Feather in Ocean

Szabadság

back to home pdf share

Életének különböző szakaszaiban, különböző helyzetekben, kivétel nélkül mindenki megtapasztalta egyrészt az áthághatatlan korlátozásokat, másrészt azt az érzést, hogy a választás szélesebb skálájával rendelkezik.

A szótár szerint a szabadság az a képesség, amikor egy személy a saját akaratát hajtja végre. De gondolkozzunk csak: az akaratunk tényleg valami független és korlátlan dolog? Vagy a körülmények és a személyes múlt alakítja, illetve ezek irányítása alatt áll (ami valójában ugyanazt jelenti)?

Mit mondhatunk a körülményekről? … Ezek vajon önmagukban korlátozóak, vagy a mi irántuk való hozzáállásunk korlátoz minket? Bárhogy is van, önmagában az a vágy, hogy megváltoztassuk a körülményeket, azt mutatja, hogy nem vagyunk függetlenek.

Bármilyenek is a körülmények, a szabadság iránti vágyunk általában ellenállás formájában jelenik meg velük szemben, és minden ellenállás megnöveli a külvilággal szembeni érzékenységet és megerősíti a korlátozottság érzését. Ez azonban nem vezet szabadsághoz.

Mit mondhatunk az ember személyes múltjáról? … Nem az a helyzet, hogy a tegnap végrehajtott akaratunk nagymértékben hozzájárul annak mai megnyilvánulásához? Ahogy Krishnamurti mondja, a tetteinket az elképzeléseink határozzák meg, azokat pedig az élettapasztalataink befolyásolják.

E világ viszonylagos és felszínes szabadsága csak ahhoz segített hozzá minket, hogy olyanná tegyük a világunkat, amilyen. Ezt a jelenlegi állapotot az akaratunk azonban reakciók formájában érte el. A reakció pedig egy másodlagos és irányított dolog, amiben egyáltalán nincs teremtőképesség.

Számunkra a szabadság a választás jogát jelenti, illetve az úgynevezett szabad akaratot, ami, azt mondják, a legnagyobb ajándék, ami ember számára megadatott. A szabad akarat jelképe az Ótestamentumban például Éva. Ádám, aki megkapta a szabad akaratot, ugyanakkor teremtő tulajdonságokkal is rendelkezett (ami abban nyilvánult meg, hogy Isten megteremtette az állatokat és Ádámhoz küldte azokat, hogy nevet adjon nekik).

Mit jelent akkor a szabad akarat egy ilyen teljesség számára? Mivel Éva Ádám bordájából született, ő annak az akaratnak a lehetőségét személyesíti meg, ami az egésztől elkülönült. És az írás szerint a kígyó csak vele tudott beszélni. Ádám pedig, aki az elkülönültséget választotta, ennek eredményeként arra kényszerült, hogy minden döntést saját maga hozzon meg, és ez a döntéshozás végül addig hajszolta őt, amíg az ereje ki nem merült.

Mit sugall a választás szükséglete? Nem az az ember vágya, hogy beazonosítsa önmagát – hogy minél kézzelfoghatóbb, minél megalapozottabb, minél jelentékenyebb legyen…? Viszont mindezek az állítások nem éppen a függetlenségnek és a korlátlanságnak az ellentétei? Ebben az értelemben minden választás egyre jobban korlátoz minket.

Nem tagadhatjuk meg azt a végzetet, aminek alávetettük magunkat, azt a sorsot, ami a múltunkból ered és ami nincs összhangban a természet törvényeivel.

Régen a keleti vallások, korunkban pedig a modern fizika azt mutatja nekünk, hogy nincs az univerzumban egyetlen részecske sem, ami különállóként létezik, hanem minden együttműködés eredménye.

Ebben az esetben létezik szabadság egyáltalán?

Természetesen létezik, de csak a minden lehetőséget magában foglaló Mindenség számára, nem pedig az egyénileg megnyilvánult lehetőségben, amelyik teret akar nyerni magának és ezáltal rögzítetté és mozdulatlanná válik, vagyis érzéketlenné és élettelenné.

Melyik a visszafelé vezető út? Semmi konkrét dolgot (a latin „concrete” szó azt jelenti „kemény”) nem kell tennünk, hogy túljussunk a személyes korlátoltságunkon vagy hogy megszabadítsuk magunkat tőle, hanem késlekedés nélkül tudatára kell ébrednünk ezeknek a korlátoknak. Ha észrevesszük a határainkat, akkor valójában azokat a törvényeket látjuk, amelyek által a természet működik.

Minden függőség alapja az a vágyunk, hogy minél fontosabbak és kiemelkedőbbek legyünk a többiekkel szemben. Nevezhetjük ezt a személyes szabadság utáni vágynak. Ez a szabadság a mi legnagyobb korlátunk. S mivel ezt a szabadságot saját magunk alkottuk meg azért, hogy fontosak legyünk, ennek a hatása mindig ezt a vágyat fogja erősíteni.

Ha megszabadulunk a személyes szabadságnak és fontosságnak ettől az énközpontú impulzusától, akkor minden függőség gyökerét megszüntetjük, így semmilyen függőség nem lesz képes többé irányítani minket. Amikor a fal, amit önmagunkban ellenállásként emelünk, valamint azért, hogy szembenézzünk a kihívásokkal, eltűnik, akkor semmi sem képes többé arra, hogy bántson minket vagy nyomást gyakoroljon ránk. Az élet akadálymentesen áramlik, mind általánosságban, mind az általunk képviselt egyéni életben.

Nincsenek ellentétek, nincs összetűzés, sem függőség.

Ahogy korábban mondtuk, csak a teljességben van meg minden lehetőség, és az egyén fontosság utáni vágyának megszüntetése nyugalomhoz és fogékonysághoz vezet, vagyis nyitottsághoz – mindennel szemben. A szabadság pedig mindig is adott volt. Valójában, ami az embert illeti, éppen a nyitottság jelenti a szabadságot. Amikor az ember ily módon valami olyasmire válik fogékonnyá, ami többnyire egyetemes és abszolút, az még inkább jogosan nevezhető Szabadságnak.

Ez nem személyes szabadság. Ez maga a Szabadság.

 

back to home pdf share