Truth and Art

Művészet és igazság 2. rész

back to home pdf share

Amikor a kulturális értékek ellaposodnak

Goethe a természetben kereste a szépséget és az igazságot. A legősibb növényt keresve megpróbálta felfedezni a természet alapvető mintáit. Mivel a lélek csak azt képes érzékelni, ami megfelel a saját természetének, ennek a kutatásnak egyidejűleg az ősi lélek kereséséhez kell vezetnie. S bizonyosan ez volt Goethe és sok más művész művészi törekvésének célja. Hölderlin ezt a fajta művészt jellemzi, amikor azt mondja: „Nem azért élünk, hogy tündököljünk, hanem azért, hogy jót tegyünk.”

Az effajta „jótékonyság” valószínűleg annak szükségességével egyenlő, hogy az ember művészként olyan műalkotást teremtsen, melyen az örökkévaló „Egy” ragyogása süt át, vagy ami a harmóniája által bűvöli el a szemlélőt. Az emberiség fejlődése során többször is láthattunk olyan művészeket, akik ilyesfajta munkákat alkottak a kultúra minden területén. Manapság a gyűjtők elképzelhetetlen árakat fizetnek ezekért az alkotásokért. Ily módon a művészet jelentése bizonyos szempontból megváltozott.

Ezt a változást valószínűleg nem annyira maguk a művészek kezdeményezték, mint inkább a korszellem. A művészet értékcikké vált és már hosszú ideje megszűnt a saját kedvéért fejlődni vagy azért, hogy a lélek számára lehetőségeket teremtsen arra, hogy emlékezzen elfeledett gyökereire, vagy a megjelenése által Szépséget, Jóságot és Igazságot kifejezzen ki. A formatervezés és reklám kialakulásával egyfajta tömegművészet fejlődött ki, melyben az őstípusok keresése, vagy más szóval az utópisztikus lehetőség egyre jobban a háttérbe szorult. Az utópisztikus lehetőség képezi az eszmék világával való kapcsolatot. A lélek számára félelmetes lehet, amikor ez a lehetőség váratlanul, az értelmet meghaladva, közvetlenül beléje sugárzik. Az effajta pillanatok a művész számára különlegesek és mély benyomást keltőek. A formatervezés és reklám gyorsan mozgó világa azonban nem képes megragadni ezt a fajta művészetet.

A modern, újonnan kifejlesztett művészeti tárgyaknak teljesen más a céljuk. Ezek a lélek figyelmét az anyagi területekre irányítják. Gyakran rövid életű tömegcikkek. Eredeti céljukkal ellentétben ezeket a műalkotásokat inkább hazugságoknak lehetne nevezni. Ezeket nem érdekli, hogy olyan eszményi elképzelést teremtsenek, ami a lélek figyelmét az eredetére hívja fel, hogy ezáltal a szabadság felé vezesse; ez nem az önkéntelen szépség művészete. Inkább arra buzdítja az embereket, hogy az anyagi jelenségek világában ténykedjenek. Olyan ellaposodáshoz vezet, ami kimondottan a jelenlegi korszellemre jellemző.

Az anyagi gondolkodás megerősödésével a szépség „mesterkélt szépséggé”, az igazság „mesterkélt igazsággá”, a jóság pedig „mesterkélt jósággá” vált. Ennek kialakulása már jóval a tömegművészet előtt elkezdődött. Mivel azonban az ember, s így a művész sem, képes természeténél fogva megtagadni önmagát, hamar rájöhet arra, hogy a művészet hazugsággá válik, és ezáltal végül az igazság ismét látható lesz. A művészet a szépség és a szörnyeteg közötti örökös románc – illetve vita – kifejeződése.

Az ember ezt a románcot annak a két léleknek a harcaként tapasztalja meg, ami minden emberben jelen van. „A szépség és a szörnyeteg” francia tündérmeséje azt a reményt fejezi ki, hogy a szépség, az igazság és a jóság szeretete és odaadása által, megváltja a szörnyeteggé vált herceget.

 

Mi teszi különlegessé a mi korszellemünket?

Nem szeretnénk befejezni ezt a cikket úgy, hogy nem vetünk egy pillantást a jövőbe. Megállapítottuk, hogy a művészet éppúgy, mint a tudomány, az absztrakció felé hajlott. Ugyanakkor, vagy talán egy kissé korábban, egy olyan fejlődés kezdődött el, amit tárcaszerűségnek, rovatoltságnak nevezhetnénk. Többé már nem maga a művészi törekvés a cél, hanem a filozófiáról, tudományról vagy művészetről szóló írás. Ennek nyomán születtek a tanulmányok, filmek, rádiójátékok, melyek már nem a lényeges értékre összpontosítanak, hanem főként szórakoztatásul szolgálnak. Ezek a könnyen érthető tárcák nagy népszerűségnek örvendenek, s ezek árasztják el a médiát mind a mai napig. A szépség, igazság és jóság szájbarágóssá és könnyen emészthetővé vált. Meg lettek fosztva attól az erejüktől, hogy az embert elvezessék a saját mélységeibe. Az olvasónak az az érzése, hogy érti, miről van szó, és ezzel már el is érte a célját. Megkapta a semmitmondó válaszokat és ezáltal a kulturális értékek ellaposodnak. Más szóval, úgy tűnik, nincs szükség többé mélyreható kérdésekre.

Értekezésünkben minden dolgok harmonikus mértékéről beszéltünk, mint a szépség kifejeződéséről. Ez az érzés ugyanakkor érzéki természettel is bír. A kulturális fejlődésnek mindig voltak olyan időszakai, amikor az érzékek által való tapasztalat mértéke volt az élet legfőbb célja. Most mi is éppen egy ilyen időszakban élünk. Azt éljük át, hogy ez a viselkedés erőteljesen az ellaposodás felé vezet minket.

Az „Egy” dicsősége ezzel szemben túlmutat az érzékelhetőségen. A lélek hirtelen olyan benyomásokkal szembesül, ami mélyen megrémíti, mivel ezekben a pillanatokban egy másik valóság töredékeit észleli, ami érzékszervekkel nem fogható fel. Ez gyakran félelemmel és rémülettel hozható kapcsolatba, de mély benyomásokat hagy maga után. A tudomány ilyen mélyreható tapasztalatokkal szembesült a fizikában akkor, amikor a kutatás ellentmondásos eredményekhez vezetett. Talán a művészet is még egy ilyesfajta fejlődés előtt áll, egy olyan fejlődés előtt, melynek során az örökkévaló dicsősége a kifejezhetőség határáig vezeti el.

 

 

 

Források:

Henry Keazor: „A művészet hazugság, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük az igazságot“ A művészet manipulálása és meghamisítása, Heidelberg, 2018

Hermann Hesse: Üveggyöngyjátékok, Frankfurt 2003

Platón összes műve e-book formájában, 2016

Leonardo da Vinci: Művészet és az univerzum tudása, Arte Doku

Thomas Hettche: A Die Zeit, 2019/52. kiadása: A művészet szabadsága és a világ szenvedése

Nyikolaj Bergyajev: Az új középkor, Tübingen, 1950

Werner Heisenberg összegyűjtött művei, III. kötet, Piper München 1985

back to home pdf share