Remote Control

Távirányító

back to home pdf share

Amennyire csak vissza tudok emlékezni, úgy tűnik, hogy sok időt töltöttem a televízió előtt, megnézve mindent és elmerülve a látottakban. Annyi történet volt, hogy mielőtt felocsúdtam volna az idő múlásáról, magával ragadott az izgalom és nem tudtam elszakadni a képernyő elől.

Először ott volt a távirányító: a különböző csatornák hatalmas, választékos kínálata, ahol az ember mindig talál valamit, amit nem mulaszthat el, valamit, ami megismételhetetlen: a legcsodálatosabb dolgokat, amit egy lány csak el tud képzelni.

Mostanában ujjaim egy kis telefon képernyőjén matatnak, a le-föl és oldalra való gördítés ismételt mozdulataival. Ez a képernyő színes képeket és hangokat produkál, állandóan befolyásolja az agyamat, ami már teljesen elkábult attól a sok elképesztő dologtól, amit egyfolytában nézek.

Egyszer olvastam egy cikket, ami azt állította: „A Netflix legfőbb versenytársa (többek között) az emberi alvás”. Amikor ezt elolvastam, a tudatom suttogni kezdett, beszélt hozzám, én azonban figyelmen kívül hagytam. Közeledett a műsor nagy fináléja…

Hirtelen azonban már nem volt olyan jó részt venni benne, mint régebben. Hatalmas űr keletkezett bennem, és egy elfojtott és figyelmen kívül hagyott hang kezdett el kiabálni bennem, hogy hallgassam meg. Fáradt voltam ahhoz, hogy újabb történeteket nézzek és hirtelen ennek a hangnak a meghallgatása vált a legfontosabb dologgá, amit meg kell tennem. Sajnáltam, hogy olyan sokáig nem hallgattam önmagamra, de félretettem ezeket a gondolatokat, mivel a sürgetés a jelenben zajlott, és most csak ez számít.

Nagyon jó a barátokkal „lenni” virtuálisan, mondhatni, jobb mint a semmi. Nem ez okoz nekem szenvedést, nem is rossz dolog, ezt tisztázni kellett önmagammal. A probléma az, hogy itt van az élet, ami arra biztat, hogy igazán éljek.

Felismerve, hogy függővé váltam, ami eltompította az érzékeimet, visszatértem mindazokhoz a dolgokhoz, amik tapinthatók, élőben láthatók, valamint a testmozgáshoz. Éreztem, hogy vannak karjaim, lábaim, nyakam, bokám, amit korábban teljesen elhanyagoltam a tétlenség folytán.

Aztán a mozdulatok a testemből egyfajta lelkesedést szabadítottak föl. A zavaró üresség, amit éreztem elcsitult, és békesség töltött el. Felszabadultan húztam fel a cipőmet, ami mindig ugyanazt az utat járta, és elmentem abba a parkba, amit már régen meg akartam nézni. Annak ellenére, hogy mindig vágytam rá, sohasem jutottam el oda.

Amint elmentem hazulról, a napfény megérintette az arcomat és melengetett. A sétám során hallgattam a madarakat, és láttam, hogy az ég olyan kék, ami egyetlen telefon képernyőjéhez sem hasonlítható. Minden olyan egyszerű volt, mégis sokkal tágasabb, ahogy most az érzékelésem is. A levegő, amit a tüdőm belélegez, szintén tágasabbnak tűnik. Úgy érzem, hogy a levegő, ami megtölti a tüdőmet megmagyarázhatatlan örömmel tölt el, mivel tudom, hogy mostantól én irányítom a szálakat, mint a saját történetem főszereplője.

back to home pdf share