Slavic art/soul

„A lélek birodalma szabad” 2. rész

back to home pdf share

1. rész

Az osztrák költő, Rainer Maria Rilke (1875-1926) nagyon közel állt Etty szívéhez. Álladó, életre szóló útitársának tartotta, aki mindig vigaszt nyújtott. Egyik barátja számára, aki kezdte elveszíteni lelkesedését a költő iránt, így tette világossá álláspontját:

Nem fordíthatsz hátat Rilkének, ha valóban érted, amit ír. Ha nem zárod a szívedbe egész életedre, akkor nincs is értelme olvasnod őt.

Etty itt talán a következő Rilke-idézetre is gondolt:

Az életben nincs olyan, hogy kezdő szint,

mindig az a legnehezebb lépés, amit épp meg kell tenned.

Idéz a Levelek egy fiatal költőhöz (Briefe an einem jungen Dichter) című írásából is. (1) (Rilke ezeket a leveleket eredetileg egy Franz Xaver Kappus nevű fiatal költőnek írta, aki tanácsért fordult hozzá.)

Minden érzés tiszta, amely összefogja erejét és felemeli Önt; tisztátalan az az érzés, amely lényének csak egyik oldalát ragadja meg, és ezáltal eltorzítja azt. …Helyes mindaz, ami többé teszi Önt, mint ami legjobb pillanataiban volt. Minden elmélkedés jó, ha egész vérében jelen van, ha nem mámor, nem zavarosság, hanem öröm, amelynek a mélyére lehet látni. Érti, mire gondolok?

A következő részlet valószínűleg szintén óriási hatást gyakorolt Ettyre:

Legyen türelemmel szívének minden megoldatlan kérdésével szemben és kísérelje meg magukat a kérdéseket szeretni, mintha elzárt szobák, vagy idegen nyelven írt könyvek lennének. Ne kutasson most a feleletek után, melyek nem adatnak meg Önnek, hisz nem tudná őket átélni.

Erről van szó: átélni mindent.

Éljen most a kérdésekben.

Talán lassanként, észrevétlenül, egy távoli napon élete észrevétlenül belenő majd a feleletbe.”

Szembetűnő párhuzam Etty Hillesum és Rilke között, hogy mindketten Oroszországot tekintették második hazájuknak. Etty esetében ez nem meglepő. Anyai ágú orosz-zsidó származása, valamint leideni és amszterdami szláv tanulmányai miatt különleges kapcsolata volt az orosz irodalommal. Otthonról némi nyelvtudást is hozott magával, diáktársai pedig „tipikus orosz nőként” tekintettek rá, aki néha túláradó, máskor problémás; néha barátságos, máskor zárkózott; időnként elszánt és koncentrált, máskor viszont nagyon szétszórt volt.

Etty orosz kultúra iránti szeretetének szálai egy kevésbé ismert filozófushoz, Walter Schubart-hoz (1897-1941) is elvezetnek. Schubart Európa és a keleti lélek című írásában (Europa und die Seele des Ostens, Luzern, 1938) kritikusan szemléli az európai fejlődést, összehasonlítva az oroszországi helyzettel. Nézete szerint a tipikus európai túlságosan üzletemberré vált, az orosz inkább lélekember. Az európaiakat a közös érdekek, az oroszokat az emberség kapcsolja össze. A nyugati „Prométheusz kultúra” többre értékeli az anyagi dolgokat a léleknél. Európa a professzionalizmus helye, míg Oroszország a lélek hazája – csak hogy néhány kulcs-elemet kiemeljünk Schubart gondolatmenetéből.

Etty-nél is felbukkannak hasonló megállapítások:

Az isteni ítéletnél is szörnyűbb az az ítélet, amihez az Istentől elszakadt emberiség ragaszkodik.

Úgy tűnik, Schubart írásain keresztül Etty arra a következtetésre jutott, hogy a Nyugat elvesztette Istennel való kapcsolatát, s ezért materializmusba és egoizmusba zuhan, elveszítve a társadalom kötőerejét is. Ezzel szöges ellentétben, az orosz lélek magától értetődő kapcsolatban áll Istennel.

Érdemes megemlíteni, hogy Schubart e könyvét Jan van Rijckenborgh, az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolájának egyik alapítója is alaposan ismerte. Az a példány, ami könyvtárából a kezünkbe került, tele van aláhúzásokkal, különösen a nyugati „Prométheusz ember”-ről szóló bekezdéseknél. Könnyen elképzelhető, hogy Schubart „eljövendő európai embere” ihlette a szellemi iskola egyik alapműve, Az eljövendő új ember címét. (2)

Etty nagyon szerette az orosztanárait. Alaposan feldúlta, amikor nagyra becsült szláv nyelvi professzora, Nicolaas van Wijk váratlanul meghalt. Az ő orosz ortodox búcsúztató szertartása volt az egyetlen templomi esemény, amin Etty valaha is részt vett. Nagy hatással volt rá a szertartás, mégis megerősödött benne az az érzés, hogy neki mindenféle csoporttól vagy felekezettől mentes, saját, egyéni útját kell járnia.

Kétségtelenül vigaszt talált Rilke szavaiban:

S ha ismét a magányosságra térünk: egyre világosabb, hogy az lényegében egyáltalán nem választható vagy elutasítható. Magányosak vagyunk, menthetetlenül. Csalhatjuk magunkat; tehetünk úgy, mintha nem volnánk azok. …Mennyivel helyesebb azonban belátni, hogy azok vagyunk...

A lélek birodalma nem ismer határokat! Etty Hillesum könnyedén elvezeti oda olvasóit. Természetesen nem csupán elmélkedésről, imáról, szellemi napozásról vagy meditálásról van szó. Világossá teszi, hogy minden csak a cselekvés útján nyer értéket, amit gyönyörűen fejez ki a héber dabar szó, egyaránt jelentve szót és tettet.

Ha ezek a felismerések, amelyeket az íróasztalomnál a legnemesebb lelkekkel való kapcsolatom során gyűjtök össze, nem hatolnak át a hétköznapi élet legapróbb mozzanataiba, ha az emberi értékek óriási tudásából a tetteket semmi sem hatja át, akkor ennek a szellemi életnek a legcsekélyebb értelme sincs.

Etty Hillesum fáradhatatlan istenkereső volt. Ám ahhoz, hogy a keresés találattá váljon, megértette, hogy Isten csak akkor engedi magát felfedezni, ha tiszta élet és világos tett vezet hozzá. Egyik legszebb idézete is erről tanúskodik:

Istenem, Te magad semmit sem tehetsz. A mi dolgunk, hogy kezeket és lábakat adjunk neked, és ezek által cselekedjünk.

Mindez nagyon közel áll a zsidó gondolkodó, Martin Buber (1878-1965) kivételes soraihoz:

Isten nem azt akarja, hogy higgyünk benne.

Nem akarja, hogy vitatkozzunk vele,

sem azt, hogy megvédjük -

Ő csak meg akar valósulni általunk.

 

 

1. Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz, Egyetemi Nyomda, Budapest 1947

2. J. van Rijckenborgh: Az eljövendő új ember, Arany Rózsakereszt Közössége, 1989

Kép forrása: Michael Dziedzic, Unsplash

back to home pdf share