Hermes and Satori Zen

Hermész tanítása és a Satori Zen: a mulandó és a maradandó

back to home pdf share

A Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított szövegek 2000 évvel ezelőtt íródtak Alexandriában. Ezek a szövegek közel 1000 évig ismeretlenek voltak a nyugati világ számára, de Cosimo de Medici és Marsilio Ficino munkáinak hála a reneszánsz idején részben felfedezték őket.

Ezek a szövegek valójában egy sokkal régebbi ezoterikus hagyomány bizonyítékai, ami az ősi görög és egyiptomi misztériumokhoz kapcsolódik. Magát Hermész Triszmegisztosz nevét is gyakran az egyiptomi istennel, Thoth-tal hozzák kapcsolatba.

A hermetikus bölcsességet manapság igen furcsának és különösnek tartják. Az effajta tanításnak azonban sok mondanivalója van az emberről és annak bonyolult mivoltáról. Ennek a tanításnak a középpontjában az emberben alvó állapotban lévő magasabb tudat serkentése áll, azé a tudaté, ami lépéseinket a megszabadító szellemi út felé fogja vezetni. Ahhoz, hogy megközelítsük ezt a tanítást, szeretnénk kapcsolatot teremteni a hermetikus szövegek és a zen buddhizmus tanításai között, hogy megmutassuk, az élet és a bölcsesség terjedése mennyire nem ismer földrajzi határokat.

A zen buddhizmus Kínában jelent meg, Japánban erősödött meg és öltött formát, majd az egész Távol-Kelet kultúráját áthatotta, a huszadik század kezdetétől pedig nyugat felé is fokozatosan terjed még ma is. A zen beavatottak fő célja a Satori* elérése, annak a tapasztalatnak a megszerzése, amin Gautama Buddha ment át a megvilágosodása során. Minden, amit eddig írtak a Satori-ról, azt a véleményt erősíti meg, hogy megmagyarázhatatlan, leírhatatlan, érthetetlen, ami azt jelenti, hogy nem lehet meghatározni.

Ezért azok, akik beszélgetések útján többet szeretnének megtudni a Satori-ról, csak azoknak a zen mestereknek a beszámolóira hagyatkozhatnak, akik hajlandók voltak a saját tapasztalataikról beszélni. Eme riportok egyike Alan Watt könyvében található, melynek címe a Zen szelleme:

Amikor körülnéztem, fent és lent, az egész univerzum, a sok-sok érzékelő lényével együtt teljesen másnak tűnt. Minden, ami eddig ellenszenves volt, a tudatlansággal és a szenvedélyekkel együtt, úgy tűnt, mintha egyszerűen a legmélyebb természetem folyama lenne, ami önmagában ragyogó, igaz és átlátszó maradt.

Az elbeszélésből azt tudjuk meg, hogy a Satori az a tapasztalat, ami megmutatja a keresőnek a „mélyebb természetét”, amit bizonyos buddhista hagyományok Buddha-természetnek neveznek: ez az a természet, ami a lét állandó folyamában marad.

 

Hermész, tájkép és tájrendezés

Ami Hermész Triszmegisztoszt illeti, akit „háromszor nagy”-nak is neveznek, nem lényeges, hogy egy vagy több üzenet közvetítőről van-e szó, vagy egyszerűen csak annak a „lényiségnek” az örök őstípusáról, amivé majd mi is válunk az utunkon. Tény az, hogy a Corpus Hermeticum-ot, a Smaragd Táblát és A Lélek buzdítását neki tulajdonítják, amelyek időtállóak és számtalan értelmezésen mentek keresztül, míg végre valóban megérintették az emberek fejét és szívét, felébresztve a valódi énünkre való emlékezetünket.

 

Ahogy lent, úgy fent.

Ahogy bent, úgy kint.

Amint nagyban, úgy kicsiben.

 

A nyelv kifejezőeszközként használatos, de a fogalmakat be is határolja. Ez egy kétélű kard, ami egyrészt feltárja a mély elképzeléseket, másrészt megkristályosodásra ítélve, börtönbe is zárja azokat.

Minden idők szent szövegeit illetően, elmondhatjuk, hogy a mi értelmezéseink azokhoz a tapasztalatokhoz hasonlítanak, amelyeket egy ifjú szerzetes él át a tanulósága során. A zen tanítás szerint a fiatal szerzetes számára, aki most kezdi a tanulmányait, a hegy hegy, a fa fa és az ember ember. Azután a hegy megszűnik hegy lenni, a fa megszűnik fa lenni és az ember sem ember már többé. Amikor pedig eléri a Satorit, a hegy megint hegy lesz, a fa megint fa és az ember újra ember. Ez az úgynevezett szellemi tudásról világosít fel minket, ami valójában megmutatja a dolgok lényegét, a valódi mibenlétüket.

Sokan, akik a hermetikus szövegekkel kapcsolatba kerültek, meggondolatlanul úgy vélték, hogy ezek hasznosak lehetnek ahhoz, hogy megismerjék és összegyűjtsék mindazt a téridőrendi tudást, ami a kozmoszhoz, makrokozmoszhoz és mikrokozmoszhoz fűződik. Ezeknek a szövegeknek azonban soha nem ez volt a céljuk, hanem az, hogy megszabadítsák az emberi tudatot az illúzióitól. Az ismeretek gyűjtése soha sem vezet minket effajta megszabaduláshoz.

A Smaragdtábla például összekapcsolja azt, ami „fent” van azzal, ami „lent” van és ezzel minden megnyilvánulás egységes voltára utal. Mindazonáltal, ezeknek a szövegeknek a misztikus értelmezéseit megkérdőjelezve, mi továbbra is különbséget teszünk fent és lent, kint és bent, nagy és kicsi között. Sőt az ilyesfajta felszínes értelmezés folytán könnyen el is tévedhetünk az énünk túlbecsülése miatt. Az istenihez negatív módon „kapcsolódva” nagynak érezhetjük magunkat és egy emelkedett belső életet élhetünk „ott fent”, míg a külső világot „kicsinek” és „alantasnak” tarthatjuk „itt lent”. Vagy mazochista módon olyasféle miszticizmus irányába tévedhetünk, ami a megzavarodott vallásos hagyományoktól örökölt előítéletekkel van tele, ami leértékeli a mi emberi mivoltunkat (mi vagyunk a „kicsinyek”, mi vagyunk „itt lent” és mindig „kívül” állunk). Ennél nagyobb tévedést el sem lehet képzelni!

Ha hagyjuk, hogy a hermetikus tanítások megérintsenek minket minden hazánk kultúrájából vagy a mi időnkből fakadó gondolat, érzés vagy egyéb reakció nélkül, akkor mindenféle hasonlítgatás, belemagyarázás vagy metafora nélkül világosan felismerjük Hermész figyelmeztetését. Mivel Hermész a következő dologra szeretné felhívni a figyelmünket:

Nem az számít, hogy fent, lent, kívül, belül van-e valami, vagy hogy nagy-e vagy kicsi. Az Egész az, ami számít, és annak a lényege – a mi lényegünk.

A szöveg arra mutat rá, hogy az isteni, Abszolút Lény teljesen eltöröl minden korlátot, ami megkristályosít, foglyul ejt minket vagy olyan lencséket hoz létre, melyek eltorzítják az abszolút igazságot. Tehát elmozdít minket a helyünkről! Így, összefüggések és korábbi nevelés, illetve megszerzett tudás nélkül, nem leszünk többé keresők, hanem egyszerűen csak elkezdünk létezni.

Láthatjuk tehát, hogy Hermész tanításának alapvető értelmezése (a Satori zenhez hasonlóan) a valódi természetünkhöz „juttat el” minket, ami „ragyogó, igaz és átlátszó” marad még a dolgok változó természetének világában is. Ragyogó, mert megtölti a belső látásunkat és legyőzhetetlenül áll a tárgyiasult gondolataink között. Igaz, mert nem a szavak vagy találgatások hídján keresztül jut el hozzánk, hanem inkább lerombol minden hidat, ami a mi töredékes lényünket fogva tartja és lehetővé teszi, hogy meglássuk: a lét egysége egyenlő az Igazsággal. Átlátszó, mert általa minden létezőt látunk, hiszen a valósága egyetlen más lénynek a valóságát sem takarja el.

Ha felismerjük, hogy a téridőrendi behatároltságunk csak látszólagos, akkor megértjük, hogy egyenlőség vagy arányosság csak az Egész örökkévalóságán, lényegén és egységén belül létezik.

Többé nem azon töprengünk, hogy fogalmat alkossunk arról, milyen messzire ér el az isteni és meddig jutunk el mi. Végül is, ha eljutunk idáig, akkor már újra eggyé váltunk az istenivel!

back to home pdf share