get out

Utazás egy különbségek nélküli világba

back to home pdf share

A színek és az erkölcs

 

Gyakorlati szempontból szükség van arra, hogy különbséget tegyünk fehér és fekete között. Ennek a cikknek a tartalma, mivel fekete betűkből áll, világosan olvasható. Még akkor is, ha más betűszínre váltunk át, minden nehézség nélkül el tudjuk olvasni a szöveget. Ám ha fehér betűket használnánk fehér alapon, akkor semmit sem látnánk a szövegből. Ebben mindannyian egyetértünk.

Sőt ha fizikai téren vizsgáljuk a dolgokat, ez a gondolatmenet akkor is igaz: amikor nagyon melegünk van, akkor hűsre vágyunk, keresünk egy hűvös helyet, ahová elbújhatunk a tűző nap elől és megpihenhetünk az árnyékban, ahol talán még enyhe szellő is fújdogál. Ezzel szemben, és ezt mindannyiunk tapasztalata igazolhatja, kényelmes meleg helyet keresünk, meleg kandalló mellé vágyunk akkor, amikor odakint hóvihar tombol!

Az érzések és az erkölcs terén már bonyolultabb a helyzet. Általában úgy van, hogy bizonyos dolgok örömet szereznek nekünk, más dolgok viszont nem. Ilyen például az élet és a halál. Egy gyermek születését örömmel és boldogan ünnepeljük, ám amikor egy szerettünk eltávozik, akkor könnyekkel és kétségbeeséssel búcsúzunk tőle. A legtöbb kultúrában ez a fajta reakció gyökerezett meg, amit a viselkedés, ruhaviselet, egy bizonyos fajta és néha nagyon régi időkből származó zene és szertartás is kihangsúlyoz.

Ha rögtönzött barlangkutatóvá válunk és néhány részletet, amit a múlt legmélyebb rétegeiből ásunk elő, elemzünk, akkor valamiféle halvány felismeréshez jutunk ezen a téren. Képzeljük el egy olyan ember hagyományos portréját, aki az elemek kényének-kedvének van kitéve, akinek a kíméletlen napi valóság túlélésével kell szembenéznie. Az életet úgy tűnik két különböző pólus feszültsége alakítja: egyrészt a nappal, ami alkalmas a tervezésre és cselekvésre, eszközkészítésre, vadászatra, növekedésre, felfedezésre; másrészt az éjszaka a sötét égen ragyogó csillagokkal, éles fürkésző szemekkel, kiismerhetetlen vadonnal, valamint pihenéssel és álommal.

Ezeken a hosszú éjszakákon történeteket, teremtési mítoszokat mesélhetnek, amelyek választ adnak az alapvető kérdésekre. A legtöbb mítosz szerint az élet a sötétségből, a káoszból vagy vízből keletkezik. Ha tovább követjük a halvány felismeréseinket, rendkívül leegyszerűsítve, - elvégre csak kezdő barlangkutatók vagyunk! - azt vehetnénk észre, hogy a szerves fejlődésnek logikus útja van, fölfedezhetnénk valamiféle szerveződést egy apró törzs történetében, amelyiknek szükségszerűen védekeznie kell a közösséget fenyegető elemekkel szemben.

Például: „Ne öld meg a közösség tagját, mert ez nem jó. Inkább a közeli völgyben lévő másik törzs tagját öld meg!”

Azt mondhatjuk, hogy ezek a nagyon durva szabályok alakítják ki a kulturális fejlődést, az egyéni és a társadalmi viselkedést, egészen addig a pontig, amikor ezek a szabályok jól meghatározott erkölcsi előírásokká szilárdulnak. Ezeknek a hajlamoknak a mély gyökerei egyáltalán nem vita tárgyai és jól tudjuk, hogy az agyunk hajlamosabb olyan idegi megoldást választani, ami által energiát takarít meg, olyan hiedelmeket és bizonyosságokat hagyva hátra, amelyek nem változnak. Ezek közül az egyik legerősebb az, aminek köszönhetően a valóságunkat a jó és a rossz szembeállításán keresztül fogjuk fel. A jó természetesen fehér, fénylő, és világos mint a nap, tápláló, igaz, védelmező és pozitív. A gonosz többnyire fekete. A sötétség a bizonytalanság, az ismeretlenség helye, a halálé és az enyészeté.

Manapság az emberek többségének semmiféle kétsége sincs a színeket illetően: a fehér a Jó, míg a fekete a Gonosz! Robert Wyatt véleménye szerint így minden egyszerűbb. A fehér köpenyes orvost és a legutóbbi szuperhős történet feketébe öltözött zsiványát könnyű elhelyezni a megfelelő erkölcsi dobozba. Milyen jó, hogy rend van az értékítéletek polcán!

 

A közfelfogás megzavarói

 

Ha visszatérünk az emberiség történetének barlangjaiba, hogy néhány további, egy kissé jobban elrejtett lelet után kutassunk, rendkívül hasznos ereket találunk ahhoz, hogy a felszínes és kényelmes látásunk javuljon. Ezek közül az egyik egy többnyire egységesítő és dinamikus megközelítést kínál nekünk a két pólust illetően, amit vizsgálunk.

Az az ismerős jelkép, amivel a Tao-t általában ábrázolják, a két pólus között lévő kapcsolatot mutatja, ahol a fehér mező csökkenése lehetővé teszi a fekete mező fokozatos növekedését. Azt látjuk, hogy a fehér magként, illetve elvként megjelenik a fekete mezőben és viszont.

A régi, történelmi időkben, hála az azonos gondolkodás alapján való vizsgálatnak, ezt konjunkciónak, az ellentétek kapcsolatának nevezték (coniunctio oppsitorum).

Az emberi történelem során minden korban voltak olyan emberek, akik rámutattak a dolgoknak erre a párhuzamos látásmódjára.

Ezek az emberek megzavarják a közfelfogást, mivel azt merik állítani, hogy a két erő összedolgozik, együttműködik. Ezek a személyek talán mélyebb belátáshoz jutottak a Természet könyvét tanulmányozva, amelyből azt a következtetést vonták le, hogy a két pólus közötti alapvető együttműködés készteti a világot mozgásra, élettel hintve meg magát a természetet és minden teremtményét, beleértve az embert is.

Néhány példa talán segíthet ennek a tárgynak a vizsgálatában: a hó egyik feladata az, hogy takaróval vonja be a mezőket a növényzetet védelmezve. A hideg hótakaró alatt azonban… kellemes meleg van! Ismert az a tény is, hogy a tuareg népek forró italokat, például menta teát isznak, hogy el tudják viselni a nagy hőséget.

Ezeknek az anekdotáknak nem az a céljuk, hogy a valóság dialektikus nézetével ellenkező tételt állítsanak fel. Csak egy újabb szempontot szeretnénk felvetni a mellette, illetve ellene szóló állásfoglalásban.

Ne felejtsük el azonban, hogy az a mag, amiből a Tao jelképe erőt merít, az ellentétek együttműködésének az elve szerint működik. Ez arra késztet minket, hogy mérlegeljük annak a lehetőségét, hogyan használhatnánk a javunkra a két pólust, felismerve azok dinamikus kapcsolatát.

Nos lehet, hogy elvileg elfogadjuk ezt, de eszerint élni, beépíteni ezt az elvet az életünkbe, már sokkal nehezebb. Ha tegyük fel tévedünk, akkor igazságért kiáltunk, hogy helyrehozzuk ezt a tévedést. Az igazságosság egy bizonyos kódex szerint meghatározza, hogy mi jó és mi nem. (jó/rossz, igaz/hamis). A kódex olyan értékekben gyökerezik, amelyek a civil társadalom alapját képezik. Eredete beleveszik a történelmi időkbe, talán ahhoz az első primitív törzsi csoporthoz nyúlik vissza, amelyet fentebb említettünk.

Ezek a kódexbe foglalt, rögzült értékek elfogadható társadalmi helyzetet biztosítanak számunkra. Az erős, megosztott értékek sora teszi a társadalmat erőssé. Ezek a rögzített értékek azonban az értelmetlen ösztönöket nem fékezik meg teljesen, így megtörténhet, hogy igazságtalanságot szenvedünk, vagy okozunk másoknak…

Amikor igazságért kiáltunk, dialektikus módon látjuk a valóságot és nem vesszük figyelembe az okok egész sorát, ami az illető helyzetet előidézte (karma!). Ez azért történik így, mert állást foglalunk, azt gondolván, hogy nekünk van igazunk. De mihez képest van igazunk?

Próbáljuk meg másképp látni a dolgokat. Képzeljük el, hogy képesek vagyunk megfigyelni a körülményeket, amelyek miatt nem volt igazunk. Egy kissé magasabb nézőpontból szemlélve a dolgot, azt látjuk, hogy egy történet szálai fekete és fehér fonalakból szövődnek össze. Ha még jobban figyelünk, rájövünk, hogy a mi életünk kis története valójában mennyire összeszövődik másokéval és kiterjed időben és térben, ahol újabb történetek csatlakoznak hozzájuk. Hol kezdődött az igazságtalanság? Hogyan tudod megállapítani, hogy mi jó és mi rossz, amikor a fehér és fekete szálak oly szorosan összefonódnak? Hasonló helyzetre utalva, ismerjük az Arjuna és Krishna közötti híres párbeszédet, ami egy harcmező szélén hangzott el, ahol egy klánnak és egy egész uralomnak a sorsáról kellett dönteni, illetve állást foglalni.

 

Az utazás vége?

 

A kedves olvasók, akik abban reménykednek, hogy megoldást találnak ennek az utazásnak a végén, csalódni fognak. Valójában egy viselkedési előírás megbénítaná a személyes kutatást. Vizsgálati módszerünknek meg kellene állapítania, hogy hol keresse a tárgyalt téma gyökereit a mindennapi életben. Ha a barlangkutató megközelítés csak egy kicsit is visszhangra talált bennünk, arra hív fel minket, hogy tovább kutassuk a mélységeket mindaddig, ameddig csak a kíváncsiságunk vagy a dialektikus gondolkodás globalizációjával való elégedetlenségünk lehetővé teszi azt.

Visszatérve ezekből a mélységekből talán osztozhatnánk Robert Wyatt szavaiban, vagy egy új távlatot adhatnánk a világnak.

back to home pdf share