Easter Island

Húsvét-szigetek, A Csendes-óceán misztériumközpontja

back to home pdf share

Waitaha bölcsessége

A hagyományok szerint különféle népeket és fajokat vezettek már a Föld eme pontjára egy hatalmas impulzus irányítása alatt. A Csendes-óceán teljes területe egy messzire ható kisugárzó központtá vált, vagy más néven – egy misztériumközponttá. Hotu Matua, a Maori-nép hősnője Polinéziából, csakúgy, mint Kiwa, az Urukehu tengerésze, keletről jöttek, pontosabban Dél-Amerikából, tehát olyan területekről, melyek legalább 8000 kilométerre fekszenek egymástól, azért, hogy ezen az elhagyatott helyen találkozzanak.

Ez több, mint két ember személyes sorsa. Éppúgy, ahogy későbbi unokájuk, Maui sem felfedezésvágyból, hanem belső késztetés alapján kereste és találta meg az akkor még lakatlan Új-Zélandot. Végül még egy harmadik nép is utat talált a Húsvét-szigetekhez, a „Kő népe“, akiket önálló harmadik fajként írnak le. Az embereket, a látszólag nagy távolságok ellenére, amelyek a különféle népek lakhelyeinek határain messze túlmutatnak, céltudatosan ide vezették. Ez a hely, a Húsvét-sziget, már több mint ezer éve egy kiindulópont, egy spirituális töltetű misztériumközpont a Csendes-óceán déli részén.

A történelem átírása

Waitaha énekén keresztül új kronológiát írhatunk, éspedig több mint 70 generáció történetére alapozva, akikről szó van benne. Olvashatunk egy hatalmas vulkán, a Tamatea kitöréséről Új-Zéland északi szigetén, körülbelül 1700 éve.

Nagyjából időszámításunk kezdetén Maui, Hotu Matua és Kiwa unokája, partra szállt Új-Zélandon. A Húsvét-szigetekről érkezett. A 3. és 4. század táján népesítették be az országot. Többek között behozták a burgonyát a Húsvét-szigetről. A pounamu (zöldkő), Új-Zéland szent köve, egyfajta jade, amit gyógyító ereje miatt gyűjtöttek, elterjedt az egész polinéz területen. Ez (a benépesítés) úgy 37 generáción keresztül zajlott, tehát nagyjából az i.sz. 12.– 13. századig. A maorik és polinézek már említett háborús támadásinak köszönhetően a régi népek eltűntek, ám „kerülőút“ nélkül, ami annyit tesz, hogy a Húsvét-szigetek régi tudásának asszimilációja nélkül.

A Húsvét-sziget történelmét is átírhatjuk a régi elbeszélésekre támaszkodva. Waitaha éneke szerint az első betelepülések szinte egyszerre zajlottak. Polinéziából érkezett Hotu Matua, a népe pedig Dél-Amerikából. Kiwa időszámításunk kezdetén vagy azelőtt jött. Valamivel később egy harmadik nemzetség is betoppant, feltehetőleg Ázsiából. A 14. században harcias polinézek szálltak partra a Húsvét-szigeteken és Új-Zélandon. A régi kultúrát nem tisztelték és harcokat, valamint konfliktusokat idéztek elő, ami folytán végül (a 17. században) a régi húsvét-szigeti kultúra lehanyatlott.

A Húsvét-szigeteken talált nyomok alapján felismerhető, hogy itt nem valami helyi törzsi kultúra fejlődött, hanem egy kifejezetten magas kultúra. Sehol másutt a világon nincsenek ilyen hatalmas kőszobrok. Szinte elképzelhetetlen, hogy emberek, akiknek nem álltak rendelkezésükre fém szerszámok, effajta szobrokat készítsenek, szállítsanak és helyezzenek el. Ezek a szobrok 12 méter magasak és több, mint 90 tonnára rúg a súlyuk. Az egyik árokban pedig egy félkész figura is található 21 méteres magassággal. Valamint felfedeztek egy sajátos írást, ami azon kevesek közé tartozik, amelyeket mindmáig nem fejtettek meg. Feltűnő az észak-indiai Indus-völgyi kultúra írásával kimutatható hasonlatossága (Mohenjo-daro, Harappa), amelyet szintén nem sikerült eddig még megfejteni.

A szivárvány pompája

A kőszobrok kísértetiesen hasonlítanak azokra a mongóliai figurákra, amelyek szintén lábak nélkül állnak a talajban. Waitaha énekében akad néhány, ha mégoly távoli utalás is, a „Kőemberek“ ázsiai eredetére (Takapo). Rongueroa vezetésével érték el a Húsvét-szigetet és nagy valószínűséggel ők a kőszobrok alkotói, ugyanis „a legmagasabb hegyekből érkeztek, a világ tetejéről.“ Ezzel pedig nem gondolhattak az Andokra, ugyanis Kiwa onnan érkezett. A három különböző nép, három teljesen eltérő irányból és áramlatból való érkezése gyakran került kihangsúlyozásra.

A Húsvét-szigetek kollektív emlékezetében több katasztrófáról is beszámolnak, amelyekben a tűz szerepet kap. Esetleg vulkánkitörések okozták vagy a tűz az égből „hullott alá“. Egy nagy áradásról is szó esik benne, amit a tenger rengése okozott. A megfelelő nyomokat régészek meg is találták. Az elbeszélés mégis azt mondja: „A szivárvány pompájában rejlik a biztonság záloga, hogy a nagy áradások többé nem jönnek, és nem lepik el a földeket mély vizek. A szivárványban minden nép színei láthatóak. Az álom - a béke ígérete - beteljesült.” Arról a nagy tűzről, aminek még jönnie kell, hogy tisztítson és gyógyítson, a Nagy Tűzről nem tesz említést.

Ebből megmutatkozik, hogy ismerték a nagy áradások és egyéb katasztrófák eredetét, amelyek az általunk még ismeretlen kultúrák eltűnését okozták, mégpedig jelentősen megelőzve a mesélők és őseik korát. Lehet, hogy a Húsvét-sziget, ez a misztériumközpont, a legkorábbi, réges-rég elmúlt korokhoz, az eredetünkhöz vezet vissza? Talán itt keletkezett az emberiség ősi tudása a közép-ázsiai Góbi sivatag rejtélyével egy időben? Vajon a hatalmas áradások és a szivárvány keletkezésének ismerete is innen származik?

Felső- és alsó állkapocs

A Waitaha és más népek ősi hagyományai nem tartalmaznak semmiféle konkrét beszámolót misztériumtanokról, beavatásokról vagy kultuszokról. Mindazonáltal két szintet tisztán megkülönböztethetünk egymástól: ismeretet és bölcsességet. A „Felső állkapocs“ szent történeteit és az „alsó állkapocs“ hangját. Az elsők szigorúan titkosak voltak és csak kevés kiválasztott, a születésüktől fogva erre nevelt, tanult emberek ismerték azokat. Ezeknek „szelíd“ embereknek kellett lenniük. A „felső állkapocs“ erejét sohasem bízták olyan valakire, aki csak önmagának élt, a másokért való élet helyett. Sosem adták át azokat „haraggal telt embereknek, akik csak szenvedést okoznak”. Ezekhez az ismeretekhez csak olyan emberek kaptak hozzáférést, akik kifejezetten képzett tudattal és nagy szellemi adományokkal bírtak. A világok „legrégebbikéhez” közeledtek és egy bizonyos ősi tudásban részesültek. Ennek eredetisége átsugárzik a folyamatos, szavakhoz hű, szóbeli hagyományokon.

Az „alsó állkapocs“ hangja ezzel szemben némasági fogadalomhoz kötött volt. Történeteihez „fiatalokat és öregeket esténként a tűzhöz tereltek, ahol olyan világokról hallottak, melyek valósabbak, mint azok, amiket megérinthetnek és világosabbak, mint amelyeket láthatnak, valamint szebbek a legrégebbi emlékeknél is.“ Ezen történetek mindegyike egy maghoz hasonlatos. Nem mindenütt kelhetnek ki. Ám mindig akadnak hallgatók, akik felismerik mögöttük a valódi szellemet.

A Csendes-óceánnak ezt a korai kultúráját a békés egymás mellett élés, a természettel való harmónia és az életfolyamatok, energiák és éterterek széleskörű ismerete jellemezte. A környezet lehetőleg mindig „tiszta“ volt, ez azt jelenti, hogy a szellemi és finom anyagi energiák csekély vagy semmilyen ellenállással sem találkoztak. Ez érvényes Új-Zélandra is. Nem voltak magasabb rendű emlősök. Az emberek más területekhez képest jóval később érkeztek. Ezt többek között a növényeken és virágokon is felfedezhetjük, amelyek szinte kivétel nélkül mind feltűnőek és élénk színűek.

Említésre méltó tulajdonságok

Az őslakók – ahogyan Waitaha egyik énekéből megismertük őket, – teljesen beleillettek ebbe a világba. Gyengéd, harmóniára törekvő emberek voltak, akik elkerülték a haragot, a viszályt és a zavarkeltést, mert azért büntetés járt. Nagyon toleránsak voltak, de az erőszakos embereket kiközösítették. Amikor olyan idegen hódítók, mint a maorik, fenyegetést és összetűzést hoztak az országba, ez kétségtelenül az őslakosok kultúrájának végéhez vezetett. A hódítók erőszakos és zabolátlan gondolkodásmódjával nem tudtak együtt élni.

A legrégebbi szigetlakók az említett tulajdonságokon felül, kivételes bátorsággal és érvényesülési képességgel is bírhattak. Fiatal férfiak és nők voltak, akiket kiválasztottak ezekre a tengeri utazásokra. Kenukkal vágtak neki a széles óceánnak a Húsvét-szigetektől Új-Zélandig és Dél-Amerikáig, és az egyetlen segítséget a tájékozódáshoz a csillagok jelentették a számukra.

Az elmúlt évtizedekben a fiatal generáció elsősorban Amerikából származó és Európába, valamint a világ többi részébe vándorló számos lelke meglepően új impulzusokat hozott magával. Békére és szeretetre törekszenek és teljesen új, belső kapcsolatra a természettel, ami új környezet-tudatossághoz vezethet.

Lehetséges, hogy a húsvét-szigeti kultúra ősi impulzusai megváltozott formában ismét hatásossá válnak? Talán felvirágozhat ismét egy olyan kultúra, amelyben a béke és az életerők ismerete tartós minőség lesz, és egy új korszakban ezt intenzíven oktatni fogják?

 

back to home pdf share