Milky way

A galaxis középpontjától a szívünk közepéig

back to home pdf share

A maja naptár kiterjed olyan különféle tudományágakra, mint a kozmológia, a filozófia, az örök bölcsesség, a spiritualitás és a korszakokhoz kapcsolódó mitológiák; nagyszabású galaktikus világnézetet nyújtva, mely páratlan az emberiség hagyományaiban. Lényegében, a maja hagyomány védi, értelmezi és megmagyarázza az egyetemes bölcsesség tanításait, amelyek az emberiség összes nagy hagyományának szívében élnek.

Egyszerűen fogalmazva, a régészeti, antropológiai, kulturális és asztrofizikai felfedezések idején átívelő adatgyűjtés tapasztalata olyan, mint egy egyre mélyrehatóbb beavatási út, amely meglepően összeköt minket a Teremtő, az Ő teremtésének és az Ő teremtményeinek világnézetével. A maja kozmológia tanulójának lenni egy véget nem érő folyamat.

Az értelem örül és a szív sugárzik, amikor felfedezzük, hogy a maja tanítások nem önkényes hiedelmei egy másik e természetbeli népnek, hanem olyan tanítások, amelyek összekapcsolódnak azokkal a nagy igazságokkal, amelyeket az összes megingathatatlan szellemi hagyomány vallott, és egyúttal a tudományos eredmények szerény és erőteljes példájával, amelyeket köztünk való tartózkodásuk rövid ideje alatt elértek. (Klasszikus kor: i.sz. 250 – i.sz. 900).

Az ősi olmék civilizáció, amely megelőzte a majákat, úgy vélte, hogy a világegyetem középpontja a sarkcsillag, amely körül úgy tűnik, minden más csillag kering; de a maják felismertek egy új kozmikus középpontot, amely megőrződött a világkorszakok tanában, a maja teremtésmítoszban.

A Tejút áthalad az ekliptikán (a Nap, a Hold és a bolygók által követett állatövi pályán) két helyen is: a Nyilas és az Ikrek helyén. A maja szimbolizmus szerint, ezek a kereszteződési helyek egybeesnek a galaxisunk központjával, a Tejút középpontjával.

Nyilvánvaló, hogy a mi univerzumunk középpontjának beazonosításához lényegesen hozzájárultak a maják. A Nyilas csillagkép utolsó fokai a galaxis középpontjára mutatnak, és az ősi egyiptomi kereszt, az Ankh, az élet kulcsát ábrázolja a piramisok titkaiba beavatottaknak. A középkornál némileg később, a zsidó gnózisból ismert Életfa és a Tíz Szefirot tanával, a Kabbalán keresztül jutunk el annak a megértéséhez, hogy ez a galaktikus központ a Da’at-ot, a csendes fényt és Ízisz-t, a galaktikus világegyetem anyját fedi fel.

Seven Macaw, Quetzalcoatl, One Hunahpu és a jelenlegi asztrofizika

A maják három azonos fontosságú fő elvet tartottak számon, amelyeket három istenséggel társítottak: Seven Macaw (Ursa Major/Nagy Medve, a poláris középpont), Quetzalcoatl (a Plejádok/Fiastyúk, a zenit) és One Hunahpu (a Nap a decemberi napfordulón, a galaktikus középpont).

A galaktikus középpont nagyobb kozmikus központként jelenik meg, amely a lehető legmagasabb szempontokat és a legátfogóbb távlatokat foglalja magába. Kopernikusz által a tizenhatodik században bevezetett heliocentrikus modell hasonlóan a kozmosz felsőbbrendű megjelenítését feltételezi a korábbi geocentrikus modellhez képest. A maják elérték a kozmológia olyan fokú megértését, amely meghaladta a korábbi hiányosabb szemléleteket.

Hogyan kapcsolódik a decemberi napforduló istensége (One Hunahpu) a galaktikus középponthoz? Korszakunk 2012. évi bolygóegyüttállása olyan jelenséget mutatott, amely a napéjegyenlőségek precessziójaként ismert. Ahogy forog, a Föld lassan "kileng" a tengelyén, megváltoztatva a nagy csillagmezők felé irányuló tájékozódásunkat, a Tejutat beleértve. A jelenség a napfordulókra is hatást gyakorol, így a Nap pozíciója a decemberi napfordulón lassan változott az évezredek során. Tény, hogy a Nap a decemberi napforduló alkalmával 26000 évente egyszer, a teljes precessziós ciklus időtartama alatt, együttállásban van a maja kereszttel és a galaktikus középponttal. Így most, jelenleg néhány évig együttállásban van a Tejút középpontjával.

John Major Jenkins 1994-ben felfedezte, hogy a szent Labdajáték és a maja teremtésmítosz a galaktikus együttállásra mutatnak rá. Rájött, hogy az első naptáruk Izapa-ból származik, ami egy régészeti település, mely szobrok, próféciák és szellemi tanítások gazdag forrása.

Jenkins javaslata, hogy egy bolygóegyüttállást bolygófogyatkozásnak kellene tekintenünk, mivel egy együttállás osztja az "ellentétek meghaladásának” alapvető alkémiai értelmét a fogyatkozásokkal.

Egyesülés a polaritásban

A maja metafizikában ennek az egyesülésnek mélyebb értelme van, amely túlmutat a férfi és nő, valamint az egyéb ellentétpárok egyesülésén. Magában foglalja a nem-kettős kapcsolatot a végtelen és a véges, az örökkévalóság és az idő között; a felsőbbrendűnek az alsóbbrendűvel való egyesülését.

Az együttállás inkább befogadást jelöl, mint polaritást. Így létrejön a teremtő középpont és a teremtett részecske közötti egyesülés.

A részecske a maga csillagközpontjával együvé tartozik az eredetével. Úgy közlik velünk, mintha a felső és az alsó természet összeállnának, hogy újra egyesüljenek a fogyatkozásokban, Quetzalcoatl del Sol Vénusszal való egyesülésének mítoszában.

Magasabb rendű természetünk nem pusztítja el alsóbb rendű természetünket, hanem felöleli azt, magába foglalja és élteti addig, amíg vissza nem térünk hozzá, hovatartozásának, tervének és céljának teljes megértésével.

Nem arról van szó, hogy mi fejlődünk ezekhez az állapotokhoz, mivel ezek a gyökérben vannak, lényünk lényegében; inkább feltárjuk őket (emlékezzünk a Fátyoltalan Íziszre), elhagyva azokat a korlátokat, amelyek megakadályozták, hogy felismerjük immanens jelenlétének valóságát.

A szent maja tudomány ezen elvei semmilyen módon nem különböznek Egyiptom hermetikus tanításaitól, a kínai taoistákétól, a keresztény gnosztikusokétól, az Életfa Szefirotjain ábrázoltaktól és a rózsakeresztesek által Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzőjében javasoltaktól, vagy a teozófiától.

Ezek szellemi tudományok, amelyek lankadatlanul a szív közepének a világegyetem középpontjával való egyesüléséről szólnak.

back to home pdf share