Mountain Salt Flat Desert

Ti fogjátok megmenteni a világot

back to home pdf share

Egy kissé bágyadtnak érzem magam, talán egy vírus… fogytán van az erőm. Lelkem mélyén a rossz közérzet a szokásosnál gyengébb ugyan, de most még egy megfázás is elég! Miféle ingovány készül magába szívni ma? Miközben elmélkedem a sápadt szeptemberben, köd üli meg a levegőt, de nem a szokásos azúrkék és ibolyaszínű, néhol rózsaszínes köd lebeg az őszi földeken, hanem azoknak a környezetszennyező anyagoknak a szürke maradványai, melyeket az Alpok lánca felfogott és összegyűjtött a mi termékeny síkságunkon, amit az intenzív gazdálkodás és a bőséges permetezés kényszere tönkretett.

A vegyszersávok ma nem láthatók, de a minap vastagok és szélesek voltak. A hátsó udvarban lévő néhány gyümölcsfa különféle betegségektől szenved. Darazsak és lódarazsak lakmároznak rajtuk szüntelenül, nekem csak a maradékot hagyva. Nem akarok csapdát állítani, mert nem akarom a méheket, poszméheket és más rovarokat kirekeszteni. A Kínában végzett kézi beporzással való kísérlet nyomán a kutatók bionikus méhekről beszélnek, apró drónokról, melyek a nektárt az egyik virágról a másikra szállítják. Tudományos kultúránk úgy látszik elvesztette a józan eszét és műszeres illúziókba ringatja magát. A vízszintes rezgésszintre korlátozódva belevész a végtelen lehetőségek egyikébe azt tervezve, hogy ellenőrzése alá vonja az életet az egész univerzumban. Az elme megbocsáthatatlan lealacsonyodása!

Betegségem folytán, ami a környezet betegségének a tükre, úgy tűnik, én vagyok az, aki éberen és figyelmesen átéli ezt a „tervet”. Egy tervet, melynek az a célja, hogy minden kereső lelket elcsüggesszen, megfosztva őket a szükséges erőtől, hogy megmásszák a hegyet, fel addig a helyig, ahol az anyagiság eltűnik a színről…

Hangulatok és elképzelések legyezőszerűen nyílnak ki bennem. Pandora szelencéje forr, kavarog és kitör minden résen keresztül, amit megpróbálok eltömni – tényleg úgy lesz, ahogy Rudolf Steiner megjósolta egy évszázaddal ezelőtt? Ennek a tervnek, a „nagy játszmának” az a célja, hogy megakadályozza az emberiséget abban, hogy megtegye a kvantumugrást a Belső Világba, amikor eljön az ideje. A tobozmirigy tűz alatt áll! A körülöttünk lévő táj kaotikus valósága, melyben élünk, a sivatagra emlékeztet minket, a saját belső tehetetlenségünk sivatagát tükrözi.

Nyilvánvalóan mindenki a saját mértékével mér, a saját szemüvegén keresztül lát – némelyek a korlátlan haladást ünneplik, mások viszont rafinált vagy durva háború sújtotta földet látnak, ami tengernyi kétségbeesést okoz.

Ahhoz hogy életben maradjunk az entrópia előrehaladott stádiumának sivatagában, mindannyian megteszünk mindent, hogy megpróbáljuk elűzni a félelmet: néha tisztánlátást gyakorolunk, máskor tonnányi zéró terméket vásárolunk, kedvesek és tettre készek vagyunk, vagy éppen elősegítjük a biológiai sokszínűséget.

Azok, akik felismerik, hogy „Rózsakereszt Krisztián sírjában” állnak, elveszettnek érezhetik magukat a csalódásnak ebben a hatalmas sivatagában; mégis menedéket remélnek és nem tartoznak a gyanútlan, perlekedő tömeghez, sem nem olyan emberek, akik csak a mindennapi létük felől aggodalmaskodnak … de éppen ez az, amibe bele lehet veszni!

A szív mindig, mindenáron meg szeretné menteni a világot, a bolygót, amin osztozunk és amit annyira szeretünk. Azonban maga a szülőhelyünk is a vég jeleit mutatja. Az emberiség a legszívhezszólóbb könyörgések ellenére is el fog veszni az extrém szabadsága miatt – szabadon rohan a saját végzetébe. Szabadon él a fokozódó őrületben.

Azok számára viszont, akik nem adják fel, nincs megnyugvás. Honnan ered ez az élni akarás – ez a soha véget nem érő lázadás a látszattal és a sorssal szemben? Talán valamiféle megmentési fogadalom válik tudatossá bennünk saját tehetetlenségünk közepette?

Ez valóban nem a változatlan birodalom. Tudjuk, hogy itt minden elhervad miután kivirágzott, és mi sem kerülhetjük el ennek a folyamatnak a jeleit.

Hogyan reagálunk ezekre a jelekre? A legkülönfélébb formában jelennek meg – hurrikánok, özönvíz, erőszak formájában és jelenségekként vagy emberszerű bábokként, ahogy némelyik egyiptomi sírban vagy egy játékpolcon látható, vagy olykor egy tovatűnő álomban. Valaki még le is fényképezte őket. Nem, ilyesmi nem ijeszt meg minket! Attól félünk, ami pontos, határozott, mégis megfoghatatlan.

A pszichiáter Corrado Malanga szerint vannak olyan földönkívüliek, akik csak akkor jelennek meg, ha hívjuk őket. Csak akkor van hatalmuk felettünk, ha beengedjük őket. És mire vagyunk nyitottak? Mitől félünk? Nem tudjuk – mi magunk hívjuk az ellenségeinket, anélkül hogy ennek tudatában lennénk. Ezek a jelenségek lényegében semmit sem tehetnek azokkal szemben, akik felébredtek: nincs olyan félelmetes jelenet, ami megijesztené őket, mert az új embertípus lelkileg sérthetetlen. Mi lenne, ha néhányan ezt a saját életünkkel bizonyítanánk? Ez mindenkinek a javára válna!

A Világosság erői biztosítják, hogy a megszabaduláshoz vezető út mindazok előtt nyitva áll, akik keresik és szeretnék bejárni azt. Az isteni Terv pedig, ami orvosolni fogja az emberiség szenvedését és tudatlanságát, a mi szereteterőnkre való válaszként rendelkezésre áll. Tudatossá válni azért, hogy tudatosságot sugározzunk, ez az egyetlen eszköz, a legnagyobb ajándék, amit adni tudunk egymásnak és a közösségnek éppúgy, mint önmagunknak.

Nem az eonok az ellenségeink, sem azok, akik hatalomra éhesek. Nem is a környezetszennyeződés, vagy az elszegényedés. Az ellenség az alvó Értelem, a felsőbb Értelem hiánya. A Manasz hiánya, aki ismeri az eredeti Tervet és kivetíti azt. Ez a Terv mindenkinek a szívébe bele van vésve. Az a fontos, hogy mindegyikünk végrehajtsa ezt a tervet – mindazok, akiket elhívtak erre a feladatra, a lét minden szintjén, az anyagtól a Szellemig, – azáltal, hogy javít a Formán és csiszolja a Követ: ez a mi küldetésünk. Ezért van szükség arra, hogy alaposan megismerjük ezt a tervet, a természetét és a működését.

Vegyi szennyeződés, klímaháború, elszegényedés… ezek mind tényszerű adatok. Többé nem okoznak félelmet nekem. Ez némi megkönnyebbülést jelent. Noha néhányunk felébredőben van (mondjuk 10%), a tömeg még alszik. Olyan ez, mint a lepra, ami a test 90%-át elpusztítja. Van rá esély, hogy az egészséges 10% meggyógyítsa az egészet? Talán igen… de vajon hogyan? Hogyan állítsuk meg az elfajulást? Semmi esetre sem az előre nem látott eseményektől vagy a légköri erőktől való félelemmel…

A tisztánlátás egyetlen módja a szív és a fej megtisztítása minden elképzeléstől, ami előítéletet teremt, azután pedig tovább kell haladnunk a lényeg felé. Mi vagyunk a világ és ezért minden mibennünk történik. A Szellem terve abban a pillanatban, amint befogadjuk és neki megfelelően élünk, a mi tervünkké válik, és ha megvalósítjuk önmagunkban, akkor megjelenik a külvilágban is. Formát adni Istenről való elképzelésünknek egyenlő az újjáteremtésével. Ez attól függ, hogy mennyire tettük magunkévá ezt az elképzelést a tetteink által.

Nem erőltethetjük rá senkire sem az éberséget sem a szépséget, ha még nem képes elfogadni azt, de erőt adhatunk a világnak, mint egy megújult mennyföldnek, hogy minden szinten világosság- és szeretetsugárzással működhessen, ami leleplezi, meggyógyítja és táplálja mindazt, ami korábban sötét és kétségbeesett volt.

A Föld minden emberi teremtményben tükröződik, és tudjuk, hogy helyet kell adnia egy Új Földnek a Logosz terve szerint. Vagyis a Szellem által megújult lelkek összessége szerint. Környezetünk hűen tükrözi azt, hogy kik vagyunk, ahogy a kvantumfizikában a kísérlet eredménye a kísérletet végző személy elvárásaitól függ.

Ha az a cél, hogy újjáteremtsük a Világot, kezdve a mi belső világunkkal, akkor arra van szükség, hogy belülről kifelé éljünk és akkor az életünk olyan lesz, mint egy kert. A léleknek meg kell tisztulnia, a gazt ki kell húzni, az illúziókat el kell űzni. Belső forrásunkból tiszta vizet kell árasztanunk és akkor virágok és gyümölcsök teremhetnek bőségesen. Ezek azok az elképzelések és tettek, melyeket a körülöttünk lévő világba vetítünk. Akkor a saját világunk meg fog változni és sok más ember világát is képes lesz átalakítani.

back to home pdf share