Mint a tétovázás felfűzött gyöngyei
A virág-szellem ösztönzésébe merülve
Mérlegelik és fontolgatják,
Mit kéne tenniük.
Követnünk kellene őket a hullásban
És rothadásban, ahogy a sors sejteti
Vagy inkább kapaszkodjunk az ágakba szorosan?
Kifogni a szeleken
Elhagyni az időt örökre
Tagadjuk meg a sorsot egyszerűen
És hagyjuk el azokat, akik csak azt birtokolják
Amit szereztek, és semmi mást
Félnek a káprázat elvesztésétől,
Akaratlanul
A jövő szelleme után kutatnak
Ahova a szem nem ér el, s amerre láb nem tapod
Levélként lehullni lenne hát legjobb …?
