Kandinsky: schwarze Striche

A lélek alkímiája

back to home pdf share

Az élet minden terén zajlanak kémiai folyamatok. A gondolatok szintén sok hormonális reakciót váltanak ki. Az elménket, amellyel sok mindent véghezviszünk, főként tudatalatti impulzusok irányítják. Mindazonáltal arra szólítanak fel minket, hogy kémikusból alkimistává váljunk! Minden idők nagy alkimistáinak az volt az óhajuk, hogy az ólomból aranyat csináljanak, vagyis, hogy kivonják a fényt az összes sötét élettapasztalatból, hogy a megtisztult önvalóban létrejöhessen a „bölcsek köve”. Az igazi alkimisták ezt értették az arany, mint fém előállítása alatt!

Az alkimisták megkeresik az okokat, amelyek minden folyamatnak az alapjai. Bölcsességre törekednek, az ember és a természet hatalmas fejlődésének tudatos munkásaivá akarnak válni. Azok az emberek, akik megkérdőjelezik a mi normáinkat és szokásainkat, úttörők. Egy újfajta gondolkodás nyomai jelennek meg az éterben a mi életterületünkön. Ezek az éteri nyomok úgy működnek, mint egy iránytű a többi ember számára. Ily módon az önvaló ismerete egyfajta közös felfogás megvalósítójaként szolgál.

Az ember halhatatlan lelke úgy van bebörtönözve a halandó testbe, mint az atommag az atomba és a sejtmag a sejtbe! Az alkímiai út a megszabadításukra szolgál. Ez az út hét lépésre, hét folyamatra osztható. Közülük négy a fizikai lélek szintjén zajlik. Ezek a tüzes, vizes, földes és levegős folyamatok.

Először van a „kalcináció” (égetés), a tüzes folyamat. Minden emberben van egy szellemi tűz. Ha ezt belső úton aktiváljuk, akkor önvizsgálathoz vezet minket, ami nem mindig hízelgő. Az önismeret tüzébe kerülünk, egy tudatos tűzbe. Ha képesek vagyunk ezt elviselni, akkor túljuthatunk a problémáinkon azáltal, hogy elfogadjuk az életutunkat és a halhatatlan lélek vezetése alá helyezzük azt. Ez nyugalomhoz és kiegyensúlyozottsághoz vezet minket.

A második folyamat a „szolúció” (oldás), ami egy vizes eljárás. Tudatossá válik, hogy milyen mintákkal azonosulunk. A sötét oldalunk láthatóvá lesz számunkra. Hozzáláthatunk a tisztításhoz. Ez akkor válik lehetővé, ha az énünk önként a lélek szolgálatába áll és lehetővé teszi a számunkra, hogy a lélek mélyén lévő folyamatok fölemelkedjenek és belépjenek a tudatunkba. Ezáltal az életünk lélektudatossá válik.

A harmadik folyamat a „koaguláció” (alvadás), ami formát ad, ez a földes folyamat. Az igaz ismeret iránti állandó törekvésünk, a jelen pillanatban való élet és a mindent átfogó szeretetben való részesülés formaképzéshez vezet, ami által az új lélek erői megnyilvánulnak bennünk. Amit teszünk, az a lélekben tükröződik. A lélek egy új „testet” kap, ami a mi szemünk számára láthatatlan.

A negyedik alapfolyamat a „szublimáció” (párolgás), ez a felemelkedés, a levegős folyamat. Most a problémákat és a kérdéseket a lélek fölérendelt nézőpontjából vesszük szemügyre, és ezáltal másfajta módon kerülnek megoldásra. A lélek az új, láthatatlan testével szabaddá válik, ami lehetővé teszi számára, hogy újfajta módon lépjen kapcsolatba az egyetemes szellemmel, és hogy végrehajtsa a három hátralévő alkímiai folyamatot.

Ez a négy alkímiai művelet mindazokat, akik ezt az utat járják, a következő kérdésekkel szembesíti:

A földi én elhamvad-e a lélek tüzében (kalcináció)? A kivonat feloldódhat-e teljesen a lélek vizében (szolúció)? A lélekerők alkalmazása által egy új, szolgálatkész személyiség és egy új lélekstruktúra formálódik-e meg (koaguláció)? Van-e megfigyelő szerepünk a lélekben (szublimáció)?

Az igazi alkímia lehetővé tesz egy belső harmóniát a négy elem – a tűz, a víz, a föld és a levegő – egyensúlyán keresztül. Fontos, hogy a belátásunk és az akaraterőnk a magasabb rendű erőket szolgálja. A cél az, hogy átlátszóak legyünk a világosság számára. Az alkímiai menyegző, a lélek és a szellem egyesülése létrejöhet. Az alkímia három további lépése akkor többé nem érinti a földi személyiséget. Ezek a lépések arra szolgálnak, hogy lényegesen hozzájáruljanak ahhoz, hogy ezt a titkot a fent említett érlelő folyamatokon átsegítsék. Ezek a „mortifikáció”, „szeparáció” és „konjunkció”, amit a keresztény terminológia úgy ismer, mint „keresztre feszítés” (az alantasabb nézeté azért, hogy a magasabb rendű nézet megszabadulhasson); „feltámadás” (egy megdicsőült testé); és „mennybemenetel” (az új ember kapcsolata az új lélekkel és a mennyei szellemmel).

back to home pdf share