A francia filozófus és misztikus egész életében a szellemi választ kereste a világ állapota felett érzett kétségbeesésére.
Filozófiai tanulmányai és az azt követő tanári karrierje után politikailag elkötelezte magát, és belépett a szakszervezetbe. Egy jobban működő világért küzdött, amelyben az emberek nem csak dolgozó robotok; egy olyan világért, amelyben az emberit a művészetek és továbbképzések táplálják. E célból ingyenes tanfolyamokat és esti beszélgetéseket tartott a gyári munkások számára, megpróbálva összeegyeztetni a szellemi és fizikai munkát egymással.
Ez idő alatt egy év fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy megismerje az ipari munkakörülményeket. Erőfeszítései azonban meghaladták fizikai és szellemi erejét, ezért felhagyott ezzel a próbálkozással.
A II. világháború eseményei által fenyegetve egyre inkább saját szellemi otthonát kereste. Így a szanszkrit nyelv tanulmányozásába kezdett, Pitagorasz, Platón, a manicheusok tanításaihoz és mindenekelőtt a katárok szellemi mozgalma felé fordult. A katárok világnézete illeszkedett a saját gondolkodásmódjához. Véleménye szerint a katárok voltak Platón gondolkodásának, az ezoterikus doktrína és az eredeti misztériumok örökösei. A Katár Egyház volt a Tiszták Egyháza, amely elutasított mindent, amelynek bármi köze is volt az erőszakhoz. Simone Weil vonzalmat érzett a katárok aszkétizmusa iránt, mivel ő maga is elutasította a materiális életet.
A katárok a középkorban éltek Franciaország déli részén, Languedocban, és az idő tájt „bonnes hommes” -nak hívták őket, jó embereknek. Aki e közösség tagja lett, feladta magántulajdonát. Testvéreiket és embertársaikat munkával és ápolással szolgálták, visszavonult szellemi életet éltek, és szellemileg azokról is gondoskodtak, akik kapcsolatba kerültek a közösséggel. János Evangéliuma állt szellemi irányulásuk középpontjában.
Simone Weil ezt írja 1939-es, a Languedoc kultúrájáról szóló filozófiai tanulmányában, melyet ő „Genius Occitanic”-nak, „Le Génie d’Oc”-nak hív:
„A Krisztus utáni századokban csak egyetlen alkalommal létezett egy mediterrán kultúra, amely ha esélyt kapott volna, talán annyi szabadságot és szellemi kreativitást valósíthatott volna meg, mint az ókori Görögország: ez a Katárok Languedoc-ja.”
A katárok felszabadító mozgalmát a XIII. században a pápa és a francia király koalíciója söpörte el üldözéssel és népirtással. A szerző nyers szavakkal ítélte el a történteket.
„Szükség a gyökerekre” – az emberi lélek szükséglete
Nagyon szomorú, hogy Simone Weilnek 1942 májusában el kellett hagynia Franciaországot üldözött zsidóként a háborús események miatt. Először szüleivel együtt Amerikába utaztak. De 1942 novemberében visszatért Európába, és Londonban telepedett le.
Ott megpróbált aktív szerepet vállalni az Ellenállásban, de ez nem sikerült a tervei szerint. Kiadta a „Begyökerezettség” című művet, amelyben kidolgozta a társadalmi, politikai és közösségi magatartás irányelveit. Az írásban a hangsúly az emberi lélek figyelembevételének szükségességén volt. Munkájában ezeket a spirituális igényeket olyan értékekkel magyarázta, mint a rend, szabadság, engedelmesség, felelősség, egyenlőség, biztonság és igazság.
Gondolatai nagyon különlegesek és szokatlanok voltak, és messze megelőzték korát. Néhány jelentős pszichológiai állítást tartalmaztak, és nagy pontossággal lettek megfogalmazva. Sokan Simone Weilt tartják a modern társadalmi-politikai gondolkodás úttörőjének éles eszű elemzései és nonkonformista nézetei miatt.
Weil a „felelősség”-ről és a „szabadság”-ról
Szükségszerűség és felelősség, az érzés, hogy valaki hasznos, hogy nélkülözhetetlen, ezek az emberi lélek életének szükségletei. Ebben a tekintetben teljes kifosztásnak lehetünk tanúi például munkanélküliség esetén; még akkor is, ha a munkanélküli megkapja a szükséges segélyt. Minden embernek meg kell értenie létének értékét és hasznosságát annak a tudatával, hogy munkájával hozzájárul a közösséghez.
Simone Weil szerint a „szabadság” kifejezés magában foglalja a választás lehetőségét. A lehetőséget az adott valóságon belül. Az emberi közösségben élés közös előnyei korlátozzák ezt a választást. A mindennapi életben a szabadság így mindig korlátozott. A tudatban a szabadság teljes és korlátlan lehet.
Az írás a platóni ideák elméletén alapszik, amellyel Platón megpróbálta hihetően megközelíteni a lélek halhatatlanságát. Azt a következtetést vonta le, hogy az ember rendelkezik azzal a veleszületett képességgel, hogy emlékezzen isteni eredetére. Platón azzal is érvelt, hogy az állam feladata, hogy lehetővé tegye a polgároknak a filozófiai oktatási programokban való részvételt, hogy felismerjék valódi sorsukat, és így megtalálják az irányokat életük központi kérdéseiben.
Miután a háború a gyökereiktől megfosztotta őket, Simone Weil szerint az embereknek ismételten kapcsolódniuk kell olyan értékekhez, mint a szülőhaza, nyelv, kultúra, foglalkozás, lakóhely. Az ilyen kötelékek hiánya a gondolkodó véleménye szerint a „gyökértelenség vagy hontalanság” betegségéhez vezet. Weil a „Begyökerezettség” című könyv második részében a „hontalanná válásról” ír: a hontalansággal ellentétben az ember gyökerei valószínűleg az emberi lélek legfontosabb és leginkább alábecsült szükséglete.
Mert az embernek gyökere van a valódi, aktív és természetes részvételén keresztül egy olyan közösségben, amely életben tartja a múlt egyes kincseit és a jövő bizonyos céljait. Ezt a részvételt a hely, a születés, a foglalkozás és az ismerős környezet jellemzi. Minden embernek az ilyen gyökerek sokaságára van szüksége.
A katárok modellje
Kutatása során a katárok élete és tettei inspirálták Weilt, amik társadalmi és szellemi példaképeivé váltak. Ő maga is úgy döntött, hogy az erőszakmentesség és a mértékletesség elveinek megfelelően él egy magasabb rend tágabb értelmében, ami engedelmességet jelent az örök törvények számára, melyek a legbelső lényünkben rejtőznek. A szellemi értelemben vett szabadságot, ahogyan a katárok látták és megélték, a szellemi tudat megőrizte, és az isteni erőkből születik. Ez egy olyan állapot, amely akkor nyilvánulhat meg, amikor a szellemi tudat átveszi az uralmat az anyag felett.
Weil szabadságfogalmát most felváltotta az engedelmesség fogalma. Számára ez a fajta szabadság végül egyensúlyt teremt, és ez az egyetlen hatalom adatik annak, aki megéli.
Végül rájött, hogy sem politikai, sem forradalmi tevékenység nem adja meg a keresett választ. Különösen azért, mert őt magát teljesen áthatotta az erőszakmentesség gondolata.
Simone Weil 34 évesen, 1943. augusztus 24-én halt meg Londonban, az éhezés és a tuberkulózis következtében fellépő szívelégtelenségben. Széleskörű és rendkívüli munkát hagyott hátra. A legtöbb írása csak halála után jelent meg. Gondolatokat és szövegeket tartalmaznak filozófiáról és kultúrfilozófiáról, teológiáról és miszticizmusról, valamint társadalmi reformokról és szociálpolitikai kérdésekről szóló értekezéseket is.
Idézetek Simone Weiltől:
„Nem az egyéni ember szereti a felebarátját, hanem benne lévő Isten szereti a felebarátot.”
„Még a világ szépségének szeretete is csak az isteni szeretet utánzata, mely megteremtette a világegyetemet.”
Hivatkozások:
Simone Weil: Begyökerezettség – Előhang az emberi lénnyel szembeni kötelességek nyilatkozatához
(L’Enracinement – Prélude à une déclaration des devoirs envers l’être humain, 1943)
Angelica Krogmann: Simone Weil, Reinbek 1970
Ulrike Voigt: Misztikusnők: A spirituális nők ereje, Stuttgart 2017
(Mystikerinnen: Die Kraft spiritueller Frauen)
