Dome

Tanulás felfedezés útján

back to home pdf share

Amikor életünk megreked és az ember nem tudja többé, mit csináljon, felmerül a kérdés, hogy tanulhatunk-e ebből és mit tanulhatunk? Mi a tanulás és mit vár tőlünk éppen most?

 

Mi a tanulás?

Mi a tanulás? Hogyan és mikor tanul az ember? Az első kérdésre azt válaszolhatnánk, hogy a tanulás tudásszerzés. Sok ember foglalkozik ezzel (szakmailag) például iskolákban, egyetemeken, szakmai képzéseken és egyéb módon. A szakmailag képzettek talán jobban kiszélesítenék a tanulás fogalmát azzal, hogy „ismeret, szakértelem és magatartás, valamint bizonyos (szakmai) hozzáállás elsajátítása, ami (az illető vagy a külvilág számára) kívánatos”. Ez a tudás, szakképzettség, illetve magatartás, amit valaki meg kíván szerezni, általában valamilyen célt szolgál.

Vajon tanulhat-e az ember szellemileg is és hogyan? Vajon a tanulás szellemi útjának is van világos célja? S ha igen, ki az, aki ilyen céllal rendelkezik? Van-e az embernek célja a szellemi tanulással? Vagy a léleknek van-e célja, amit el akar érni?

 

A tanulás kezdete

Századokon keresztül az volt a szokás, hogy egy fiúnak „tanoncként” el kellett szegődnie egy mesterhez – mert az apja ugyanazt a foglalkozást űzte, vagy mert a szóban forgó szakma kedvelt volt a családja számára – bizonyos szakmai tudás, illetve képesség megszerzése érdekében. Az embereknek azonban már az oktatási intézmények keletkezése előtt is tudatos elképzelésük volt arról, hogyan jussanak ismeretekhez. A felvilágosodás alatt két áramlat volt népszerű, az empirizmus, vagyis a tapasztalat által szerzett tudás, és a racionalizmus, ami azt feltételezi, hogy az ember egy megbízhatóbb forrásból, azaz az okfejtés és a gondolkodás által jut ismerethez. Az egyetemeken természetesen maga a tanulás volt a cél és a gazdagok életük nagy részét tölthették el ezzel. Az volt a céljuk, hogy minden tudomány terén ismereteket szerezzenek, hogy ezáltal jobb emberré váljanak, legalábbis ezt gondolták.

A múlt században a tanulás iránti vágy tovább növekedett. A tanulás egy bizonyos célt szolgál, álláshoz jutást, vagy akár karrier, pénz, illetve tekintély megszerzését. Különböző tanulási stílusok léteznek, és ha az ember elkezdi a tanulást, gyakran többféle tanulásmóddal, illetve a tanulás több fajtájával találkozik. Ily módon kezdhetjük a konkrét tapasztalattal (empirizmus), az ember saját tetteinek megfigyelésével, elvont gondolkodással (racionalizmus) vagy aktív kísérletezéssel. Ha ezt nézzük, az ember a tanulás különböző fázisain megy keresztül. Mondhatnánk azt is, hogy a tanulás = mozgás. S az utóbbi évtizedekben úgy tűnik, hogy a tanulás egyre inkább életre szóló tevékenységgé válik, mivel a világ állandó változása folyamatosan új ismereteket, képzettséget és magatartást igényel, ezért mindig folytatnunk kell (kell?) a tanulást.

Hol kezdődik a szellemi tanulás folyamata? Lehetséges kezdete az, amikor az ember nyugvópontra kerül a tapasztalatszerzés végtelen áramlatában, melynek során a lelke ide-oda hánykolódik. Ennek a leállásnak során mindenféle dolog keletkezhet: nyugtalanság, erőtlenség, zavarodottság, csalódottság vagy lehet, hogy csupán lemondás. A lélek számára viszont talán ez a kezdete annak, hogy hallhatóvá tegye magát a felmerült csendben. Vagy a kezdet lehet annak a nyilvánvaló felismerése vagy érzése, hogy noha az élet kedvező volt az ember számára, mégis e mögött a mozgás mögött lennie kell valami másnak is. Hogy lehet az, hogy minden tudás és az elmúlt századok hatalmas terveinek ellenére az ember még mindig nem találta meg a békét, hogy a dolgok, minden erőfeszítés ellenére, még mindig igazságtalanul megosztottak a világban. Aztán vannak történetek olyan emberekről, akik képesek voltak megtalálni a minden élettel való egységet egy pillanatra (vagy tovább). Vagy egyszerűen egy gyerekkortól meglévő tudásról van szó és a lélekre való tudatos vagy tudattalan figyelésről?

 

Egy életen át való tanulás

Az ember élete során mi sem természetesebb, mint a tanulás. Ez a gyerekkel sincs másképp. Végül is az első években tanulja meg, hogyan szerezze meg kedvenc ételét és a családon belüli szeretetet, megtanul lépegetni és járni, szavakat ismételni és beszélni. S miközben a körülötte lévő emberekkel kommunikál, megtapasztalja a forróságot, leesik a bicikliről és gyorsan tanul. Teljesen nyíltan viselkedik az egész környezettel szemben. Kezdetben a tanulás teljesen önmagától, szándék vagy külső ösztönzés nélkül zajlik. Ezt nevezzük fejlődésnek. A csecsemő, úgy tűnik, tapasztalatokkal teli puttony nélkül, teljesen üres lappal kezdi. Gyakran azonban már megvan a saját személyisége, belső tudása és indíttatása, ami másra enged következtetni. A gyermek öntudatlanul tölti meg tapasztalattárát minden nap, kezdve a nyelvtanulással és gondolkodási módja kialakításával.

Egy fiatal felnőtt számára pedig, aki még mindig gyakran tapasztal meg új dolgokat, a tanulás alapja az a rácsodálkozás és vágy lehet, hogy új dolgokat csinálhasson, hacsak nem szünteti meg ezt a vágyát a tanulási rendszerünk, vagy a tanulótársaihoz való (néha kemény) alkalmazkodás. A tapasztaltabb felnőttek már látják a sémákat és az ismétlődéseket. Meglehet, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező felnőtt már nem is azt veszi észre, ami történik, hanem aminek a történését feltételezi; a nyíltság ezáltal lassanként merevséggé változik. A tapasztalatok tárának szerkezete kőbe vésődik és a mozgás (vagyis a tanulás) lelassul. Ha azonban a szerkezet túlságosan megkristályosodik, akkor nincs több rácsodálkozás és nincs több tanulás.

Mi a helyzet a lélek tanulásával? Míg kezdetben a tanulás intuitívnek tűnik, szinte automatikus folyamat az ember számára (a gyermek minden nap tapasztalat által és szinte szándék nélkül tanul), az élet során egyre szándékosabbá válik. S a lélek számára? A lélek szempontjából nem inkább kibontakozásról kellene beszélnünk tanulás helyett? Ahelyett, hogy tudatos lépéseket tenne és ismereteket vagy képességeket szerezne (ahogy az ember teszi, vagy próbálja), a lélek számára talán sokkal fontosabb, hogy megszabaduljon, hogy eltávolítsa a fedőket, melyek fogva tartják. Bármivel kezdődjön is a lélek fejlődése, az egy teljesen más tanulási út, nem egy tudatosan választott cél érdekében végzett szándékos tanulás.

Képzeljük el ezt úgy, mint egy felfedező utat. Noha a lélek, és a személyiség is, aki hallgat rá tudja, hogy egy egészem másfajta cél létezik és vár rá, mi azonban nem tudjuk, hogy ez a cél milyen természetű. Nem csak a cél, hanem elérésének pontos módszere is ismeretlen, noha sok lélek járt már előttünk és minden lehetséges módon segíteni szeretne nekünk.

Egy valódi expedícióhoz hasonlóan, amelyik először akar végighajózni a Grand Canyonon, erős vágy ég bennünk a cél iránt, melynek leírására nincsenek szavaink. A módszer a lépésről lépésre való haladás, mivel minden egyes lépés után újabb ismeretlen „táj” vár ránk és a helyes irányt (a célt) újra és újra keresni kell. Hajóval megyünk tovább vagy gyalog kell folytatnunk az utat? Eltévedtünk, vagy ez a vágyott arany középút? S egy valódi expedícióhoz hasonlóan ezt a fejlődési utat is jobb, ha csoportban végezzük. A csoport együtt biztosítja a célra való helyes irányulást, és több tudással, tapasztalattal és belátással rendelkezik. Együtt még jobb képet alkothatunk a célról. A csoport erőssé tesz minket.

Mindeddig úgy beszéltünk a tanulásról, mint pozitív folyamatról. De nem véletlenül járja az a mondás, hogy legtöbbször a hibáinkból tanulunk. Ha így van, akkor az lenne az ideális, ha gyorsan hibáznánk, hogy gyorsan tanuljunk, jobban cselekedjünk és ismét hibázzunk. A gyerek úgy tanul meg járni, hogy gyakran elesik, felkel és keresi az egyensúlyát. Ám valahol az életünk során elvesztettük a bátorságunkat, nem merünk hibát elkövetni, mert a hibázás rontja az önmagunkról kialakított képünket és ezzel az önbizalmunkat. Az újdonság iránti spontán nyíltság háttérbe szorul, mert egy ismeretlen helyzetben nem tudjuk, hogy az ismert eljárások az elvárt eredményre vezetnek-e. Ezért van az, hogy az idősebbek egyre inkább az ismert eljárásokra hagyatkoznak, ami talán konzervatívabb és kevésbé nyitott az új felismerések iránt.

Ha az ember idősebb és már sok mindent látott, akkor szellemileg nem fejlődhet tovább? Talán amikor az ember idősebbé válik, egy kicsit több erőfeszítést igényel az, hogy elkezdje elhagyni a cselekvési szokásokat és bizonyosságokat. Ám ezáltal talán nagyobb lehetősége van arra, hogy békesség töltse el és belső lénye csöndjét keresse?

Az expedícióra, amit említettünk, szintén a bizonyosság hiánya jellemző. Rossz irányban haladhat, vagy nem a megfelelő kanyonba hajózik be, vagy veszélybe kerül, mivel nem számol a zuhatagokkal. Ugyanakkor a pontos módszer ismeretlen, tehát fel kell fedezni, lépésről lépésre, „hibákat” ejtve, „megcsúszva”, aztán újra a helyes irányban folytatva. Ha az ember elengedi a hibáktól való félelmét és aláveti magát a fejlődő lélek iránymutatásának, valójában akkor kezdődik el az expedíció, a felfedezés, a vágyakozás és a bizalom nyomán.

 

Tanulás a jelenben

Társadalmunk és életünk körülményei rövid idő alatt váratlan változáson mentek át. Ez nem csupán egy országra korlátozódik, hanem a változás hullámát sokkhatásszerűen látjuk világszerte folyamatosan. Amit eddig annyira normálisnak tartottunk, az üdvözlő kézfogást, a fizikai találkozást kapcsolataink fenntartása érdekében, a fizikai világban való munkát és utazást, mindez hirtelen kerülendővé vált. Ebben az új valóságban való élet folyamatos éberséget kíván. Végül is alkalmazkodnunk kell és vissza kell fognunk magunkat (átmenetileg?) a vágyainkat illetően. Ennek következtében, az antropológus Jitske Kramer érvelése szerint úgy néz ki, hogy egy kollektív, világméretű kulturális sokkot élünk át. Az értetlenség, elfogadás (vagy elutasítás) szakaszában vagyok-e, vagy a lehetőségek, illetve lehetetlenségek meglátásának szakaszában? S hol van a beszélgetőtársam?

Mindenki másképpen reagál erre a „válságra”, illetve „újfajta valóságra”. Egy váratlan és új helyzetben kell magunkat megismernünk, amit mindenki a saját szája íze szerint értelmez, mindenkinek megvan a saját története. Mindenkitől azt kérik, mi több azt várják el, hogy rugalmas legyen. S ennek a kötelező rugalmasságnak a során sokat tanulunk a körülöttünk lévő világról éppúgy, mint önmagunkról.

Azonban még ennél is fontosabb az, hogy ez a helyzet mindenki számára egy lehetőség arra, hogy elgondolkodjon az életről. Mi mozgat, mit kell megtanulnom? Most, ebben a korban, amikor valami mást várnak el tőlem, mi teszi értékessé az életemet? Bizonytalan vagyok abban, hogyan fog változni az életem, hogyan fogom átélni ezt? Képes leszek továbbhaladni és tanulni a bizonytalanság, sőt talán a félelem közepette, hogy milyenné válik majd a társadalmunk, vagy ez a helyzet megakaszt és megdermeszt engem?

Külső életünk eme bizonytalansága lehet-e egy másfajta élet kezdete? Talán ez az élet, aminek nyugvópontra kellett jutnia, most arra szólíthat fel minket, hogy lépjünk be egy belső életbe. Megengedjük-e, hogy a belső lélekfejlődés felfedezése átszivárogjon a külső életünkbe? Talán abban áll az új korszak művészete, hogy mindannyian újra létünk alapvető bizonytalanságával szembesülünk. Felismerjük, hogy az általunk vélt irányítás illúzió volt csupán. Hogy nem csak a belső életünkben zajlik a felfedezés, hanem a külső életünk is egy felfedezés. Nem félelemmel, hanem belső bizonyossággal teli, az életben megismerhető egyetlen lényeges bizonyossággal rendelkezik. Bizalommal telten és kalandra vágyva nézzünk szembe vele. Akkor életünk minden nézete a célra vágyáson alapul, tudván, hogy az út lépésről lépésre bontakozik ki.

Ennek fényében, a leglényegesebb dolog, amit meg kell tanulnunk az életben, az a belső lényünk iránti bizalom. A felfedező útra kelés megtanulása. A bizonytalanság és változás állandó kihívást jelent ezen az úton, amire az élethez való hozzáállásunk és rugalmasságunk jelenti a választ.

back to home pdf share