Ralph

Ralph és a Kommunikáció földjén tett utazás

back to home pdf share

A kommunikáció valójában már az elején rosszul kezdődött. Ralph burokban született („Tiszta koszmó voltál, amikor megszülettél” - mondta az anyja.) Az anyatej elmaradt, Ralphot üvegből táplálták. Erre az érzékeny teste égő, vörös ekcémával válaszolt, ezért tetőtől talpig sötétbarna, kátrányos kenőccsel kenték be. Az orvos előírása szerint csöveket húztak mindkét karjára, hogy ne vakarózzon. Ez a kis ragacsos, sötétbarna, visító szörny a két merev karjával nem kapott tehát anyai dédelgetést, nem csoda, hogy rögtön magányossá vált.

Amikor Ralph kétéves lett, és mindig korán ébredt, reggel a szülei beengedték az ágyukba, mint ahogy annak idején az idősebb testvéreit is, ám azok szépen elaludtak a szüleik mellett hüvelykujjukat szopva, Ralph viszont a fejükön ült, és a szemöldöküket húzogatta.

Nem volt könnyű vele, és amikor elkezdett beszélni, a helyzet csak rosszabbodott. Semmit sem fogadott el, amit az emberek mondtak, és olyan kérdéseket tett fel a szüleinek, amivel azok nem tudtak mit kezdeni, ezért sokszor lettek dühösek. A kis Ralph meg azt nem értette, hogy őszinte, kíváncsi kérdései miért bosszantották fel őket. Visszahúzódott hát, és igyekezett a lehető legnagyobb csendben maradni. A felnőttek azonban – és hamarosan a testvérei is – mindig találtak valami okot arra, hogy elégedetlenek legyenek, ha Ralphról volt szó.

Ralph mindezeken sokat gondolkodott. Ó, néha persze sokat is beszélt. Folyton próbálta megszerettetni magát, de a felnőttek nem találták kedvesnek, csupán intelligensnek.

Az általánosban Ralph földrajz órán azt tanulta, hogy a Kommunikáció földjén él. Ez a szó semmit nem jelentett számára, még akkor sem, amikor jól megmagyarázták. Földrajz órán ezért csak azt hallgatta, hogyan beszélnek egymással a társai, hogyan reagálnak dolgokra, mit szeretnek, és hogyan érvelnek. Különösen ez utóbbi keltette fel nagyon az érdeklődését. Mindaz, amit az emberek, fiatalok és öregek, hittek és mondtak, bár teljesen abszurd volt!

Mivel Ralph tényleg nagyon intelligens volt, sose kapott gyenge jegyeket, még akkor sem, ha nem csinálta meg a házi feladatot. A körülötte lévő emberekkel való kapcsolata igen lanyha volt. A barátai amiatt panaszkodtak, hogy mindig kitalál valamilyen játékot, a tanárok meg úgy gondolták, hogy nem ő írta a fogalmazásait, és ki is nevették, amiért valakinek a jelenlegi véleményét összevetette azzal, amit az illető az előző években mondott.

Úgy tűnik, az emberek különféle csoportokra oszlanak, gondolta Ralph. Az egyik csoport semmit sem tud a másikról, és így a legfurcsább vélemények születnek, amik egyáltalán nem illenek azokhoz, akik mondják. Ralph néha megpróbált hosszabb beszélgetést kezdeményezni, csak hogy szeressék, de ez a szerep egyáltalán nem okozott örömet neki. Néha járt valakivel, de a dolog nem tartott sokáig, és egy idő után megint azt érezte, hogy kilóg a sorból. Sohasem kért elnézést a sikertelen kommunikáció miatt, ezért egyre kevesebben vettek róla tudomást.

Persze, szenvedett az egyedülléttől. Így érezhet egy fiatal kakukk, gondolta Ralph, vagy a rút kiskacsa. Bárcsak hattyú lehetne, akkor legalább lenne esélye a boldogságra.

Mindezek ellenére makacsul kitartott a Kommunikáció földjén való utazása során. Mostanra már megtanulta, mit jelent maga a szó, és itt-ott javított a beszélgetési technikáján, de így sem nagyon sikerült kapcsolatot létesítenie.

Mire Ralph az ötvenes éveiben járt, hazájának egy igen zord vidékére vetette a sors. Rendre olyan mezőkön kószált, ahol jellegzetesen hosszúkás, domború kövekre talált, amiken megpihent egy kicsit. Különös, de ezek a kövek meleget árasztottak magukból. De azokból is egyre kevesebb lett, és a végén nem látott mást, csak magas, jeges hegycsúcsokat és romos, düledező házakat, ahol már hosszú ideje senki sem lakott. Ralph átmászott és átcsúszott közöttük, mivel nem tehetett mást. Tovább kellett mennie, akár akart, akár nem.

Amikor elfogyott a vize, és többé semmi ehetőt nem talált a fagyos vidéken, Ralph elhatározta, hogy lefekszik egy öreg viskóban és egyszerűen hagyja, hogy meghaljon. Bármivel próbálkozott, soha semmi sem sikerült neki… Sokféle képessége volt, de azokat nem tudta kihasználni. Honnan tudhatta volna, hogy már különféle magok indultak sarjadásnak benne? Minden halottnak és meddőnek látszott.

Ralph nem halt meg. Szörnyen szomjas volt, mégsem halt szomjan. Rettenetesen korgott a gyomra, de nem halt éhen. Amikor eltelt néhány nap, és még mindig életben volt, nagy nehezen összeszedte magát, és kimászott a kunyhóból, hogy igyon egy kis havat és leveleket egyen. Hatalmas volt a meglepetése, amikor kint nem az ismerős, elhagyatott, hideg táj fogadta, hanem egy napfényes mező, ami fölött mindenféle színes fényszalagok mozogtak ide-oda. Az egyik fényszalag egyenesen a saját szívéből indult ki. Ez csak valamiféle hallucináció lehet, gondolta, de akármi is, csodálatos! A szívéhez vezető fényszalag mentén egy fiatal nő közeledett felé, aki mindkét kezével követte a fényszalagot. Valószínűleg vak, gondolta, mégis úgy tűnt, mintha a nő is látta volna őt. Amikor már csak pár méterre járt tőle, hangosan felnevetett. Ralph nem hitt a szemének, csak pislogott. A nő azonban nem tűnt el, sőt meg is szólalt: „Biztosan szomjas és éhes vagy. Ugye, a Kommunikáció földjéről jössz? Kemény leckéid lehettek! Igen, ne nézz olyan döbbenten, itt mindenki megjárta már ezt az utat.”

„Mindenki, aki itt van? De…” aztán Ralph meglátta a többieket is. Mindnek a szívéből egy szalag indult ki egy másik emberhez, és a fűhöz, a virágokhoz, a fákhoz és a vízhez. Valójában az egész egy nagy fénytó volt, amiben minden mozgott és fénylett, de mindennek megvolt a kontúrja is. Milyen szép…

Egy fiú közeledett tálcával a kezében, amin poharak és tálak voltak tele ismeretlen, finom italokkal és ételekkel. Ralph mohón hozzálátott az evéshez és az iváshoz, a többiek meg mosolyogva nézték. Azután hosszú beszélgetések következtek, számára hihetetlenek. Igazi beszélgetések voltak, melyek nem vezettek sértődésekhez. Felismerések születtek belőlük és nagy öröm, komolyság és nagy elmélyültség.

Ralph hirtelen döbbenten szólalt meg: „Mégis csak meghaltam.”

„A válasz igen is, meg nem is. Bizonyos szempontból meghaltál, másrészt viszont megszülettél. Sok szenvedésen mentél keresztül, és magányos voltál. Mivel nem tudtál kijönni a többiekkel, elkezdtél sokat gondolkodni, és észrevetted, hogy mi a rossz a világban. Az, hogy az emberek valójában alszanak. Talán úgy érzed, el kell mondanod, hogy mi minden történt veled, de nincs rá szükség. Mi mindezt tapasztalatból tudjuk. Még akkor is, ha nincs két egyforma utazás, nagyon sok a közös vonás. Mi itt tanulunk a tapasztalatból. Tudást merítünk mindabból, ahogy az emberek egymással bánnak, amilyen okfejtést használnak, és hogy miért nem jutnak előbbre. Mi olyan sokáig tartózkodtunk a Kommunikáció földjén, hogy senkinek sem kell semmit mondania róla.”

Ralph hirtelen közbevágott: „Ez a Világosság földje? Néha azt álmodtam, hogy ott vagyok.”

„Nem, ez nem a Világosság földje. Az még sokkal odébb van. Most a Kapcsolat földjén tartózkodsz, és itt újszülöttnek számítasz. Még segítségre van szükséged a fejlődéshez. De kiválóan alkalmas vagy arra, hogy felébreszd az alvókat, és segíts az álmodóknak. Ezért tartott olyan sokáig a nevelésed.”

„Nevelés? Hát az nevelés volt? És miért nem tudtam róla?

„Várj és figyelj, majd mindent elmondunk. Először is elvezetlek a szobádba. Ott töltheted az éjszakát, de nem alhatsz. Mi itt nem alszunk. El kell azonban csendesedned, és amikor elcsendesedsz, megjön a bölcsesség. És mi más a bölcsesség, ha nem élő dolog? Ha nem sugárzik és dolgozik? Mi értelme lenne annak, ha itt ülnél bölcsen, és nem csinálnál semmit?”

A nő komolyan nézett Ralphra: „Te úgy érezted, egyedül vagy, de mi minden lépésedet követtük, és támogattunk belülről, ha szükséged volt rá. Nem emlékszel azokra a pillanatokra, amikor hirtelen bátorságra kaptál megint, bár a körülmények nem változtak? Egyedül érezted magad, de amint látod, itt senki sincs egyedül, egyek vagyunk, még a Kommunikáció földjén is. Hidd el, ha bölcs leszel és kipihened magad, rájössz majd, hogy az összes álmodó, akikkel beszéltél, fel fog ébredni, ahogy te, és ugyanúgy kapcsolatépítővé fog válni, ahogy most te. Még a legmélyebben alvók is, akiket meleg köveknek éreztél, kapcsolatban állnak egymással, ahogy mi is, mindannyian. Azok a magányosak, akik egyedül vannak. A fényszalagok, melyek számodra még újdonságot jelentenek, mindenütt ott vannak, minden embert és minden teremtményt, állatot, növényt és ásványt összekötnek. Minden kapcsolatban áll egymással, még ha az emberek nem is tudnak erről. A szíved mélyén mindig is tudtad ezt. Azt is, hogy a tudásnak, az életnek a valódi hordozója a Szeretet. Most elég ennyi. Gyere velem, elvezetlek a szobádba.”

Ralph összezavarodva, de kimondhatatlan várakozással telve követte új barátját a szállására: a bölcsődébe.

back to home pdf share