wall

Életre és világosságra vágyva

back to home pdf share

A betonelemek közötti résekben kinő a fű. Nyilvánvalóan. Fű mindenütt nő. A fű egyike a sokféle gyomnövénynek. A Közterület fenntartóknak nem volt idejük rá, vagy nem látták szükségét, hogy megszabaduljanak tőle.

A kultúrát fenn kell tartani és folyamatos figyelemre van szüksége, míg a természet természetes módon és láthatóan minden erőfeszítés nélkül megmutatja önmagát. Heteken keresztül buldózerek, teherautók, aszfaltozógépek és úthengerek szorgoskodnak, hogy simává tegyék az út felszínét, a fű azonban megint csak kinő.

A természet mindig győz. Ez az emberiség sorsa – ez a feszültség természet és kultúra között.

A természet vigyáz ránk. A zöldet, ami ellát minket friss oxigénnel, eltávolítjuk, hogy széles helyet biztosítsunk a szén-dioxidot termelő gépkocsiknak. Lehet, hogy ez valamiféle belső kényszer az emberi természet számára, hogy az életét a földön lehetetlenné tegye? Az ember megpróbálja a természetet a saját szolgálatába állítani és ennek eredményeként kellemetlen helyzetekbe hozza magát. Viszont a gyakran hallható „vissza a természethez” szólás többé már nem érvényes. Az embert egy magasabb helyről szólítják, egy távolabbi és fenségesebb helyről, – ami a természeten kívül van!

Törékenysége ellenére a fű a legsivárabb és legelhagyatottabb helyeken is kinő. Nincs szüksége különösebb kényeztetésre, mint a percenként ápolt angol pázsitnak. Nem válogat: feltétel nélkül minden lehetőséget megragad, hogy kinőjön. Ezért gyakran olyan helyeken nő, ahol nem örülnek neki. Mégis nő és nő, magot hoz és szaporodik.

A fű tükröt tart elénk: „Ragadj meg válogatás nélkül minden lehetőséget az életben, függetlenül a várható kilátásoktól!” Ez egy másfajta szemléletmód, mint a „gondolkodj, mielőtt cselekszel”, amire legtöbbünket neveltek. A fű a feltétlen jelenben sarjad, hajt és virít. Nem is lehet egyszerűbb. Ami az embert illeti: ehhez egy jó adag bátorságra van szüksége; vállalkozó szellemre.

Az élet magja, ami az ember szívében található, éppolyan idegen a halandó ember számára, mint a zöldellő fű a szürke aszfalt számára. Ennek (a magnak) sürgetése nyomán fordul az ember újra és újra a kultúrához. Ily módon próbálja meg a világát harmonizálni és tökéletessé tenni, valamiféle paradicsommá, mivel úgy gondolja, hogy a világnak ilyennek kellene lennie. A természet célja azonban nem az, hogy paradicsomszerű állapotra műveljék. Egyetlen állandó vonása van – a változás. A természet csak megteremti azt a környezetet, ahol az embernek lehetőséget adnak arra, hogy tudatára ébredjen az örökségének és feltárja azt. Az életmag az, amelyiknek ki kell csíráznia, és nem a természetben született embernek kell fejlődnie. Mert erre van szükség: az eredeti, mennyei életterületről származó Világosságra.

A Világosság mindenütt jelenlévő és ismertté kívánja tenni magát minden ember szívében.

Ha az ember valóban vágyik a megszabadulásra, akkor arra kell használnia minden rést az önfenntartás páncélján, hogy a Világosság behatolhasson.

back to home pdf share