Delphi

Szabadság utáni vágy

back to home pdf share

A legtöbb ember vágyik a szabadságra. Ez életünk minőségének az alapköve. Minél több szabadságot élvez az ember, annál elégedettebbé válik. Az egyik ember azért boldog, mert szabadon mozoghat és nem kell tolószékben ülnie. A másik utazás által élvezi a szabadságát. A harmadik pedig a tudományos kutatómunkában.

Sokféle lehetőség van arra, hogy az ember teret adjon egy bizonyos fokú szabadságnak.

Ez a szabadság azonban korlátozott marad és azokhoz az alapvető feltételekhez van szabva, amelyekben élünk. Milyen fantasztikus lenne, ha még jobban ki tudnánk használni a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, gondolják az emberek.

Szinte mindenki a napi élete és a szokásai csapdájában él. Ott van például a gazdasági rendszerünk nyomása, lázas feszültségeivel, melyek egyre erősebbek. Az öregek azt mondják: „régen minden más volt, az embereknek több idejük volt.” Ha még régebbre megyünk vissza, például a régi Görögországba, a gondolkodók és filozófusok világába, ott az emberek csak napi 4 órát dolgoztak. Ha ennél többet kellett dolgozni, az már durva és embertelen dolognak számított.

Manapság szinte mindenki egész nap dolgozik és legtöbb esetben mindkét szülő. A gyerekek óvodába vagy iskolába járnak, a szülők csak annyit foglalkoznak velük, amennyire az idejük engedi. Sokak számára ez leginkább az életben maradás kérdése. Annak ellenére, hogy anyagilag jól élnek, a félelem, rettegés és aggodalom csapdájában sínylődnek. S legtöbbször csak a tv vagy a számítógép nyújt a számukra némi pihenést és kikapcsolódást.

A média a híreivel és reklámjaival összeköti a gondolkodást az észleléssel. Anélkül, hogy bárki észrevenné, egyre kevesebb tér jut az ember személyisége, önvalója számára. Az ember csak arra reagál, ami előtte van, ami feléje áramlik. Még az intelligens emberek is a médiából halászott véleményeket szajkózzák és felszínes érzelmekkel rendelkeznek.

Hogyan lehetséges, hogy a tudatunk ennyire kisiklott és ilyen erős börtön-erődöket építettünk magunk köré?

Ez vajon társadalmi előírás vagy üzleti struktúra eredménye?

Ez egy kollektív jelenség. A legszorosabb módon össze vagyunk kötve és együtt járjuk az emberiség útját.

Hagyjuk, hogy izgatottakká, túlfűtöttekké váljunk, hagyjuk sodortatni magunkat, hagyjuk, hogy a félelem nyomást gyakoroljon ránk… teljesen össze vagyunk kötve egymással. S szünet nélkül bombáznak minket a benyomások. Így aztán nem élünk, hanem élnek velünk.

Nos, miféle szabadságra vágyik a mi legbensőbb lényünk? Miért nem fordulunk befelé, ahol a szabad akaratunk gyökerei vannak? A minket körülvevő körülmények és figyelem elterelések ellenére egy olyan útnak szentelhetnénk magunkat, ami az önvalónkhoz, egy belső autonómiához vezet.

Szabadságvágyunk egy jeladás, ami a „szabadság birodalmából” érkezik hozzánk, a bennünk rejlő „szellemi univerzum” hívása. Ebben a világban sohasem érhetjük el a valódi szabadságot. Vágyakozásunk és kielégületlenségünk sohasem szűnik meg. Viszont összekapcsolódhatunk a belső birodalommal, átadhatjuk magunkat neki és életünket az ő „utasításai” szerint élhetjük, melyeket a szívünkön keresztül foghatunk fel.

Ha összekapcsoljuk magunkat az isteni önvalóval, akkor feloldjuk az ego szabadságát és elnyerjük az abszolút szabadságot, egy belső boldogságot minden küzdelem, manipuláció és kettősség közepette.

S EZ az emberiség útja is. Néhányunknak előre kell mennie példaként, hogy mutassa az utat.

 

back to home pdf share