Fludd

A Világlélek hangja

back to home pdf share

„Egy dal szunnyad minden dologban,

ami meghallgatásról álmodik:

a Föld hangjai megszólalnak

ha a mágikus szót meglelik.”

– Joseph v. Eichendorff

 

A világlélek nyomának és hangjának igen hosszú története van. A régi időkben a görög Pitagorasz egyike volt azon személyeknek, akik valami olyasmit érzékeltek, ami a mai, tudatos gondolkodás számára már nem létezik. Ez a valami a „szférák harmóniája”. Manapság, tárgyilagosabb szemmel nézve, ezt ésszerűen és tudományos módon „háttérzajnak” neveznék.

Pitagorasz „halhatatlanságról” és „lélekvándorlásról” beszélt. Ő tudott a mennyei testek mozgásáról. Hallotta a Szférák Harmóniáját. Talán különleges hallással rendelkezett? Nagyon valószínű, hogy igen. Egy lelket megindító jelenséget tapasztalt a belső fülével. Markus Tullius Cicero azt mondta: „A zene minden élő dolgot egyesít, mert a zene maga a mennyei lélek.”

A zene alapja rezgés, hang és szám. A hangok világát – a színek és a formák világához hasonlóan – rezgések és számok határozzák meg. A makrokozmosz és a mikrokozmosz kölcsönhatását harmonikusan kapcsolódó matematikai képletekkel bizonyítani lehet. Mivel a számok, a hangok és a zene szorosan összefüggenek, a régi népek által elképzelt Szférák Harmóniája most új jelentést kapott és teljesen érthetővé vált.

 

A számok, mint minőségek

 

A régi népek a számokat nem számtani elemeknek tekintették, hanem inkább minőségeknek, elemi erőknek és fogalmaknak, amelyek hatással vannak az ember életére. A Szférák Harmóniája a középkorban általánosan ismert kifejezés volt. A zenét 3 kategóriába sorolták:

Musica mundana - a világegyetem zenéje

Musica humana - emberi zene

Musica instrumentalis - hangszeres zene

 

Mondhatjuk úgy, hogy a bevezetőben szereplő Eichendorff versben a „mágikus szó” rezgési frekvenciára utal; ez a rezgési frekvencia az emberi testet (fizikai és a finom-anyagi szinten) összekapcsolja a kozmosz rezgésével. Johannes Kepler 2000 évvel Pitagorasz után megfogalmazta a kozmosz hangjáról való saját elképzelését:

„Maga a Teremtés egy csodálatos szimfóniát alkot. A legfelsőbb harmónia Isten, aki saját képének a belső harmóniáját minden lélekbe elültette. A gömb harmonikus testként a Szentháromsághoz hasonló: az Atya a középpont, a Fiú a felszín, a Szellem pedig a középpont és a felszín közötti teret tölti be. Ahol nincs lélek, ott nem lehet harmónia sem. A Földnek lelke van, és így hatalmas harmónia keletkezik – nem csak a Földön, hanem a Föld és a többi égitest között is.”

A világ harmóniái című könyvében Kepler a földgömböt egy állat testéhez hasonlította. Az állat lelkének a Föld „szublunáris természete” (a földi sík) felel meg, ahol a Föld lélekkel áthatott teremtő folyamatai zajlanak. „A föld lelkét az emberi lélekhez hasonlónak kell látni.” Kepler úgy érezte, hogy a harmónia az egység, a teljesség sávja, a világ dísze, a teremtés koronája.

Goethe a Faust bevezetőjében azt írja: „Szférái közt most és mindörökre / zengi a Nap versenydalát.”

 

Zene és lelki fejlődés

 

Bruno Walter, a jól ismert huszadik századi karmester azt mondta A zenéről és zeneszerzésről írt könyvében, hogy a szférikus hangok ősi zenéjét emberi füllel egyszerűen nem lehet hallani. Meg volt győződve róla, hogy ez a kiindulópont tette lehetővé számára, hogy megismerje és megértse a zene, mint az emberi lelkek feletti elementáris erő, lényegét és fejlődését. Azt mondta, hogy a szférikus zene hatással van az emberre; amióta csak ember létezik, a szervezete zenére és ritmusra mozog. Tehát az ember eredendően muzikális lény.

Ebben az összefüggésben Walter felismerte, hogy a zene része a kozmosznak. A zene fejlődését az emberi lélek fejlődéséhez vezette vissza és azt mondta, hogy ekkor kezdte belső adottságainak kibontakozását a kultúra többi területe felé is kiterjeszteni. A nagy zenei művek létrehozása megvilágítja a teremtés erejét – ami az ember számára is elérhető. A zene, tette hozzá Walter, a lélek nyelve, ami földöntúli erőket feltételez. A zeneszerző művét élő és szellemmel telt hangok által teljesíti ki.

Néhány zeneszerző tudatosan érzékelte a teremtés folyamatát a műveiben. Önmagukról egy bizonyos fokig úgy nyilatkoztak, mint a Magasabb Szférákból érkező ihlet csatornájáról. A zene ugyanakkor ily módon saját egyéni létet nyer. Bach és Mozart kétségtelenül magasabb rezgési szintekről kaptak ihletet. A szövegekben, amiket Bach a zenéjéhez megjegyzésként írt, a Soli Deo Gloria (a dicsőség egyedül Istené) szavakat olvashatjuk minden szerzeményének a végén. Beethoven ezt szertartásos megjegyzés formájában fejezte ki: „A Mennyek magasztalják az Örökkévaló dicsőségét; együttesen hirdetve az Ő nevét.”

 

A zene – üzenet

 

A zene – elhalkuló tónusok és örökkévaló ősi hangok – egy földön kívüli üzenet, ami egy mindent átfogó esszencia létére utal. Némely ember rájön majd, hogy az emberiségnek a zenén kívül aligha van más, közvetlenebb hozzáférése a logosz érzékeléséhez és működésének megértéséhez. Csak a zene ad nekünk bizonyosságot egy isteni, teremtő és szabályozó lény létezéséről.

Achim von Arnim a következőt írta a művészi folyamatról: „Az én birodalmam ott van, ahol a művészet az egyedül való természet; ott végtelen mértékben növekednek a gyökereim: visszanyúlnak a múltba, ahol minden elkezdődött és elhatolnak a jövőbe egészen addig a pontig, ahol a világ megújul majd – ott van az én hazám.”

Végül ismét Pitagorasz szavait idézzük, a szellem, lélek és test háromságának minőségére vonatkozóan, amelyek kölcsönös barátságban és testvériségben állnak egymással:

„Barátság Istenek és emberek között, áhítat és figyelmes imádat által, a tanok egymás iránt való barátsága, a lélek barátsága a testtel, a tehetséggel rendelkezők barátságossága mindennel szemben, ami híján van annak, a filozófián és annak szellemi szemléletmódján keresztül; barátság a különböző emberek között azáltal, hogy helyesen értik a természet fogalmát, a halandó test barátsága a saját belső lényével, a testen belül működő ellentétes erők megnyugvása és megbékélése által.”

back to home pdf share