Ahogy az utcákat járom, a tekintetem időről időre az utamba kerülő emberek arcára téved. Ezek az emberek folyton egy kis négyszögletű képernyőt bámulnak. Gyakran látom, hogy az üzenetváltás milyen érzelmeket tükröz az arcukon. Abban a pillanatban egy másik világban élnek.
Többrétegű világban élünk. Egyik világ a másikban. Némelyiket külső világként érzékeljük. Másokat belső világként: teremtünk, tapasztalunk, elmerülünk vagy éppen eltűnünk bennük. Amikor találkozom veled, mindezek a világok tudatos és tudatalatti gondolatok és energiák tűzijátékaként csapnak össze.
A világoknak ebben a végtelen erdejében vannak olyanok, amelyeket nem mi teremtettünk és amelyekhez érzékszerveink sincsenek. Ezek a birodalmak túlnyúlnak időn és téren. Ha emberek megpróbálnak gyökeret ereszteni ezekben a világokban, kapcsolatba kerülni velük, akkor idővel bennszülötté válnak bennük. Tevékenységeik nyomot hagynak a mi világunkban, mint a lábnyomok a porban. A nyomok lassan elhalványulnak, néha azonban évezredekig is fennmaradnak. Azok, akik ilyen tevékenységben vesznek részt, megpróbálnak olyan tartós hatású impulzusokkal dolgozni, amelyek az örökkévaló birodalmakból származnak. Ezek az emberek arra törekednek, hogy az örökkévalóságot szolgálják az idő világában. Idővel és gyakorlással ez a kapcsolat finoman növekedhet. Így amikor két olyan ember találkozik, akik közül az egyik már belegyökerezett az örökkévalóság birodalmaiba, akkor a másik ember is kaphat valamit tudat alatt ebből a hatásból. Mivel azonban ez nem egy látható érintés, az élő örökkévalóság gyakran észrevétlen marad.
Alkimistaként dolgozni
Ha tehát van olyan ember, akiben él az örökkévalóság, akkor mi a céljuk ezeknek az embereknek, milyen az életük, mire törekednek? Ezek épp olyan normális emberek a fizikai világban, mint bárki más. Ugyanakkor egy olyan utat próbálnak követni, amit a bölcsesség világít meg. Olyanok ők, mint az alkimisták, akik azon dolgoznak, hogy kivonják az örökkévalót az idő kaotikus folyamából és megpróbálják összegyűjteni azt, létrehozva egyfajta „bölcsesség-házat”. Ennek érdekében a többiekkel együtt olyan erőteret és légkört építenek, amelyben belátás, bölcsesség és szeretet van bőségesen.
Ebben a bölcsesség-házban azokkal találkoznak közülünk, akik a nyugtalanságuk révén elérték azt a határt, ami érzésük szerint az ismert világban és birodalmakban elérhető. Van bennünk valamiféle vágyakozás, ami arra ösztönöz minket, hogy a tér és idő világán túl lévő misztikus ismeretlenségbe tekintsünk. A bölcsesség házának vannak ajtói és ablakai, amelyek más világokba nyílnak. Ha keresztülnézünk valamelyiken, az embert megérintheti az örökkévalóság, az örök béke és az állandó változás hona. Ha visszatekintünk egy másik ablakon át, akkor az ismert, ismerős világot fogjuk látni, az élet és halál szüntelenül forgó mókuskerekét. A bölcsesség háza arra szólít fel minket, hogy üljünk le, pihenjünk meg és hangolódjunk rá. Nézz körül. Érzékeld, hogy mit jelent. Közeledj másokhoz, akiknek hasonló kérdéseik vannak.
Azok, akik ebben a házban élnek, megvalósítják az örökkévalóságot az időben. Fejlődnek. A szeretet, tudás és bölcsesség virágai, mindig újabb és újabb helyet választva, kinyílnak, a szépségük kivirul, aztán elhalványul megint. Idővel kiindulóponttá válnak mások számára, hogy a bölcsesség házát később megtalálhassák. Azok, akik ebben a házban élnek és élő örökkévalóságot hoztak létre önmagukban „emberek is, meg nem is”. Emberként többé nem ismernek pihenést, hanem fáradhatatlanul vándorolnak a világban. A bölcsesség világosságát hordozó lényekként pedig egy örökös növekedési folyamatban vesznek részt. Alkimisták. Megfigyelik, hogy az örökkévalóság áramlatai hogyan illeszkednek bele az idő folyamába, létrehozva az idő szellemét. Élő örökkévalóságukkal impulzusokat adnak át, hogy segítsenek a dolgoknak megtalálni a helyüket. Alkimistákként összegyűjtik az idő szellemének alkotóelemeit a retortájukban és lassú tűzre helyezik, hogy minden finoman keringhessen benne. A keringés során kivonják az örökkévalót az idő szelleméből és koncentrálják azáltal, hogy elválasztják a láthatótól. Ezt aztán láthatatlan eledelként felajánlják az embereknek, hogy azok felismerjék a saját örökkévaló képességüket, hogy megtanulják, kik is ők valójában.
A vihar szívében
Azok, akik lényük legmélyére hatolnak, az örök növekedés útjára lépnek. Ők gyakran olyannak tapasztalják az életet, mint egy hurrikánt. Mi emberek gyakorta előretörünk, az egymást keresztező útjaink pedig szenvedést okoznak és néha rombolást is. A tomboló káosz ellenére azonban minden hurrikánnak van egy közepe, a vihar szívében, ahol teljes csend honol. Az erők abszolút egyensúlya. Minden emberben ott van ez a középpont, a vihar szíve, ahol minden lenyugszik. Ez egy olyan hely, ahová a külső világ nem hatolhat be. Ez az a hely, ahol az egész lényünk elcsendesedik. Ezen a csendes helyen keletkezik mindaz, amire egy embernek szüksége van ahhoz, hogy az örökkévaló lélekkel éljen együtt. Mivel folyamatosan növekednek ebben a mindent átölelő csendben, ezek az emberek egyre szilárdabban, biztos lábakon állnak a vihar szívében. Ez a csendes légkör életük minden fejlődését körülöleli. Ha elérik ezt a létállapotot, akkor egy mély, belső változást tapasztalnak és megismerik, hogy valójában mi az örökkévalóság.
Mindazonáltal nehéz olyan embereket keresni és találni, vagy tudatosan találkozni velük, akikben az örökkévalóság állandóan növekszik. Senki sem tudja, hogy mikor és hol lépnek akcióba és mit csinálnak valójában. Az ő munkájuk gyakran később válik láthatóvá, amikor ők már megszabadultak az emberi lét fáradalmaitól. Minél többet vontak be az örökkévalóból a munkájukba, annak gyümölcsei annál tovább élnek. Egy másik személlyel való kapcsolat során az ember soha sem tudhatja, előre mikor van dolga az élő örökkévalósággal és mikor beszél csupán egy e világi emberrel. Goethe Faustjában azt olvassuk: „Az ember olyan, mint amit szellemileg képes felfogni.” Az örökkévalóságot csak az képes felismerni másokban, aki maga is örökkévaló lélekkel rendelkezik. Ezért az információ mindig egyik örökkévalótól a másikhoz kerül, egyik embertől a másikig, de minden létállapot között egy láthatatlan, rejtélyes kapcsolat áll fenn.
