Snow Light

A Szellem érintése?

back to home pdf share

Vidéken éltünk. Öt, talán hat éves lehettem. A három helyi kocsma közül a szüleimé volt az egyik. Alig volt azonban idejük rám. Álmodozó, gyakran boldogtalan gyermek voltam, nem egészen olyan, mint amilyennek a szüleim elképzeltek.

Egyszer télen nagyon korán ébredtem, és amikor kinéztem az ablakon örömmel láttam, hogy esett a hó. Alig vártam, hogy kiszaladhassak a kertünk legtávolabbi végébe, ahol a hajnal első sugaraiban megpillantottam a fehérbe öltözött erdőket és mezőket. Az érintetlen havas táj úgy tárult elém a néma csendben, mintha varázslat ülne rajta. Megilletődve nyúltam a harmonikámért és egy kis dallamot játszottam rajta, ami ezüstös alakot öltve jelent meg a tiszta, téli csendben. Annyira elteltem a csodálatos pillanattal, hogy a szívem szinte túlcsordult. Azután csend lett megint. Boldog voltam, mintha az egész világegyetem fenségessége elém tárult és körém fonódott volna, messze túlmutatva az ember kicsinyke világán. Lelkem mélyén valami arra vágyott, hogy bepillanthasson ebbe a végtelenbe és éreztem, hogy ott valami titok rejtőzik. Valami döntő fontosságú dolog, ami azonban nem látható a számomra. Mit jelent ez az egész? Az agyam pattanásig feszült…

Hirtelen egy gondolat támadt gyermeki agyamban: az emberiség (beleértve engem is) boldogtalanságának és az egész világ szenvedésének (az afrikai éhező gyermekekre gondoltam) egyszerűen az az oka, hogy az emberek (velem együtt) nem tudják, hogy mi rejtőzik a dolgok mögött. Mivel nem ismerik az örökkévalóság titkát. Hirtelen megértettem és mélyen együtt éreztem mindazokkal, akik boldogság után vágynak, hogy teljesen rossz helyen keresik azt – anélkül, hogy ezt tudnák.

Emlékszem elmondtam a szüleimnek a felfedezésemet, de nem tudtak mit kezdeni vele és nem is tűnt fontosnak a számukra.

Gyermekkorom későbbi éveiben és ifjúkoromban ez az élmény végig ott húzódott a tudatalattim mélyén. Ma már hiszem, hogy akkor valami megszólított a múltból, hogy megpróbáljon utat mutatni nekem. Sokkal később, amikor már felnőtt voltam, ismét megszólított, én pedig elkezdtem keresni az életem értelmét.

Korai gyermekkorommal kapcsolatban szinte mindent elfeledtem, talán igyekeztem is elfelejteni, de ha visszagondolok erre az egyetlen pillanatra, még mindig érzem, hogy az egy szent pillanat volt.

Rájöttem, hogy az emberek mérhetetlen mennyiségű energiát pazarolnak, fájdalmat és szomorúságot tűrnek, rengeteg reményt, szeretetet és odaadást fordítanak arra, hogy valami jót alkossanak és hogy elérjék a teljességet, - és mégis újra és újra csalódnak, gyakran inkább nyomorúságot, pusztulást, bánatot és kétségbeesést teremtve maguknak. Egyszerűen azért, mert nem tudnak arról a nem evilági Egyetlenről, mely az örökkévalóság csendjében várakozik ránk.

Ezért hiszem azt, hogy a Szellem mindenkit megszólít.

back to home pdf share