MAN

Talán egy ember is

back to home pdf share

ÉN VAGYOK A FA ÉS AZ ÁRNYÉKA

 

Én vagyok a fa és annak

élő, lélegző árnyéka,

a szárnyaiba öltöző madár,

a rózsa fogoly hajtásai,

és az ő csendjük,

a reggel könnyű harmata,      

az ég pusztasága,

melyet fehérre fest

az álmok kiméráival,

 

a halak és gyerekek

vizben úszó nevetése is,

az eső, ami sötét könnyekként mossa el

a szeretet kemény árnyait,

a tükreivel együtt,

és az idő is,  ami túléli testünket és a szót,

miután meghalunk,

 

és talán egy ember is.

 

 

BESZÉLNI AKAROK MA

 

Beszélni akarok ma,

szemtől szembe

azzal,

aki a véremben lakik,

de a vele való

találkozás

ámulata szótlanná tesz,

amikor látom

hogy észrevétlenül

belém költözött.

S amikor hallom,

ahogy könnyedén

hozzám lép,

szeretnék sietve válaszolni

neki,

de elvakít

a fény,

ami oly édes és tiszta,

hogy észre sem veszem

a boldogságot,

amit hirdet.

 

 

AZ IDŐK HOMÁLYÁBA VESZVE

 

Az idők homályába burkolózik,

a hajnal pislákoló fényei között,

és az illat, ami a magányból

és a narancsfákból árad,

mint egy fáradt eb, a holdra ugat.

 

Meddő szavak peregnek ajkain,

ahogy a napok egyre múlnak,

és a friss erdei fű elszárad,

mint az elfeledett ifjúság, mely testében virult.

 

Ám a szív ellenáll, időt kér a lélegzet:

a sérült ember felfelé tekint,

fáradtan a magasba néz.

 

 

NEM TUDOM

 

Nem tudom,

talán ideje lenne

levenni a hályogot az ember szeméről,

megszüntetni az unalmas hétköznapokat,

és azokhoz a szavakhoz fordulni, melyek fényt adnak

a szomorú háznak, melyben bölcsőnktől fogva lakunk,

és mezítláb visszatérni azokhoz a régi tájakhoz,

melyeket életről életre vonszol az emlékezet.

 

Nem tudom,

talán itt az ideje,

hogy a fehér galambok

körbefonják szívünket szárnyaikkal,

és a magasztos jelzőfény és áttetszőség által

fénnyé válva lerázni a halál színes álmait.

 

 

AZ ÉLET TOVÁBB ÉL ARCUNKON

 

Az élet tovább él arcunkon,

ahogy a káprázat tovább él

az esetlen árnyakban,

melyek színlelik a halált.

 

Örömmel lélegzem be hát a napfényt,

a nap virágát.

A fény szüntelen,

a hajnal is, ami örökre élteti a fényt,

a szem megvakul, ha nem üdvözli

a madarak boldogságát,

az ártatlanságot,

a langymeleg lüktetést, a szerető lélek

áramlását, a testet.

 

 

SZERETNÉM, HA TUDNÁD

 

Szeretném, ha tudnád,

többé nem vagy fény,

föld és árnyék lettél,

test a halál karmaiban,

de ne bánkódj, pajtás,

változatlanul él még a rózsa,

ami majd elűzi szemedről a sötétséget.

 

back to home pdf share