Man

Az ember az, amit gondol

back to home pdf share

A gondolatok rendkívül finom atomokból állnak.

A gondolatok dolgok, teremtmények, élőlények; ugyanakkor agyunk fényfelvillanásai, fénylő impulzusai.

A gondolatok természetük szerint összekapcsolódnak és egyre erősebbé válnak. Ha úgy döntünk, hogy nem akarjuk többé mentálisan éltetni ezeket a gondolatlényeket a megnyilvánulási terünkben, nem akarjuk, hogy állandósuljanak, akkor ezek a gondolatok olyanok, mint egy felhő és a levegőég felhőihez hasonlóan bizonyos mozgást végeznek.

Amikor a Szent Nyelv arra int minket, hogy ne gyalázzuk meg a szent, teremtő szerepet, akkor ez alatt azt érti, hogy az ember, aki olyan életet él, ami szinte korlátlan mértékben vágyakkal és azok következményeivel van tele, ne éljen vissza a gondolkodási képességével.

Amikor fizikai szemeink kinyílnak, ha egyszer a fizikai kapcsolat a szellem és a test között helyreáll és az ember megszületik, az olyan, mintha sokáig egy sötét barlangban tartózkodtunk volna, ahonnan hirtelen kilépve elvakít minket a nappali világosság.

 

Életünk első éveiben, még ha nem is vagyunk képesek visszaemlékezni rá, mindent érzékelünk: az aurát és annak égi színeit, egyszerre érezzük a szeretet szépségét és a félelem szörnyűségét. Ebben a pillanatban teljesen tiszták vagyunk és kapcsolatban állunk az Isteni Forrással, a jóság és az erő eme forrásával, ami lehetővé tette számunkra a választást.

Amikor felnövünk, tudatlanságunk és félelmeink folytán olyan sűrűvé válunk, mint Földanyánk. Ne felejtsük el, hogy minden, amit kiküldünk a világegyetembe, visszatér hozzánk.

 

Idővel elfelejtjük, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és miért vagyunk itt a földön.

Ezért aztán a formák világával azonosítjuk magunkat, az anyagi világgal (amit némelyek a valóság harmadik dimenziójának, sűrűségnek neveznek), ami azt jelenti, hogy a fizikai testünkkel, gondolatainkkal, gondolkodásmódunkkal, félelmeinkkel és személyiségünkkel azonosítjuk magunkat.

Röviden, egy alacsonyabb lénnyel azonosulunk, a félelmek és a tudatlanság forrásával: az uralkodó énnel, ami a félelmekből táplálkozik. Ennek az a következménye, hogy a rezgéshullámunk nagyon alacsonnyá válik és besűrűsödünk. Ahogy az egónk, gondolkodásmódunk sem ok nélkül létezik. Ez az ok az kellene, hogy legyen, hogy az egyén hajlandó kifejezésre juttatni belső lényének ragyogását és tanulja meg megszelídíteni a gondolkodásmódját, hogy az a szíve és a tudata szövetségesévé váljon. A belső jelenlét sohasem egy alacsonyrendű gondolkodásmódon keresztül nyilvánul meg, hanem egy tiszta és odaadó szív által.

Fizikai testünk, akár tudatosan akár nem, nagyon alacsony rezgésekkel táplálkozik és ezeknek a gyenge energiáknak van kitéve. Azok a negatív érzelmek aztán, amelyeken nem kerekedtünk fölül, és ami az évek során fölhalmozódott bennünk, bomlásnak indulnak. Ennek az az eredménye, hogy a testünk megbetegszik, mivel az energiák nem úgy keringenek benne, ahogy kellene.

Ha hagyjuk, hogy az énünk és a gondolkodásmódunk irányítsa az életünket, akkor hozzájárulunk ahhoz, hogy az alacsonyrendű én, illetve az alacsonyrendű lény szabja meg létünk törvényeit. A negatív energiaáramlatok kibocsátásával önkéntelenül is hozzájárulunk ahhoz, hogy tudatlanságot és romboló félelmet vetítsünk bele az Egyetemes Tudat hatalmas óceánjába.

Pedig van egy magasabb rendű belső lényünk is.

Erről nem szabad megfeledkeznünk és félre kell húznunk az oly gyakran emlegetett „felejtés fátylát”. Újra össze kell kapcsolódnunk azzal a mesés valósággal, ami a belső lényünk, illetve az isteni és szellemi természetünk. Állítsuk helyre ezt a kapcsolatot. Igen, állítsuk helyre! Amikor a földre érkezünk, magunkban hordozzuk ezt a lényeget, itt és most. Az isteni forrás egy része bennünk van, és valójában ezek vagyunk mi mindannyian: a Végtelen és Örökkévaló Tudat testet öltött forrása.

Neveltetésünk során azt mondták nekünk, hogy különálló lények vagyunk. A szilárd és szellem nélküli formák világának szempontjából ez talán így is van. De valójában mi mindannyian kapcsolatban állunk egymással. Nincs üres tér, mint ahogy hinni véljük vagy ahogy a fizikai szemünk látja. A közöttünk lévő tér, testvéreim, valójában egy hatalmas, egyetemes és láthatatlan energia-óceán, amit étertérnek is neveznek, ahol mindenféle gondolatok, szavak, érzelmek és imák szabadon keringenek.

Ez a forrás, ami mindennek az abszolút alapja a multiverzumban, jelen van minden szubatomi részecskénkben, az őssejt képében éppúgy, mint minden élő sejtben. Ezt a forrást egy mindenható erő alkotja, a Feltétlen Szeretet, ami határtalan erővel tölt el minket, fénylő, de nem vakító, ellenkezőleg, vonzóan átlátszó és tiszta.

A Forrás, a szív Rózsája, azaz a valódi lényünk, lehetővé teszi a számunkra, hogy használjuk, következésképpen birtokoljuk minden képességét az Egyetemes Szellemnek, ami minden olyan szellemi lényben jelen van, aki emberi tapasztalatokat él át. Olyan képességeket, mint a megnyilatkozás, teremtés, mindenütt jelenvalóság, médiumság, telekinézis, asztrális kivetítés, gyógyítás, öngyógyítás, telepátia, stb.

Ezek a mi valódi erőink, ez a mi valódi természetünk, hála a mindenség forrásának és csakis Neki egyedül. Mi olyan csatornák vagyunk, akiknek hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a Mindenható Ereje kifejezze magát általunk. Mi mindig az Ő szolgái voltunk és leszünk. Ahhoz, hogy a Belső Lény kifejezhesse magát, ezzel a Mindenható Erővel kell táplálnunk őt, amibe egy közös gondolat alapján, hallgatólagosan beleegyeztünk, és amit mi Feltétlen Szeretetnek hívunk.

Mindazonáltal legyünk óvatosak, mert a Szeretet nem egy szó, hanem egy erő, mondhatni a legerősebb energia. Ennek ellentéteként a létező legalacsonyabb rezgésű energia, ami a gonosznak ajtót nyit: a félelem.

A Szeretet, ez a legmagasságosabb erő a világegyetem alapja, az egész univerzumé és az egész teremtésé.

Ha a szeretet jelentése el is torzult, a lényünk legmélyén érezzük ezt az erőt, mert azt akarja, hogy széles körben használjuk. Nem élhetünk más valóságban, csak abban, ahol a Testvéri és Feltétlen Egyetemes Szeretet létezik.

A feltétlen szeretet olyan magas rezgésű tulajdonságokban mutatkozik meg, mint a megbocsátás, együttérzés, béke, elfogadás, elengedés, türelem, odafigyelés, megosztás, alázat, gyengédség, törődés, igazság, empátia, finom kedély, adakozás, önátadás, öröm, nyugalom, hit, önbizalom, elfogulatlanság, stb.

Ha ezeket a tulajdonságokat használjuk az életünk problémáinak megoldására, akkor a Belső Lényünket tápláljuk, aki az isteni rész mindannyiunkban, és ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy az Isteni Teremtő rajtunk keresztül kifejeződjön mások szolgálatára.

Mit érzünk akkor, amikor ilyen energiákat adunk vagy kapunk?

Rezgést érzünk! Vibrálunk! Szó szerint. Mi az energia, ha nem annak az elektromágneses impulzusnak a kibocsátása, illetve felvétele, amit kapunk, adunk és (többé-kevésbé tudatosan) értelmezünk? Az ember is rendelkezik elektromágneses energiával, éppúgy ahogy a Földünk (a Föld mágneses tere) és minden más teremtmény.

Minden ember elektromos impulzusok ezreit bocsátja ki és fogadja nap mint nap, amit rezgésnek nevezünk. Ezek némelyike magas frekvenciájú és gyors, míg mások alacsony rezgésszámmal rendelkeznek és lassúak. Az ember a neveltetésének, hitének, kulturális színvonalának, megvilágosodott állapotának, illetve a Belső Lényével való kapcsolatának megfelelően értelmezi ezeket.

Minél több magas rezgést bocsátunk ki és fogadunk, annál magasabbra emelkedik a személyes rezgésszintünk és fordítva. Ahogy korábban említettük, a szellemi tudatosság szintjén egyek vagyunk. Ami azt jelenti, hogy minden egyén, aki a rezgési szintjét megemeli, egyben a gondolkodási képességének, a szavainak, tetteinek és érzelmeinek a szintjét, valamint érzékelésének és felfogásának az erőterét is emeli. Ezt nevezik felemelkedésnek.

back to home pdf share