perception

Újfajta látásmód egy új világot tár fel

back to home pdf share

Azt észleljük, amit gondolunk. Minden, amit látunk, azt tükrözi, hogy milyen értelmet adunk a dolgoknak. Az a világ, amit mi valóságosnak és rajtunk kívülállónak tartunk, valójában az elménk tükre. S mivel a gondolkodás az elménkben zajlik, a világ a mi szellemi állapotunkat tükrözi.

Ha nem akarunk a betegség, szenvedés és halál világában élni, akkor át kell alakítanunk a gondolkodásunkat. Ehhez egy belső út szükséges.

Tényleg elhisszük, hogy minden amit jelenleg észlelünk, egy szerető és mindenható atya teremtése? Minden szenvedés, ami a világban van, Isten műve? Ki akarna egy ilyen isten felé fordulni? A valódi létünk, a létünk forrása utáni puszta vágyakozásunk azt mutatja, hogy az örömünk és a békénk onnan ered, ahonnan a vágyakozásunk származik. Az örök szeretet nem ebből a világból való. Ennélfogva ez a szeretet kivezet minket az illúziók világából a valódi önvalóhoz, akik valójában vagyunk.

 

Most már értem

 

Isten az igazság forrása. Valami természetfeletti megmozdult bennem, amit Istennek szeretnék nevezni. Váratlanul mutatkozik meg. Benne látom a vágyakozásom forrását. Átadom magam neki és ezáltal a személyem, identitásom megváltozik. Ezáltal a forrás által új formát nyer. Ebben a megújult létállapotban azt mondom: a szenvedés és öröm váltakozásának alávetett világon túl van egy másik világ, ahol béke, öröm és állandó átalakulás uralkodik. A mi világunk annyira valóságos, amennyire azzá tesszük. Csalóka fátyolként tapasztalom, de ugyanakkor világítótorony is.

A világ minden pillanatban egy olyan elmén keresztül fejlődik, amelyik másképp gondolkodik, mint Isten és amelyik még nem találta meg a létezésének az értelmét. Az ilyen elme olyan gondolatokat alkot, amelyek elkülönülnek az élet forrásától. Ez a forrás minden élet számára, beleértve az elmét is, lehetővé teszi, hogy illúziókat gyártson és egy olyan világot teremtsen, ami a Forrástól külön áll.

Énünk gondolkodásmódját különálló lénynek tapasztaljuk. Mindazonáltal, mivel az elkülönültség csak egy illúzió, ez az én számára is érvényes: saját valóságának a hite tartja fenn. Látható testünk elkülönült a többi testtől – ezt mondják nekünk az érzékszerveink. Ez az elkülönültség megnyilvánulása. Az elménk szorosan kapcsolódik ehhez. Az én gondolkodásmódja következésképpen azt tapasztalja, ami látható. Amikor a tudatunkat átöleli a forrás, akkor ez megváltozik. Akkor megváltoztatjuk az elménket. Akkor azt tapasztaljuk majd, hogy az örökkévaló életben minden kölcsönhatásban áll egymással.

Az ok és okozat keveredése hiteti el velünk, hogy azt észleljük, ami a világban valójában történik. Éppen ellenkezőleg: a világ azokat a képeket mutatja nekünk, amelyekben az elménk él. Az én szerint való gondolkodás arra törekszik, hogy a világot és az ember saját életét jobbá tegye. A világ mindig azok szerint a mértékek szerint fog megmutatkozni, amit használunk. A fejre állított gondolkodás mindig önmagát igazolja. Mindig egyetért azzal, amit alkotott.

Számomra a béke és az öröm Isten igazsága, mert a belső utam folyamán ezek támadtak föl bennem. Ezzel együtt azt tapasztalom, hogy az élet, noha különbözőképpen mutatkozik meg, valójában egységes. Az elkülönültségbe való kapaszkodás illúzióvá vált számomra. A valódi észlelés egy olyanfajta látásmód, ami mögé lát annak, amit a fizikai szemünk mutat. Tovább megy, látja, ami a formák fátyla mögött van. Vagy más szavakkal: felfedi a formák jelentését; átlát rajtuk, megérti, hogy azok a másik világ felé vezető útmutatók, ahol a dolgok valódi természete létezik.

 

A valódi észlelés

 

Mindaddig, amíg ahhoz ragaszkodunk, amit gondolunk és látunk, a szellemi átalakulás nem lehetséges. Mivel minden gondolatunk nyomot hagy a belső természetünkben. Ez megkristályosodáshoz vezet, aminek nyomán a gondolkodásunk megreked az érvelés körforgásában.

A gondolkodásnak ezért mindig rugalmasnak és megújulónak kell lennie. Ez akkor válik lehetségessé, ha az élet forrása felé fordulunk. A változások, amelyek ekkor bekövetkeznek nem azt jelentik, hogy el kell érnünk valamit. Azt jelentik, hogy „valami” meg akar nyilvánulni bennünk, valami, amit még nem ismerünk, mégis közel érezzük magunkat hozzá. Elfogadhatjuk ezt az új nézetet, teret adhatunk neki. Megnyílhatunk az ismeretlen számára, ami belülről akar átformálni minket. Mi csak az elfogadói vagyunk annak, ami az isteniből jön – nem a létrehozói. Az istenitől való elválasztottság, a cselekvés és ítélkezés hozta létre azokat a fátylakat, amelyek elválasztanak minket a világosságtól. Hagyjuk, hogy ezek a fátylak eltűnjenek. Az ehhez szükséges út készen áll. Azzal kezdődik, hogy újfajta érzések rezdülnek meg bennünk. Ezek azt kérdezik: továbbra is ragaszkodsz az ítéleteidhez vagy hajlandó vagy félreállni és átadni a helyet valami mélyebbről jövő fénynek, hogy az fellángolhasson benned?

Szabadon dönthetünk, mert szabadság nélkül a szeretet nem létezhet. Ha tovább akarunk mozogni az illúziók világában, akkor keresztre feszítjük a Fényt. Az illúziókhoz is teremtő fényre van szükség. Az illúziók felhasználják azt. Ebből a szempontból a fény is megváltásra vár. Semmit nem lehet azonban erőltetni. A „megváltás terve” abból áll, hogy felébresszen minket az álomból. A Szent Szellem, az élet megújítója örömmel fogadja minden készségünket, hogy feladjuk az elkülönült gondolkodást és hagyjuk, hogy a mindenség fellángoljon mibennünk. Helyreállítja elménket azáltal, hogy feltárja előttünk valódi identitásunkat. S így az eredeti forrás fénye fogja tudatunkat eltölteni. Akkor másképp fogjuk látni a világot. Látni fogjuk, hogy a Világosság mindenütt jelen van. A Világosság önmagára tekint általunk. A világ rajtunk keresztül fogja újként megtapasztalni önmagát.

 

back to home pdf share