triangle

A számok elmondják az élet történetét 2. rész

back to home pdf share

Az egy

 

A teremtés az egyes számmal kezdődik; a világ az egyből keletkezett. Az egy az első erőhatás, az első sugár, ami az ősokból előtört és az űrben megjelent. Az egy az Atya akaratának a jelképe, ami nem más, mint az ősatom, az első Teremtő Ige, amelyből az egész teremtés kifejlődik és megnyilvánul.

A kezdet egy alaktalan szikraként jelenik meg az időtlen, eredendő rejtélyességből. A Zohárban, a Kabbala könyvében azt olvassuk:

Nem volt sem fehér, sem fekete, sem vörös, sem zöld, semmiféle színnel sem rendelkezett. Egészen addig, amíg el nem foglalta a teret, ki nem terjedt és meg nem alkotta a színeket úgy, hogy a szikra legbensőbb lényéből egy kútforrás fakadt, amelyből áradni kezdtek a színek minden alatta lévő dologra.

A számok az egyből keletkeztek, az egy tartalmazza és veszi körül valamennyit. A Tao Te King-ben, a kínai bölcsesség könyvében, Lao Ce azt mondja:

Az egy a Taóból származik, az egy teremti meg a kettőt, a kettő a hármat, a három pedig a tízezer dolgot.

Az egyes szám az egységnek, az oszthatatlanságnak a kifejezője. Ugyanakkor a belátásnak is. A belátás azt jelenti, hogy az ember képes meglátni az egységet a világ sokfélesége mögött. Ez arra utal, hogy az egy felismerése és az egyhez való visszatérés a legfontosabb dolog, ez az első és az utolsó lépés, amit az ember megtehet. Az ember ebben találja meg az életének legmagasabb célját és értelmét.

Az egység kétféleképpen mutatkozik meg az emberi értelem számára: szellemileg és anyagilag, rejtett módon és nyíltan egyaránt. Mivel kiterjedését tekintve az anyag éppannyira mérhetetlen, mint a világegyetem. Csak különböző összetételei és szerkezetei által válik láthatóvá.

Hasonló a helyzet a fénnyel is. Ha nem lenne sötétség, a fény nem lenne látható. Ha nem lenne fény, a sötétség alaktalan és felfoghatatlan lenne. A jót is csak a rossz létezésén keresztül lehet megtapasztalni.

Ezért az egy magában hordozza a kettő lehetőségét. Két pólus található benne. Csak a polaritáson keresztül, az ellentétpárok által lehetséges valamit pontosan meghatározni.

 

 

A kettes szám

A teremtésben azt olvashatjuk:

És Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Isten a világosságot napnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte.

A kettes szám azt fejezi ki, hogy a világ megjelent a Mindenható tudatában. A világ sokféle formában és megosztott (ellentétpárok alkotta) módon jelenik meg. Az élet az ellentétek által fejlődik (világosság és sötétség, meleg és hideg, kemény és puha, plusz és mínusz, északi sark és déli sark, szeretet és gyűlölet…) és általuk tartja fenn az egyensúlyt. A keleti bölcsességben ezt a jin és jang jelképezi. Noha mindkét pólus a másiknak az ellentéte, mégis egy egésznek a két részét képezik. Természetüknél fogva egységet alkotnak. Ezért a teremtés elsődleges impulzusa az egy megosztásából, illetve sarkosításából áll. Az a tény, hogy az egység két sarka elválasztásra kerül egymástól, feszültséget, mozgást és ezáltal életet teremt, mivel a széthúzásuk arra készteti a sarkokat, hogy újra egyesüljenek. Az egy ismét meg akar nyilvánulni. A teremtett világ kettős formáinak köszönhetően erő és mozgás keletkezik. A gondolatok, dolgok és rezgések két irányba mozognak: vagy távolodnak egymástól, vagy közelednek egymás felé, hogy újra egységet alkossanak. Ily módon két eredendő erő működik a világegyetemben, egyrészt a polarizáció, ami szétválasztja a dolgokat, másrészt az egységesítés, ami egy új teremtéshez vezet. Ez a természet egészére éppúgy érvényes, mint az emberi lélekre.

A hímnemű és nőnemű dolgok ismert együttműködése által tanulhatunk meg különbséget tenni a lényeges és igaz, valamint a felszínes és mulandó dolgok között. Megmutatja nekünk, hogyan lépjünk túl a kételyeinken és a kétségeinken, hogyan hagyjunk fel a viszályokkal és hogyan illesszük újra össze a két pólust egy magasabb egység szintjén. A német és a holland nyelvben {/és a magyarban is/ a fordító megj.} megfigyelhetjük, hogy a kétely szó (Zweifel, twijfel) gyökere ugyanaz, mint a kettes számé (zwei, twee). Ahogy Goethe a Faustban mondja:

 

Egyből csinálj tízet!

Hadd működjön a kettő,

Tedd a hármat egyenlővé,

És nyomban gazdag leszel.

 

A „hadd működjön a kettő” az, amit mi most ki szeretnénk hangsúlyozni.

 

A hármas szám

Az egy és a kettő közötti feszültség, valamint a kettőn belül a hímnemű és a nőnemű erő, a fent és a lent, a jó és a rossz közötti feszültség… a hármas számban oldódik fel. A három a mozgás, dinamika, az egyensúly és a kapcsolat helyreállításának az elve. Ez az újra felfedezés és az ellentétek világából az egységbe való visszatérés száma.

Ezért hasonlítják a kínaiak a Taóhoz. Tao az egy és ugyanakkor a három is. Tao magában hordozza mindkét pólust, benne van a jin és a jang, ahogy ő is benne van mindkettőben.

A kereszténységben: az Atya és az Anya (az atya-anya!) teremti a Fiút, aki megnyilvánítja a tudatot és a világosságot.

A mi mindennapi életünkre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy az ember csak akkor képes megoldani a két pólus között fennálló feszültséget, ha nem hagyja magát elveszni a dialektikus korlátozásokban. Az embernek egy magasabb nézőpontot, egy másfajta értelmi szintet kell választania. A tudatossá válás jelképe az egyenlő oldalú háromszög.

Minden oldala egy csúcsponttal áll szemben, ami egy magasabb, földönkívüli célra mutat. Az egyenlő oldalú háromszög az egyetlen mértani forma, ami mozdíthatatlan; nem forgatható. Ily módon ez a háromszög olyan stabilitást és erőt jelképez, amire egyetlen más sokszög sem képes.

A hármas szám születést idéz elő: egy újfajta érzékelési szint kifejlődését. Számos vallásban a legmagasságosabb teremtő háromszoros: a keresztény hagyományban Atya, Fiú és Szent Szellem; az indiai hagyományban Brahma, Visnu és Shiva. Az egység paradicsomi és még öntudatlan ősállapotából át kell haladnunk a kettősség és illúzió világán ahhoz, hogy a hármas számon keresztül felemelkedhessünk a Szellemmel való új, és most már tudatos egységbe.

Az egy-két-hár', egy-két-hár' tánclépés a fejlődés módjának alapvető mintáját idézi, ami mindenben megtalálható, kicsiben és nagyban egyaránt, az egész teremtésben éppúgy, mint az egyéni létben a teremtés minden szintjén.

Az egységből született lélek átmegy az elkülönülés, kétség és krízis állapotán ahhoz, hogy belátáshoz jusson és növekedjen, hogy azután visszataláljon az egységhez megint. Minden elért egységet egy újabb megosztás követ, ami újabb feladattal állít szembe minket, egy újfajta tudatállapottal, új témákat vetve fel.

Ez az elv biztosítja azt, hogy semmi sem vész el, az élet nem hagyja magát elveszni a kettősség által, hanem mindig megmarad annak a törekvésnek az útján, hogy egy magasabb rendű lénnyé váljon. Olyan lénnyé, aki tapasztalatra, szeretetre és magasabb tudatra tesz szert. Ennek az a feltétele, hogy az ember elfogadja és megélje a kihívást. Amilyen mértékben a tudatunk fejlődik, olyan mértékben növekszik a lélekelvünk is.

 

 

 

Forrás: Michael Stelzner, A halhatatlanság világképlete, A számok jelentéséről, 1996

back to home pdf share