School, questions

Alapvető kérdések

back to home pdf share

Mi az élet? Ki vagyok én? Ehhez hasonló alapvető kérdések feltehetőleg már mindenkiben felmerültek, de honnan származnak ezek a kérdések és mit kezdünk velük?

Az ember gyakran a lehető leggyorsabban szeretne választ kapni az ilyen nyílt, alapvető kérdésekre. Sok választ találhatunk erre vonatkozóan a világban és az interneten egyaránt.

Mindegyik válasz egy bizonyos világnézettel, ideológiával vagy hagyománnyal színezett.

S ha valamelyik válasz nem tűnik elég megfelelőnek, akkor az ember gyorsan egy jobbat keres a magyarázatok végtelen katalógusából válogatva.

Mindazonáltal, ha szüntelenül a válaszokkal foglalkozunk, vajon nem áll fenn a veszélye annak, hogy megfeledkezünk a kérdés alapvető fontosságáról?

 

Kérdéssel élni

 

A kérdező elme kétségtelenül teljesen másképpen működik, mint az, amelyik a válaszok alapján él.

Számunkra a válasz gyakran szavakat vagy fogalmakat jelent, mivel az emberi elme normál módon a szavak és az elképzelések szintjén működik.

Felmerül azonban a kérdés: van-e olyan dimenzió az emberben, ami minden magyarázaton túlmutat és közvetlen kapcsolatba tud lépni az igazsággal?

Ha valaki nem válaszol közvetlenül, emlékezetből erre a kérdésre, mert felismeri, hogy a válasz már önmagában magyarázat, akkor nem marad más, mint a nem tudás állapota. Mi jellemzi ezt az állapotot? Ez lényegében nem egy kérdő, megfigyelő és kutató állapot?

 

Vizsgáljuk meg, hogy honnan erednek az alapvető kérdések

 

Napi életünk során szoktunk olyasmit mondani, hogy „van egy ilyen vagy olyan kérdésem” vagy „kérdem én”. De vajon tényleg így van?

Vajon az ember önmagától, tudatosan feszeget egy bizonyos alapvető kérdést? Az illető akarata az, amelyik felteszi ezt a kérdést, vagy a gondolkodása szándékozik ezt megtenni? Ez tehát tényleg olyasmi, ami „tőlem ered”, vagy önmagában létezik?

Amikor egy alapvető kérdésről van szó, valószínűleg hamar rájövünk, hogy egy ilyen kérdés feltevése nem személyes szándékon múlik. Személytelenül tekintve a dolgot, azt mondhatnánk, hogy a kérdés egyszerűen csak felmerül.

Tehát látható, hogy az alapvető kérdések nem az ember saját akaratából keletkeznek. Ezek inkább abból a spontán kapcsolatból származnak, ami a nem tudás alapvető állapota és az éppen aktuális jelen, – az „ami van” állapota között áll fenn.

Az alapvető kérdések ennél fogva magának az életnek a természetes megnyilvánulásai. Az élet teremtő mozgásának részei, ami a saját abszolút rendje és harmóniája szerint bontakozik ki.

A föld, a fák, az állatok, a csillagok, az egész harmóniát sugárzó kozmosz az egyetlen élet teremtő megnyilvánulásai. Ugyanez igaz az alapvető kérdésekre is. Ezek is az élet teremtményei, csak egy sokkal finomabb szinten.

A teremtés még nem fejeződött be; úgy hömpölyög előre rendületlenül, mint egy folyó, ami állandóan megújul. Így a teremtő folyamat résztvevőjeként az emberi tudatban teremtő impulzusok merülnek föl például alapvető kérdések formájában.

 

Minden kérdés magába foglalja a választ

 

A szavak és fogalmak világában ez az állítás bizonyára ostobán hangzik. Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a kérdéseinkre kívülről kapjuk meg a választ valakitől, legyen az egy tanár az iskolában, vagy egy szakember a társadalomban vagy egy pap, ha vallásos hagyományokról van szó. Ez rendben is van, ha a külső világ gyakorlati tudásáról van szó.

A belső világban azonban ez megakadályozza annak a mély, belső minőségnek a kibontakozását, amelyik önmagától kérdez, ért, lélegzik, él és virul.

Mi emberek gyakran annyira hozzászoktunk a válaszok és szavak fogyasztásához, hogy mélyen önmagunkban, tudat alatt azt hisszük, hogy képtelenek vagyunk magunktól rájönni az igazságra – s ezért megelégszünk a válaszokkal és a fogalmakkal.

 

Az élet önmagát kutatja

 

Mondhatjuk azt például, hogy egy fa magja magában hordja azt a kérdést, hogy mi a fa. A magnak helyre, csendre, levegőre, vízre, földre és fényre van szüksége, hogy fává növekedjen. Ugyanakkor minden megadatott ahhoz, hogy megvalósítsa annak a kérdésnek a teremtő impulzusát, hogy mi a fa. Így van ez az emberrel is.

Az élet minden megnyilvánulásában lényegében önmagát kutatja. Ebben a mozgásban az élet egyetlen nézete sem különül el a másiktól. Ily módon az élet az emberen keresztül is felteszi magának a kérdést: Mi az élet? Mi az igazság? Ezek a kérdések ott rezegnek az egész teremtésben.

Tehát az a kérdés, hogy „mi az élet” magára húzta a szavak gúnyáját. Formát és alakot öltött. Mindazonáltal vajon nincs a kérdésnek egy átfogóbb impulzusa e mögött? Az a néhány szó, ami egy konkrét kérdést hoz létre, ebből a mélyebb kiterjedésből jön elő lényünk különböző nézetein keresztül egészen a gondolkodásunk természetéig.

A kérdés önmagában messzebbre hatol annál a három szónál, hogy „mi az élet?”. A szavak csak a jéghegy csúcsa, mögöttük pedig ott van az élet erőteljes teremtő impulzusa. Tudatában lenni a kérdésnek, elgondolkodni rajta, azt jelenti, hogy teret adunk ennek a hatalmas teremtő mozgásnak.

Az ember minden egyes kérdést úgy foghat föl, mint egy ajtónyitást. Az élet ajtót nyit az emberben; játékosan megérinti őt. S mi van, ha ez az ajtó nem csukódik be csupán szavak, egyéni spekuláció vagy gyors magyarázatok által? Vajon megvan akkor ennek a teremtő mozgásnak a szükséges tere az ember tudatában ahhoz, hogy kiszélesítse és elmélyítse önmagát?

Egy alapvető kérdés felmerülése nem igényel erőfeszítést. Ugyanígy egy kérdés kifejtése sem igényel erőfeszítést.

A kérdést csendben tudatunkban tartva az, ami igaz, abszolút és szent, elkezdhet kibontakozni az ember tudatában.

 

Figyelmesen szemlélni

 

Ha valaki ezeket a dolgokat figyelmesen szemléli önmagában, akkor vajon megtörténhet a kibontakozása annak, ami szent? Lehetséges, hogy maga a kérdés által kitaláljuk azt is, hogy ami elhangzott, az igaz vagy sem?

Az effajta kérdés nem igényel intellektuális elemzést. Ahhoz, hogy valaki kitalálja, hogy mi igaz, az embernek csak figyelnie és hallgatnia kell mindenféle ítélet, következtetés vagy régebbi ismeretre való hagyatkozás árnyéka nélkül.

A kérdezés és az érdeklődés, a megfigyelés és a meghallgatás az élet, valamint az ember legmélyebb és legtermészetesebb tulajdonságai közé tartozik. Ezek a kérdések akkor villannak föl, amikor annak a legegyszerűbb ténynek az alapján élünk, hogy „nem tudom”. A nem tudás pontosan az az ág, ahonnan az isteni teremtés szárnyai kibontakoznak. Ahol a „tudom” akár a legkisebb módon is jelen van, ott semmi új nem tud kibontakozni. A „tudom” lényegében a figyelem hiánya.

Ennek a tudatnak a kifejlődésében nyugszik a hatalomtól való abszolút szabadság az ember számára. Egy figyelmes elmében felvetődik a kérdés, ami a fénnyel, vízzel, földdel – mindennel való kapcsolata folytán azonnal válaszadó mozgást szül. Ez a válasz elsősorban nem szavakban, elvont fogalmakban vagy elképzelésekben jelenik meg számára, hanem az igazság közvetlen és folyamatos megnyilvánulásként. Ez azt jelenti, hogy termékeny talajt biztosítunk az élet teremtő mozgásának.

Amikor a gitár húrjai megpendülnek, a hangszer egész testének a rezgése válaszként csodálatos hangot ad. Ahhoz, hogy rezegjen, ennek a testnek teljesen elfogulatlannak, előítélet mentesnek, teljesen fogékonynak kell lennie, más szavakkal: érdeklődően figyelmesnek.

Lehetséges az ember számára az, hogy ilyen módon érdeklődően figyelmes legyen? Ha ez egy alapvető kérdés bennünk, akkor semmiféle erőfeszítés nem szükséges ahhoz, hogy engedjük kibontakozni.

back to home pdf share