sun

Ifjúság

back to home pdf share

Az ifjúságról azt mondják, hogy éretlen és bohó. Ha jól meggondolom a dolgot, hol és mikor nőttem fel? Felnőttem egyáltalán vagy ez még hátra van?

Az emberi élet egyáltalán nem egy egyirányú folyamat, aminek kezdete és vége van. Időről időre valami új dolog került az utamba, valamiféle ajánlat, irányváltás, belátás. Egyfajta tűz, ami újra és újra fellángol. Új könyvek, új emberek. Na meg a tetteimmel kapcsolatos újabb tréfák és megjegyzések, melyek néha keserűek, néha tanulságosak, útmutatóak. Elmaradt barátok, akik helyett újak jöttek – és mentek. Míg aztán – teljesen hirtelen – egy újabb ajtó nyílt meg előttem.

Ezenkívül egyfajta mintát, valami vezérfonalszerűséget is kezdtem észrevenni. Noha ez nem mindig az volt, amire vágytam, vagy amit vártam. Gyakran azt gondoltam, hogy elértem egy pontot, ami a mondat végét jelzi, de aztán kiderült, hogy ez megint csak egy vessző. Soha semmi sem teljesült be igazán, legjobb esetben elhaladtam a dolgok mellett, talán egy kissé áthelyeztem a határvonalaimat – ha egyáltalán voltak.

A lényeg, amit mi „én”-nek nevezünk, mindig ott volt, beleértve mindent ami vele jár – és ami körülötte forog. Mintha egy kaleidoszkóp lenne, hol harcmező, hol nyomortelep, hol meg egy békés táj, boldog otthon-érzéssel. Néha pedig eszeveszett repülés a semmibe.

Jövés-menés, utazás és megérkezés. Ezek mind egy folyamatra utalnak, az idő múlására. Ha azonban visszanézek egy pillanatra, valahogy hiányérzetem van. Gyermekkor, ifjúság, éretté válás, ezek egy életút állomásai, de úgy érzem az én életem szempontjából mindez nem fontos. Ez az egész múlt forgatókönyvszerűnek, egy pontra irányulónak tűnik. Mindig egy új holnapra irányul. Nem tudom, hogy nevezzem. Talán az „elmúlás” szó illik rá?

Talán jobb, ha nem is adok nevet neki, mivel a „ma” mindig új, egyedi, tegnap és holnap nélkül való.

Az örökkévalóság egy kacsintása, amelyben egy másodperc töredéke alatt megismerhetem az egész lényemet. Vendégként? Nézőként? …vagy önmagamként? Valamiféle bizonytalan izgalom kitér mind a kérdés, mind a válasz elől. Valahol bennem van azonban valami, ami tudja...

A lényeg mindig az a láng, ami feledékeny hordozóként énrám is, rám van bízva. A hűséges kaleidoszkóppal, mint keresővel együtt. S minden józanész dacára, két kétségbevonhatatlan bizonyság egyengeti az utamat mindmáig: az, hogy vezetnek és védelmeznek – valamint a hála állandó, szinte kitörő öröme.

Az igazi éretté válás maga az örök ifjúság.

back to home pdf share