mirror

Művészet és tudatosság, avagy utazás önmagunkba 5. rész

back to home pdf share

Az utazás vége

 

500 év után az utazás véget ért. A föld nem egy sík lemez, hanem gömbölyű. Láthatjuk kívülről a műholdképek segítségével – noha csak a képernyő sík felületére vetített képként. A fényképek és a filmek lehetővé teszik a számunkra, hogy „objektív módon” rögzítsük az időt. A filmek elmúlt események dokumentumai és egy videó kamera segítségével mindenki megfigyelheti magát kívülről és minden oldalról, ami régebben csak részben volt lehetséges, és csak egy tükrökkel ellátott teremben.

Az álláspont és a távlati pont között lévő megfigyelési teret utak és kommunikációs csatornák hálózata hidalta át. Ez egy olyan kizárólagos hellyé vált, amelynek kezdete és vége van, mint egy versenypályának. Ily módon a nézőpont térbeli dimenziója az időbe tevődött át. Az álláspont és a távlati pont azonossá vált. Az ember többé nem tud kikeveredni belőle. Előre haladt és most önmaga mögé kerülve saját maga hajtóerejévé vált. A háttérből irányítja magát és megpróbálja újraalkotni önmagát a saját szűk látókörű én-képe alapján. Ehhez rendelkezésére állnak az eszközök. Ahelyett, hogy „átélés által fejlődne”, formál és tervez. Ahelyett, hogy lényének mélyét és a lelkét engedné fejlődni, a felszínt fényesíti. A belső munka helyett külső hatások elérésére törekszik. Ennek azonban nem kell így lennie. Talán ha Platón barlangjára vetünk egy pillantást, találunk valamiféle kiutat.

Mi lett Platón barlangjából? Hogy néz ki a belátás útja napjainkban?

 

Platón barlangja ma

 

Amikor Platón megírta a barlang-hasonlatát, minden olyan volt, amilyen korábban mindig. Ez 2400 évvel ezelőtt történt. A belátás belátás volt, a dolog dolog, az mesterség mesterség és a festőművészet művi volt. Utánzás és bűvészkedés volt csupán, de elég jó ahhoz, hogy megmutassa miszerint az érzékelhető élet nem egyéb, mint a láthatatlan, ám létező valóság tükröződése.

Platón barlangja manapság nagyon kényelmessé vált. Hatalmas haladást láthatunk. A béklyók, amelyek a lakóit fogva tartották, most nem durva vasláncokból állnak, hanem különböző kábítószerek keverékéből.

A legtöbb barlangnak saját világítása van. Egy apró, időnként elhalványuló egyedi nap világítja meg. A barlang falait hatalmas képernyők borítják, amelyen minden, ami odakint más időben, vagy ugyanabban az időben de másik barlangokban történik, látható, elmenthető, visszaidézhető és bármikor fogyasztható. Az éjszaka nappallá vált. Ez nagy eredmény! Az emberiség reménybeli megvilágosodása legalábbis világossággá vált.

A legizgalmasabb fény most közvetlenül a barlang falából jön. Ugyanez a helyzet a Nappal kapcsolatos ismerettel is, ami többé már nem a belátás és megvilágosodás jelképe, hanem egy kozmikus, nukleáris reaktor, ami a saját anyagából él. Platón árnyai átalakultak. Fényes alakokká, hősökké, csillagokká és bálványokká váltak. Egy gigantikus és zseniális fejlődés ment végbe ebben a barlangban anélkül, hogy a lakóinak meg kellene fordulniuk ahhoz, hogy a belátás fáradtságos útjára térjenek. Ehelyett, úgy tűnik, a találékony emberiség Platón barlangjának jelképét útmutatásként használja ahhoz, hogy a barlangon kívül felfedezhető csodákat betelepítse magába a barlangba. A tárgyak mögött lévő tüzet, azt a világosságot és tudást, amiről azok beszéltek és tanúskodtak, akik egyszer már kikerültek a barlangból, intelligens módon újrateremtették.

A legvalószínűtlenebb dolgot sikerült létrehozniuk, nevezetesen a belátást és az elképzeléseket, sőt magát a világosságot is árnyakká alakították át, és az árnyékvilág szolgálatába állították.

Ily módon a barlang képe megfordult. A barlang falán többé nem tűnnek föl árnyképek, hanem maga a fal lett megvilágítva fényszórók és reflektorok segítségével.

Most, hogy a barlang falai sugároznak és vibrálnak, az árnyékok már nem előttünk vannak, mint a barlang-hasonlatban, hanem mögénk kerültek. Ha ma megfordulunk, akkor az első dolog, amit megpillantunk nem a tárgyak mögött égő tűz, ami előtt a tárgyakat mozgatják ide-oda, hanem a saját megnyúlt és reszkető árnyékainkat látjuk. Manapság a virtuális dimenziók túlexponált barlangjaiból kivezető út csak a saját árnyékunkon keresztül vezet.

 

Az illúzió súlyosbodott

 

Vajon hová érkezünk, ha a villódzó árnyakat többé-kevésbé magunk mögött hagytuk? Nos, természetesen a szabad, friss levegőre, a természetbe. A régi barlang-hasonlatban ez is csak egy illúzió, nemde? De mi történik? A „természet illúziója” néhány problémát vet fel. Mivel az ózonszint túl magas, ezért a napsugárzás veszélyezteti a biológiai sokszínűséget. Az egykor vad és fenyegető környezetet most az ember uralja és a vadállatok rendkívüli sokasága többé már nem vadon él, hanem állatkertekben etetik vagy mi esszük meg őket. Tehát nyilvánvalóvá vált, hogy itt megint egy súlyos illúzióról van szó.

Manapság hol találhatjuk meg a barlangból kivezető utat, amikor a világ történései a média hatalmas show-műsorává váltak, egy vibráló gettóvá, amelyben a szerencsétlenségek kettős jellegűvé váltak, egyrészt döbbenetté, másrészt szórakoztatóvá, és nem tudjuk, vajon nem a televízió producerei indítják-e a háborúkat a nagyobb nézettség kedvéért, hogy aztán lelkesen békéről, helyreállításról és emberbaráti segítségről közvetíthessenek? Ily módon az embereket a jó és a rossz csapdájában tarthatják, érzelmeket szítva bennük, hogy aztán megfejjék őket, amíg a kimerült emberek többé már nem képesek sem a békét, sem saját magukat meglelni, hanem félelem és remény közt hánykolódnak egy kétségbeesett, értelmetlen forgatagban. De talán a legtöbbünk ezt akarja, az emberek világszerte ragaszkodnak a kényelmes barlangjukhoz. Ezt végül is tiszteletben kell tartani. Mindazonáltal vannak mások, akiket nem elégít ki az, hogy kiszipolyozott felhasználóvá váljanak. Tehát felmerül a kérdés: hol és hogyan találhatjuk meg a kiutat Platón újfajta barlangjából, amikor az olyanná vált, ahogy fent leírtuk, ha az álláspont és a távlati pont azonossá vált és a belátáson alapuló megvilágosodás helyett tudás általi felvilágosodáshoz jutottunk?

Létezik azonban kiút. Ami inkább egy befelé vezető út. Nem „hátsó”, hanem „belső” út, ami az ember középpontjába, a szív mélyére vezet. Ezt azonban még nem fejlesztettük ki. S nincs navigációs rendszer, ami oda vezet. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a kulcsot hozzá, amit senki más nem tud használni, ez az illető saját, külön bejáratú kulcsa, ami sehová máshová nem illik. Arról van szó, hogy meg kell találni ezt a kulcsot: vagy inkább létre kell hozni és használni kell. Az észszerű-tudományos és érzelmes-vallásos intelligencia mellett létezik egy művészi intelligencia is, az a képesség, hogy az ember a nézeteit és az erőit arra használja, hogy a szellemiség és az isteniség felé nyisson utat magának. Ez úgy hangzik, mint valamiféle ellentmondás: ahhoz, hogy legyőzzük az ént, nem marad más hátra, – a Parszifal név is erre utal, – mint hogy áthatoljunk az én közepén.

 

 

(folytatjuk)

 

back to home pdf share