Mint említettem, már évek óta be vagyok szorulva ide, de az időnek nem sok jelentősége van a számomra. Látom, ahogy múlik a nap és az éjszaka, de hogy ez hányszor történt mióta itt vagyok, nem tudom. Valószínűleg nincs is sok értelme annak, hogy folyton azt kérdezgessem magamtól, hogy történt mindez és mióta vagyok itt. A probléma adott és nekem találnom kell rá valamiféle megoldást. Hirtelen megállapítom, hogy ez egy jó ötlet. Valami változik a lényemben és most úgy tűnik, mintha több terem lenne. A látásom is élesebb lett és a fát figyelem. Micsoda óriási, árnyas teremtmény, védelmez engem a víztől és a széltől, de ugyanakkor tart is a gyökereivel. A lombkorona olyan messzire nyúlik és az ágak olyan alacsonyak, hogy semmit sem látok, csak a földet és a fát. Néha ugyan látom az ég darabkáját, ami most kék, de gyakran elég szürke, olykor meg szinte fekete. Néha áttör a fény a leveleken és most jövök rá, hogy a fa a fény és a meleg miatt nőtt ilyen magasra. A fény felé nőtt.

Hirtelen elnevetem magam arra a gondolatra, hogy egy maghoz hasonlítom magamat, amelyik a földbe ragadt és most a fény felé törekszik. De aztán megállapítom, hogy a hasonlat végül nem is olyan rossz. Tényleg olyan, mintha el lennék temetve, mint egy mag, amelyik azon igyekszik, hogy kicsírázzon. A gondolat hatására melegség járja át az egész lényem. Mi lenne, ha egy csírázó magként viselkednék? Hogy is kell azt csinálni? Ahelyett, hogy megpróbálnám kiszabadítani a bal kezemet, ami eddig nem sikerült, most elhatározom, hogy belekapaszkodom abba a szúrós gyökérbe. Óvatosan köréje fonom a kezem és ekkor úgy tűnik, mintha a gyökér engedne a kezemben pihenve. Mozgatni tudom az ujjaimat és a fa köré fonom őket, ami jó érzés most, hogy többé nem állok ellent. Vagy csak képzelem? Lehetséges ez?

Ismét a föld alatt lévő magszem helyzetére koncentrálok és – részben az éppen átélt tapasztalat nyomán – megállapítom, hogy egy ilyen magnak olyan puhának kell lennie, hogy valami kijöhessen belőle. Ez zavarba ejtő, mivel én nem akarom, hogy bármi is kijöjjön belőlem és az én bőröm nem kemény, azt hiszem. No de mi ez itt benn?! Mintha valamiféle hívás szólalt volna meg a szívemben, én pedig elgondolkodom rajta. Igen, valóban, könnyen lehet, hogy belül van egy kemény kéreg, amiből valami új dolog is születhet. A belsőm úgy tűnik egy zárt dolog és talán csak nekem van kulcsom hozzá. Csak hát: hogyan puhítsam meg magam belül? Talán átvizsgálhatnám a kérget, hátha találok rajta gyenge pontokat. Keresem a kérget és hirtelen meg is látom. Egy sziklakemény, szürke kéreg, amin semmi sem hatolhat át. Nos, valami biztos átjuthat rajta, kiáltja a szívem! Talán olyan, mint a fa levelei: amikor minden nyugodt, akkor sűrű takarót alkotnak, de amikor a szél játszik velük, akkor fény és levegő hatol át közöttük. Amikor pedig esik az eső, az ágak nehezek és sötétek, a napfényben azonban könnyűek és hajlékonyak.

A kéreg mintha meghallotta volna, mert megreped valahol. Érzem a repedést a jobb kezemmel és megpróbálom egy kicsit feszegetni, hogy szélesebb legyen. Ez egyáltalán nem segít és az újabb tapasztalataim alapján egy teljesen másfajta módszerhez folyamodok: gyengéden simogatni kezdem a repedést és ekkor a kéreg darabjai engednek. Ez hosszadalmas munka, de én nem számolom a napokat csak folytatom a simogatást, miközben a bal kezemmel szilárdan kapaszkodom a gyökérbe.

Ami nagyon különös, egész idő alatt észre sem vettem, hogy időközben felfelé nyomultam! Ez a megváltozott helyzetem természetes következményeként történt. Amikor felnézek, a fa mintha nevetne. A fatönk világosabbnak és karcsúbbnak tűnik, a levelek pedig élénk zöldek. Egyre több meleg sugár hatol át a levelek között és én kezdem jól érezni magam!

Még hosszú út áll előttem, tudom. Még mindig be vagyok szorulva, de annyi tér van bennem belül, hogy ez többé valójában nem számít. Folytatom a munkát, úgyhogy ha nem bánod, visszatérek a dolgomhoz. Köszönöm, hogy meghallgattál. Nagy öröm volt a számomra, hogy megoszthattam veled ezt az élményt. Kérlek, add tovább, hogy a többi mag is tudjon róla.

back to home pdf share