wings

Magasan szállni 2. rész

back to home pdf share

Így emelkedtem szintről szintre kemény munkával, mindig könnyebb anyagokat, kevesebb utasítást és magasabb kiindulási helyet találva. Egyre csak a hirdetésen járt az eszem: a legmagasabb mennyekről szóló mondaton. Minden szinten nagy erőfeszítést jelentett az alkalmazkodás – gyakran kifogytam a szuszból és pihennem kellett – de körülöttem minden egyre csodálatosabb lett. Érdekes módon az emberek első látásra egy kissé távolságtartónak tűntek. Nagyon el voltak foglalva önmagukkal és a repülésükkel. Szerencsére a megközelíthetőség javult a magasabb szinteken. Ez megkönnyebbülést okozott és úgy vettem észre, hogy a megkönnyebbülés még magasabbra vezet.

Végül olyan magasra jutottam, ahol már nem volt szükségem sem ételre sem italra többé és tudatában voltam a környezetemnek akkor is, amikor aludtam. Ez igazán különleges dolog! Képzeljék el azt a sok embert odalent, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy mi mindenre lennének képesek! El vannak foglalva a maguk ostoba kis napi életével… Hoppá! Hirtelen jóval lejjebb zuhantam ezért elhatároztam, hogy a jövőben inkább a fenti dolgokkal foglalkozom.

Hogy mennyi idő telt el, nem tudom, amíg találtam egy újabb fennsíkot, noha az teljesen átlátszó volt. Ott úgy sejtettem, szinte láthatatlan vékony üvegrudak álltak. A géz olyan finom volt, hogy szinte nem is éreztem, úgy tűnt finom üvegszálakból készült az is. Olyan szép szivárványszínben játszott, hogy el voltam ragadtatva a szépségétől. A szövet szinte magától rátapadt az ívekre és a szárnyak önmaguktól hozzám tapadtak. Valamiféle csoda érintette meg a szívemet. Olyan sok csodálatos dolgot tapasztaltam már eddig, hogy úgy tűnt nekem, már biztosan az utazás végére értem. Csodálatos volt itt fenn. Az emberek nagyon barátságosak, figyelmesek és finom felépítésűek voltak. A szárnyaik szivárványszínű hullámokat alkottak, amit én csak bámultam. Már egyáltalán nem aludtam csak repültem és repültem, élvezve minden percet.

Amikor már egyáltalán nem is gondoltam rá, megláttam egy fennsíkot. A „fennsík” nem is megfelelő szó rá igazából, de nem találok szavakat rá, hogy leírjam. A szárnyaim készek vártak és annyira csodálatosak voltak, hogy le sem tudtam venni a szemeimet róluk. Ez valamiféle hártyavékony gyémánt? Nem tudom, de sohasem láttam szebbet. Hamarosan kedves, fénylő emberekkel voltam körülvéve és nem éreztem mást, csak szeretetet. Ez csak a hetedik menny lehet, semmi más.

A legnagyobb meglepetésemre mindenféle épület volt itt: elegáns kastélyok, csodálatos templomok és mindenféle impozáns tornyok és hidak, amit csak el lehet képzelni, melyeket virágokkal és fákkal teli erdők hegyek és völgyek vettek körül. Minden szépséget és örömöt sugárzott. Valamiféle éneket hallottam, ami olyan szép volt, hogy az el sem lehet mondani. Színtiszta boldogság volt, semmi más. Ennél a mennynél nincs is gyönyörűbb dolog. Sugárzó emberek között sétáltam és én is ragyogtam. Minden ragyogott és mindent arany fény hatott át, ami ugyanakkor fehér volt. Otthon éreztem magam és nem akartam már följebb menni. Legalább is… ez az, amit akkor gondoltam, de el kell ismernem, hogy egy idő múlva még ez a ragyogás és öröm sem volt elég a számomra. E miatt elszégyelltem magam és ennek az lett az eredménye, hogy lejjebb csúsztam. Majdnem egy egész szintet süllyedtem. Egy kis idő múlva határozottan magasabb dolgokra összpontosítottam és később magasabbra repültem, mint a többiek. Ekkor elkezdtek kiabálni, hogy ezt ne tegyem, hogy nem lehet tudni mi vár rám, ha még magasabbra török. Azt kiabálták, hogy hálátlan vagyok és hogy nem ezért vettek körül engem a szeretetükkel. Különös módon éppen ez késztetett arra, hogy még magasabbra törekedjek. Végül is ez nem lehet a legmagasabb szint.

Puff! Jól bevertem a fejem és a szárnyaim nekiütődtek valaminek úgy, hogy egy kissé lejjebb ereszkedtem. Felnéztem, de túl nagy fény volt. Semmit sem láttam. Talán ez a következő fennsík, amibe beleütköztem, gondoltam és ismét följebb mozdultam. De amikor följebb akartam menni, megint csak bevertem a fejem és a baloldali szárnyam megsérült. Nem adtam föl és újra megpróbáltam. Hirtelen egy hasadó hang hallatszott és az egyik szárnyam megadta magát. Elkezdtem körbe forogni a tengelyem körül és zuhantam: egyre mélyebbre és egyre gyorsabban, míg aztán kemény puffanással földet nem értem. Mielőtt magamhoz tértem volna, gyerekek vettek körül, valamint a szüleik a kemény szárnyaikkal és áhítattal néztek rám. - Egy angyal, egy angyal szállt le a földre - suttogták az emberek és letérdeltek, ami nagy zajjal járt, mivel a szárnyaik összeverődtek.

Én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy nem angyal vagyok és ezért gyorsan lábra álltam, fogtam a ragyogó szárnyaimat és megpróbáltam elmenekülni. A régi otthonom irányába futottam és hirtelen észrevettem a zöldszemű fiút magam mellett, aki minden erőlködés nélkül tartotta az iramot velem, mire csodálkozva megálltam. Leült ugyanúgy, ahogy korábban a kőre és megpaskolta a helyet maga mellett. Nekem nehezemre esett a leülés és némi ellenállást éreztem a földdel szemben, de aztán lehuppantam és szótlanul ránéztem.

A fiú fölvett valamit a földről és felém tartotta. Valamiféle mag volt.

- Nézd – mondta.

Földobta a magot a levegőbe, ami tehetetlenül leesett a földre.

- Ez vagy te.

Értetlenül bámultam rá.

- Magként akartál fölfelé törekedni, de a magnak valójában mélyen a földbe kell gyökereznie, hogy valami kiemelkedhessen. Csak amikor a mag csendben pihen a helyén, ahol senki sem látja, nyugalommal viselve a sötétséget és a hideget, nedvességet és nyomást és mégis a fényre vágyik, akkor kezd el csírázni. A mag nem lesz nagyobb vagy magasabb, hanem átadja magát és helyet ad valami egészen más dolognak, hogy az növekedhessen. A mag védelmet és erőt nyújt, a csíra pedig megállíthatatlanul növekszik a fény felé, a célja felé.

Azonnal mindent megértettem. Éreztem, hogy a szívem mélyéről megértés, szeretet, rendkívüli jóindulat és készség árad. Mégis azt kérdeztem tőle: - Miért nem mondtad el nekem ezt mindjárt az elején? Te magad küldtél felfelé!

- Mert a gyümölcsnek előbb meg kell érnie, mielőtt a mag a földbe hull.

back to home pdf share