Norway

A finn identitás emlékműve A Kalevala, mint a beavatás felé vezető út 2. rész

back to home pdf share

Szájhagyomány útján terjedő irodalom kerestetik

 

Lönnrot Karéliára összpontosított, mivel – Finnország más vidékeivel összehasonlítva – itt a lakosság írástudatlansága következtében még érintetlenül fennmaradt a szájhagyomány útján terjedő énekmondás szokása.

Lönnrot gyűjtő tevékenysége pontosan illeszkedett a kor szelleméhez. Jó társaságban volt ilyen szempontból. Johann Gottfried Herder és a Grimm testvérek példája nyomán a tudósok Európa-szerte régmúlt idők ádáz csatáiról szóló, szájhagyomány útján terjedő irodalom után kutattak. Az az elképzelés vezette őket, hogy igazságot szolgáltassanak a régi korok népeinek, akik nem rendelkeztek írásos forrásokkal és szóban adták tovább a történelmüket. Ez logikus következménye volt annak, hogy az emberek arra vágytak, hogy elűzzék az idegen uralkodókat és politikai befolyást szerezzenek maguknak, hogy végre megvalósítsák a függetlenségüket. Ezek az elképzelések kerültek felszínre az 1848-as európai forradalmak idején is [1] és – ha gyakran csupán rövid időre is – de megvalósultak.

 

A Kalevala felfedezése

 

A Kalevala értelmezésének történetében a finn bölcselet tanára Pekka Ervast kivételes szerepet játszott. A Kalevalát kezdetben történelmi alapon értelmezték. Egy feltételezett Arany Kor tükröződését látták benne, ami hasznos volt a finn identitás felépítésének folyamatában. Később a mitológiai tolmácsolás jutott egyre inkább érvényre. Manapság mindenki egyetért abban, hogy a Kalevala a tizenkilencedik század kulturális terméke.

Ervast határozottan távol tartotta magát mindezektől a véleményektől és 1916-ban – egy évvel a függetlenség kinyilvánítása előtt – közzétette figyelemre méltó, úttörő jellegű tolmácsolását, miszerint a Kalevala egy kezdetleges, tipikusan finn belső kereszténységhez kapcsolódik és egy beavatási utat jelképez.

Annak ellenére, hogy lelkesen foglalkozott a nemzeti eposszal, Ervast idegenkedett mindenféle nacionalizmustól. Számára az egyszerű, törekvő embernek csak egyféle személyazonossága lehet, és az nem más, mint a Krisztussal való azonosság. „Krisztusban minden emberi lélek egyesül. Egy hatalmas misztikus testet alkotnak, amelybe az emberiség Logosza, Krisztus öltözködik. Ez a Krisztus Teste!”

 

Pekka Ervast (1875-1934)

 

„Az emberben van valami, ami belülről képes lelkesíteni őt. Van egy belső, láthatatlan, anyagtalan élete. Az ember önmagában egy szellemi lény, aki a lelke által egy másik, láthatatlan, szellemi világ lakójává teszi magát, ahogy a világban a teste által teszi láthatóvá magát. A gondolatai és az érzései nem csak a testi működésre korlátozódnak, hanem figyelembe veheti azt a tényt is, hogy ő, mint lélek – mint gondolkodó, érző és akaró Egó – az isteni világból kapja az ihletet.”

Dióhéjban ez a finn filozófus, költő és író, Pekka Ervast alapvető szellemi elképzelése az ember kettős lényéről. Művelt emberként nagymértékben hozzájárult Finnország szellemi fejlődéséhez a huszadik század első évtizedében.

Német és angol fordításoknak köszönhetően Skandinávián kívül csak az utolsó évtizedben vált világossá, mennyire találó és megvilágosító volt Ervast üzenete. Bölcs meglátásai 1300 nyilvános előadásban, több mint száz könyvben és olyan könyvek finn fordításaiban láttak napvilágot, mint a Tao-Te-King és a Dhammapada, Buddha aforisztikus bölcsessége [2].

A Pekka Ervast tolmácsolásában megjelenő Kalevala középpontjában a szampó (a csodamalom) áll, valamint három hős: Vejnemöjnen, az öreg dalnok, Ilmarinen, a kovács és Lemminkaijnen, a gondtalan ifjú, a jövő energiája. Ők hárman egy figyelemre méltó, szó szerint emberfeletti nyelven fejezik ki magukat, melynek kivételes jelentése van, és néha úgy viselkednek, mint egy talányos történet ijesztő lényei. A szampót úgy ábrázolják a költeményben, mint egy olyan malmot, ami lisztet, sót és pénzt őröl és gazdagságot teremt, jólétet biztosít. Ezért akarja mindenki megszerezni magának.

Ilmarinen egy olyan területen kovácsolja meg a szampót, ahol az emberiség úgynevezett idősebb testvérei, vagyis olyan ősi népek, mint a finnek élnek. Ezt a feladatot Vejnemöjnen sürgető kérésére hajtja végre. Ettől a területtől messze folytatódik a történet, zajlanak az események és halad az idő. Azután hirtelen Vejnemöjnen és Ilmarinen kénytelenek visszaszerezni a szampót az „idegen” földekről. A visszafelé vezető útjuk során azonban, ami veszéllyel és fenyegetéssel teli, a szampó sajnálatos módon összetörik:

 

Öreg Vejnemöjnen nézi,

szeme a hullámtörést kíséri,

ahogy a hullámok partot érnek,

ahogy a dagály eléri a földet

s viszi a szampó darabjait,

a ragyogó fedél darabjait.

Nagy örömöt érez ezért,

s ily szavakkal beszél:

»Termékeny magok jönnek belőle,

nagy jólét kezdete lesz itten,

lesz majd szántás, lesz majd vetés,

sok-sokféle növekedés,

belőle jön holdnak fénye

s napnak örömteli fénye

finnek széles mezőire,

Finnhon drága földjére.

 

Az összetört szampó

 

Pekka Ervast szerint a szampó a teljes szellemi testet jelképezi. Az a tény, hogy ez véletlenül összetörött, azt jelenti, hogy a szampó, a bölcsesség és a boldogság ősi hirdetője nem csak egy emberi személy részére van fenntartva. A szampónak össze kell törnie, hogy mindenki részesülhessen a darabjaiból.

Mi a helyzet a szampó öröklétével? Egy nagy rejtély? A szampó hiánya a jövőbeli feltámadását jelképezi, mondja Ervast. Ez az élet törvénye. Minden, ami szellemileg elvész, újra visszatalál a szellemhez. Végül minden a szellem hatalmába kerül újra. Aki elveszíti az életét, örök életet nyer.

A Kalevala befejezése nagyon megindító: ez Marjattának a tiszta hölgynek és gyermekének a története, ami végül Vejnemöjnen távozásához vezet. Ervast szerint ez az egész eposznak egy döntő fontosságú része, ez világítja meg az egészet: a kereszténység megszületik Finnországban, de nagyon személytelenül, dogmáktól mentesen, téren és időn kívül. Marjettának és gyermekének menekülnie kell a brutális Ruotus elől, aki Heródeshez hasonló szerepet játszik. Ez a történelmi Jézusra emlékeztet minket. Vejnemöjnen érzelmes búcsút vesz a népétől, és ebben a pillanatban megszületik a kereszténység és a Fiú megkereszteltetik.

„Vejnemöjnenben egy csepp kétely sem marad. Ráncos arcán könnyek gördülnek le és nagy tehertől könnyebbül meg. »Igen, fiam, győztél«, suttogja örömteli szívvel, »és én most már szabadon távozhatok minden aggodalom nélkül, hogy aztán szabadon és örömmel térjek vissza. Hála és dicsőség a Teremtőnek.«Az öregember ezután megkereszteli a fiút és Karélia urának és királyának, valamint a Mindenség megtartójának kiáltja ki a nemes gyermeket.”

 

------------------

Felhasznált és idézett irodalom:

Juha Pentikäinen: A Kalevala mitológiája, Bloomington és Indianapolis 1989

Pekka Ervast: Kulcs a Kalevalához, Nevada 1999

Pekka Ervast: Az isteni mag, Jézus ezoterikus tanításai, Richard Smoley bevezetőjével, Wheaton, Illinois 2010

J. Jenkins: Olvasmányok a Kalevalából, válogatás Eino Friberg’s 1988-as Kalevala fordításából, Louisville

 

A következő weboldalak kerültek tanulmányozásra 2018 február 1-én:

www.pekkaervast.net/teokset

http://www.teosofia.net/ruusuristil/ruusur.htm

 

[1] Az 1848-as év a forradalmak ideje szerte Európában, ami szabadsághoz, szabad államisághoz vagy az idegen hatalmaktól való megszabaduláshoz vezethetett volna. A mozgalom rövid életű volt és később sok kényszerű intézkedést és megtorlást eredményezett az arisztokratikus és konzervatív elit részéről.

[2] közmondások

 

 

-----------------------------------

 

Öreg Väinö észreveszi,

Hogy a dagály ím kiteszi,

Az apály a földön hagyja,

Hullám fel a partra hajtja

A szampó e töredékit,

Tarka orma részecskéit.

Megörvende ezen igen,

Szóra fakad ilyenképen:

„Ím a vetés eredete,

Örök jóllét ős kezdete,

Ebből szántás, ebből vetés,

Ebből minden növekedés;

Holdnak ebből a fénylése,

Szerencse-nap kisütése,

Szuomi hon tág téréire,

Finnhon áldott földeire.“ *

 

* Az első teljes magyar fordítást (a német változat felhasználásával) Barna Ferdinánd készítette el 1871-ben /forrás: Wikipedia/ (idézet a 43. fejezetből)

 

back to home pdf share