Lonliness

A magány és a csoda

back to home pdf share

Gyakran magányosnak, elhagyatottnak éreztem magam,

mintha elvesztettem volna valamit, de nem tudtam, hogy mi az.

Valamiféle emésztő honvágy érzése hatalmasodott el rajtam,

és a szívem úgy érezte, mintha csiszolópapírral dörzsölnék.

 

Minden igyekezetem ellenére nem voltam képes megszabadulni attól a fájdalomtól, amit éreztem.

Félelem töltött el, az ismeretlen ürességtől, a veszteség sötét, tátongó szájától való félelem.

Kétségbeesés vett erőt rajtam és egyre mélyebbre ragadott a feneketlen mélységbe.

 

Nem voltam képes kiállni a vihart.

Eljött a pillanat, amikor az ellenállásom megtört.

Elbuktam. A vihar robbanásszerűen keresztülsöpört rajtam.

 

Úgy tűnt minden szétesett, minden darabokra hullott.

Életem eseményeinek darabkái röpködtek körülöttem.

Védtelenül, szinte kívülállóként álltam közöttük.

 

Meddig tartott ez, nem tudom.

Az idő, úgy tűnt, szertefoszlott.

Aztán nyugalom érzése töltött el -

és rájöttem, hogy minden a helyére került.

 

Megértettem, hogy az életem miért volt olyan zavaros.

Rájöttem, hogy mi hiányzott,

ami a gyermekkoromban még megvolt,

s a szívem örömmel kiáltott fel.

 

Az elveszett dolgot - a létem értelmét - visszakaptam,

és ez a legfontosabb.

Olyan volt ez, mint egy csoda.

 

A belső szellemi erő kitöltötte az ürességet.

A magány és a félelem eltűnt.

Mintha sohasem léteztek volna. Ez valami újnak a kezdete volt.

 

Újra felfedeztem a belső iránytűmet,

és a vele járó bátorságot és bizalmat is.

Most már folytathatom az utamat,

ami a belső vágyam helyére vezet engem.

 

Az iránytű mutatja az utat ahhoz a halhatatlan lényhez, aki én vagyok.

back to home pdf share