spiral

A méhész

back to home pdf share

Élt egyszer régen Perzsiában egy vak méhész, aki látásának elvesztését a többi érzékelő képességének a kiélesítésével pótolta. Olyannyira, hogy képes volt szóba elegyedni a méhkirálynőivel.

A méhész egy kivételesen fenséges oázisban élt elégedetten, a méhei pedig örömmel szolgálták és szorgalmasan dolgoztak, ami jólétet biztosított a számára. Méhészkedésének évtizedei során sajnálattal kellett tapasztalnia, hogy a szomszédság méhkaptárait betegség támadta meg és azok népessége kipusztult. A méhész, aki mindig biztonságban érezte magát a fenyegetettségektől, naponta érdekfeszítő filozófiai beszélgetésekbe merült a méhkirálynőivel és az elégedettség napfényében fürdött szemlélődő világában.

Azután egy nap hirtelen az esti szürkületben, ami egyben életének is az alkonya volt, ahogy leült, hogy szokás szerint, kincset érő beszélgetést folytasson a méhkirálynőkkel, megdöbbentő, megrázó felfedezést tett:

Minden élénkség megszűnt, a virágzó élet eltűnt a kaptárakból és fáradt kezei csak élettelen testeket tapintottak. Kétségbeesetten roskadt a földre és egy kimondhatatlanul fájdalmas MIÉRT? kiáltással meredt a hatalmas semmibe. A vak méhész hét napon és hét éjszakán keresztül kesergett, amikor végül, meglepő módon, választ kapott valahonnan, látszólag a semmiből:

„Méhész, megadatott neked, hogy mindig biztonságban és jólétben élhess, és ez napi rutinná vált a számodra. Hogyan hozhattam volna másképp a tudomásodra, hogy mindez nem törvényszerű? Túl sokáig vártam már, és most eljött az ideje, hogy megértessem veled, mit jelent elhagyatottnak lenni és hiányt szenvedni, hogy megtapasztald a szegénységet is. A méhek készséggel, önszántukból feláldozták magukat azért, hogy megtapasztalhasd azt, ami alapvető fontosságú számodra.

Minden élőlénynek, minden életnek át kell élnie ezt a két végletet, mert nincstelenség nélkül, hiányérzet és elhagyatottság nélkül nem találod meg az utat vissza hozzám. Sohasem szólítottál volna engem, sohasem tetted volna fel azt a kérdést, amit rögtön azután tettél fel, hogy elvesztetted a látásodat. Attól a pillanattól kezdve sok éven keresztül éltem a te nagy szívedben, de aztán csendesen eltűntem, fokozatosan visszahúzódtam a testedből, mint egy elhaló visszhang. S a megszokás ereje vált a te Isteneddé.

Szeretlek téged méhész. Mivel a gyermekem vagy, hamarosan vissza kell térned az otthonodba, hozzám,

a te Atyádhoz és Anyádhoz, mivel az esti szürkületnek hamarosan vége lesz. Nem a megszokás fog üdvözölni téged, nem, Én fogadlak majd téged és minden más hátra marad, élettelenül, a Földön.

Most pedig, gyermekem, légy üdvözölve, és fogadd szeretettel az új napot és az új Életet…”

back to home pdf share