Path to love

Út a szeretethez

back to home pdf share

A szerelem legősibb szenvedélyünk. A trubadúrok, költők és írók megindító áldozatokat hoztak a szeretet nevében. A szerelem a szív érzése, és az ember sok mindenre hajlandó a szerelem nevében. Akár mindenre is. Mi, emberek, sokféle szeretetet ismerünk - a társunk, rokonaink, barátaink, sőt a minket körülvevő világ és természet iránt is. De honnan ered a szeretet? És honnan tudjuk, hogy az általunk ismert szeretet az igazi Szeretet?

Kezdjük  a szeretet legismertebb fajtájával, a romantikus szeretettel. Clyde és Susan Hendrick pszichológusok munkája a romantikus szeretetnek hatféle típusát nevezi meg: erosz, ludus, storge, pragma, mánia és agapé. E szeretet stílusok mindegyikében van egy viszonyulásból/hitből álló összetevő, amelynek érzelmi tartalma is van. És minden szeretet kapcsolat a fent leírt szeretet-stílusok keveréke, a partnerek jellemétől és néhány más változótól függően (1.)

Ebből a példából megérthetjük, hogy minden egyes szeretettípus különböző összetevőkkel jellemezhető, az azt leíró személy világnézetétől függően. Minden esetben van azonban egy energia kapcsolat a között, aki szeret, és érzéseinek tárgya között. S amíg a kapcsolat energiával, érzésekkel táplált, addig él és virul a szeretet.


Az idő múlásával azonban az emberek változnak, és a szeretet is változik. Néha csökken, vagy el is múlhat. Sőt, bizonyos esetekben a szeretet akár az ellentétébe, gyűlöletbe is fordulhat. Valamint ismerjük a viszonzatlan szerelem okozta csalódásokat is. Az érzések eme ingadozásai arról árulkodnak, hogy az általunk ismert szeretet egyáltalán nem a nagybetűs Szeretet. A Szentírás egészen más értelemben beszél a Szeretetről:

"A szeretet  hosszútűrő, kegyes, a szeretet

nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik,

nem fuvalkodik fel...Mindent elfedez,

mindent hiszen, mindent remél,

mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy:...

Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e

három; ezek között pedig  legnagyobb a szeretet"

(Pál, 1Korinthus 13:4-13)

A fentiekből könnyen megérthetjük, hogy ennek a Szeretetnek semmi köze a mi megszokott szeretet-érzéseinkhez, azoknak még a legmagasztosabb értelmezéseiben sem. De hogyan tudunk igazán így szeretni? Ha megpróbáljuk, akkor megértjük, hogy az igazi Szeretetet nem lehet tanítani és művelni, ez valami sokkal mélyebb dolognak a megnyilvánulása. De minek a megnyilvánulása? Ennek megértéséhez forduljunk ismét az Újszövetséghez:

„Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (1János 4:8)
valamint:

"Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk:

Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Lelkéből adott minékünk." (1János 4:12-13)

Ebből világosan kiderül, hogy a szeretet magának Istennek, az ő létezésének a megnyilvánulása bennünk. A szeretet valójában Isten lényege. Nyilvánvaló azonban, hogy mi, természetszülte emberek, nem vagyunk tudatában a bennünk jelenvaló Istennek, nem kapcsolódunk tudatosan hozzá, ezért nincs bennünk igazi Szeretet. A Bibliában Istent, Isten országát egy mustármaghoz hasonlítják:

"Mondta pedig Jézus: Mihez hasonló az Isten országa? és mihez hasonlítsam azt? Hasonló a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő kertjében; és felnevelkedett, és lett nagy fává, és az égi madarak fészket raktak annak ágain.”(Lukács 13:18-19)

Ebből a példabeszédből megérthetjük, hogy Isten egy szellemi elv az emberi lényben, amely kezdetben olyan, mint egy mustármag, amelyet ha elültetünk egy kertben (ami maga az ember) és gondozzuk, akkor egy egész fává, az Élet fájává növekedhet. Nyilvánvaló azonban, hogy Isten nem képes egyszerűen megnyilvánulni a személyiségben. A megszokott vallási módszereink, mint például az ima, sem elegendőek ahhoz, hogy ebben segítsenek. Hiszen több százmillió őszinte hívő van, de Isten, az Ő lényege továbbra is nagy rejtély marad. Talán a legnagyobb.

Valójában a Szentírás bőséges támpontokat tartalmaz az ember Istenhez vezető útjáról. Az ismert Hegyi beszéd (Máté 5-7) olyan, mint egy összefoglaló ebből a szempontból, bár a szövegeket nem kell mindig szó szerint érteni. Különösen hasznos ebben a tekintetben a kritikáról szóló rész:

"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.

Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből! (Máté 7:1-5)

Bár a Hegyi Beszéd ebben a tekintetben egyértelmű, az egész emberi élet, a neveltetésünk, a szokásaink, egyáltalán az egész egocentrikus tudatállapotunk az önfenntartásra és mások szubjektív, saját nézőpontunk szerint való megítélésére épül, amivel úgymond „beskatulyázzuk” a kritizált személyeket.  

A szubjektivitással az a probléma, hogy sem magunkról, sem másokról nincs tiszta képünk, ezért minden értékelés pontatlan, részleges és hamis. Ezért a kritika, vagyis negatív értékelés, ítélet, a korlátozott természetes egyén helytelen elképzeléseihez való ragaszkodást jelent, és ugyanakkor eltávolodást a bennünk élő Istentől. Így a kritika gyakorlásával az egyén önmagát vagy másokat hibáztat, és belső falakkal zárja körül magát, elkülönül. Ebben az elkülönülésben és el nem fogadásban Isten egyszerűen nem tud megnyilvánulni; és ezért a Szeretet számára sincs hely.

Csak ha igazán ismerjük önmagunkat, akkor fogjuk felismerni, hogy alapvetően nem különbözünk a többiektől, akiket kritizálunk. Mindannyiunknak megvannak a saját hibáink, amelyek valójában nagyon hasonlóak ahhoz, amit másokban kritizálunk. Azzal, hogy elfogadjuk magunkat és másokat minden hiányosságunkkal együtt, megnyitjuk belső lényünket minden teremtmény és a körülöttünk lévő világ felé, és így teret teremtünk Isten növekedésének bennünk. Más, hasonlóan gondolkodó emberekkel egyesülve létrejön a Szeretet tere, amelyben az Istent keresők befogadhatók lesznek abba a folyamatba, ami egy Isten felé vezető út. Így az igaz Szeretet, ami mindenki és minden számára létezik, fokozatosan egyre érzékelhetőbben nyilvánul meg az emberben, mindenki számára áldásként.

 

 

  1. Hendrick, C., S. S. Hendrick (2019). Styles of romantic love. In R. J. Sternberg & K. Sternberg (Eds.), The new psychology of love (pp. 223-239). Cambridge University Press.
back to home pdf share